Kultúra

Pszichológiai kínzás miatt perli a Szcientológia Egyházat a Férjek gyöngye sztárja

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic
Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic
Leah Remini szerint zaklatták, rágalmazták és minden eszközzel próbálták elhallgattatni.

A sokak által a Férjek gyöngye című sorozatból ismert Leah Remini keresetet nyújtott be Kaliforniában a Szcientológia Egyház és annak vezetője, David Miscavige ellen, amelyben többek között zaklatással és rágalmazással vádolja a vallási szervezetet. A színésznő 1979-ben lépett be az egyházba, majd 2013-ban távozott onnan, ezt követően pedig dokusorozatban mutatta be a saját történetét. A mostani kereset kapcsán kiadott közleményében azt írja, hogy a szcientológusok maffiaszerű akciói és szervezett támadásai rontották a szakmai és magánéleti kilátásait egyaránt.

A Szcientológia és David Miscavige 17 éven keresztül vetett alá olyan bánásmódnak, amit pszichológiai kínzásnak,  rágalmazásnak, megfigyelésnek, zaklatásnak és megfélemlítésnek gondolok, jelentősen befolyásolva ezzel az életemet és a pályafutásomat. Nem hiszem, hogy én vagyok az első, akit a Szcientológia célba vett, de szándékaim szerint én leszek az utolsó.

Remini még a Szcientológiát megalapító L. Ron Hubbard fektette le azon intézményesített megtorlási eljárások alapjait, amelyekkel a mai napig fellépnek olyan személyek ellen, akiket az egyház ellenségeiként azonosítanak. Azt állítja, összehangolt lejáratókampányok zajlottak ellene és családja ellen, amelyek célja a teljes elhallgattatás volt. A perrel az a célja, hogy megvédje az alkotmányban is garantált szólásszabadsághoz fűződő joga, amit szerinte senki nem írhat fölül a vallására hivatkozva. Remini büntető és kompenzációs kártérítést is szeretne kiszabatni az egyházzal szemben.

Remini korábban is többször felszólalt az egyház és annak legismertebb hollywoodi híve, Tom Cruise ellen:

Itt az ideje, hogy az emberek felébredjenek és észrevegyék, hogy Tom mindent manipulál annak érdekében, hogy jó fejnek tűnjön. Biztos volt olyan idő, mikor tisztességes és jó ember volt, de David Miscavige-dzsé változott. Teljesen elkötelezett a küldetés mellett, hogy megtisztítsák a Földet és a világ nagy részét a szcientológia szolgálatába állítsák

– mondta 2020-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik