Az Örkény Színházat alapítása óta vezető színész-rendező, Mácsai Pál a Forbesnak adott interjújában erős mondatokat fogalmazott meg a magyar kulturális élet vezetőivel, illetve annak államilag megszabott sodrával szemben.
A szakember szerint az elmúlt száz évben, ami fontos és maradandó volt a magyar művészetben, az
majdnem mind „annak ellenére” jött létre. Most is létre fog jönni, de jobb lenne ha annak az „annakellenereségnek” vége lenne. Nekünk gazdagabb, áradóbb kultúránk lehetne.
Most, a független színházak, sőt, a magyar kulturális élet politikai ellehetetlenítésének idején épp ezért
groteszk, ahogy az egyébként sebesen cserélődő kultúrkorifeusok szidják a hajdani elvtársakat, miközben ugyanúgy működnek, ahogy ők.
Mácsai arról is beszélt, hogy nem szeretne mindig minden egyes közéleti színpadon szót emelni, hiszen az hamar hiteltelenítené magukat a megszólalásokat is, sőt, magukat a színpadi alakításokat is. A politikai és gazdasági ügyek ennek ellenére nagyon sok idejét veszik el, így kevesebb marad a művészetre:
Inkább egy természetikatasztrófa-kormánybiztosra hasonlítunk, mint színházi emberre. Kezünkben három mobiltelefon, lábunkon gumicsizma, fejünkön viharsisak.
A művész arra is rámutatott, hogy az emberek világérzékelése ma a képernyőkig tart, az élő, emberi interakciót adó színház pedig lassan megfojtódik:
Ha én lennék a kultuszminiszter, egyenesen kötelező tantárggyá tenném a színjátszást. Ott nincs mobil, élő emberek jelen időben, egymásra figyelve cserélnek gondolatokat, váltanak ki érzelmeket, közösségi élményben hatnak más emberekre. Nem mellesleg legtöbbször irodalmi szövegekkel. Ennek a sokezer éves kultúrjelenségnek a megóvása, fejlesztése, helyzetbe hozása helyett a színjátszás szabad és kíváncsi formáinak fojtogatása zajlik. Mintha a tüdőszanatóriumban kötelező lenne dohányozni: éppen az ellenkezője történik annak, amire szükség lenne
– tette hozzá.
