1998 tavasza a Windows 98 megjelenésén túl egyéb izgalmakat is tartogatott: egy hatalmas üstökös akarta elpusztítani a Földet, így Morgan Freemannek amerikai elnökként kellett nyugtatnia a népet, Elijah Wood pedig épp nem gyűrűt hordozott, hanem bicajos tiniként egy lányt üldözött a kataklizma előszobájában. Az akkor megjelenő katasztrófafilm, a Deep Impact semmilyen formában nem volt sikersztori, de a katasztrófára áhítozó nézők két hónappal később újrázhattak: mozikba került a JJ Abrams, Michael Bay és Jerry Bruckheimer kezei közül kikerült Armageddon, amiben Bruce Willis harmadik generációs olajfúróként, egy szedett-vedett csapattal igyekszik megállítani a bolygópusztító aszteroidát.
Az amerikaiak a fentebb vázolt jelenségre azt mondják: dueling movies, azaz párbajfilmek. Akkor beszélhetünk ilyesmiről, mikor két, azonos témájú film közel egyidőben kerül mozikba. A „párbajt” 1998 nyarán minden kétséget kizáróan Bay alkotása nyerte: a pisztoly füstölgött, a Deep Impact földre rogyott, a „cowboy save the day” kifejezés pedig egészen új értelmet nyert.
A Föld jövője egy rakás degenerálttól függ, akiknek még vízipisztolyt sem adnék a kezébe!
– veti oda a film egy pontján a NASA főparancsnoka, miután végigméricskéli Willisék paródiába hajló olajfúró csapatát. Körülbelül így vélekedtek a korabeli filmkritikusok is a filmről.
De akkor hogyan és főleg mitől vált kultklasszikussá az Armageddon?
Ben, Ben…, csak kussolj, oké?
140 milliós költségvetés, 200 milliós profit Amerikában, 550 millió a tengerentúlon – ez Bay filmje számokban, amit 1998. július 1-jén, azaz épp huszonöt évvel ezelőtt mutattak be a mozikban.
A történet szerint egy Földet elpusztítani képes aszteroida száguld bolygónk felé, aminek likvidálására a NASA-nak vajmi kevés terve akad – még csak nem is észlelik időben az égitestet. Rohamtempóban kitalálják, hogy a világ legjobb olajfúrója (merthogy Bay világában léteznek ilyen számon tartott titulusok), Harry Stamper – akit Willis alakít – képezzen ki nyolc NASA-kadétot, hogy azok űrhajóval szálljanak le az aszteroidán, belülről fúrják meg a gigantikus kősziklát, helyezzenek bele atomtöltetet, majd spurizzanak vissza a Földre. Ja, és robbantsák is szét, remélve, hogy egy budapestnyi darab nem hullik a bolygóra. Csak remélni merjük, valós vészhelyzet esetén ennél több opció is felmerül a világ legokosabb embereinek megbeszélésén.
„– És mi volna a másik terv?
– Nincs semmiféle póttervünk.
– Csak nem azt akarja mondani, hogy mindössze ennyi tud felmutatni az Egyesült Államok kormánya? De hisz maguk a NASA, az ég szerelmére, embert küldtek a Holdra, maguk zsenik, minden új kitalálói. Azt akarja elhitetni velem, hogy ez a nyolc kiscserkész jelenti a reményt a világnak?”
Ez a beszélgetés Stamper és a Billy Bob Thornton által alakított NASA-főmufti közt zajlik le. Mint az kitűnik, a tudományos mondatok, locsogások Bay filmjében harmadlagosak – Thornton figurája még az amerikai elnöknek is konyhanyelven mondja el, 18 nap múlva vége a világnak. Bay minden második percben csikként nyomja el a tudományos blablákat, így esik meg, hogy a NASA simán okézza az olajfúró mester tartaléktervét: ahelyett, hogy valódi asztronautákat tanítanának meg mélyfúrásra, inkább kilőnek az űrbe néhány szélütött simlist, akik évek óta Stamper mellett dolgoznak az olajfúrótornyán. Van köztük kábszeres, dzsigoló, maffiatag. Ki tudná elhinni például, hogy Owen Wilson is annak a csapatnak a tagja, amit a Föld megmentéséért küldenek az űrbe?
Ezekről a logikátlanságokról, még inkább blődségekről Ben Affleck, a film másik főszereplője is vitatkozott Bay-jel a forgatáson, aki mindössze annyit felelt a kritikákra:
Ben, Ben…, csak kussolj, oké?
Ilyen szellemben készülhetett el az Armageddon, amit egyébként sok más helyszín mellett a NASA-nál is forgathatott a stáb. Négyen jegyezték a forgatókönyvet: Robert Roy Pool, Jonathan Hensleigh, Tony Gilroy, Shane Salerno, de ötödikként a szárnyait ekkor bontogató J. J. Abrams is beszállt – közülük később az utóbbi futotta be a legjelentősebb hollywoodi karriert.
A film finanszírozását a Disney vette a vállaira, a főszereplőt könnyen megtalálták Bay-ék: Bruce Willis korábban ugyancsak vezető színész lett volna a Broadway Brawler című, soha el nem készült romantikus vígjátékban, de az hathatós közbenjárásának hála (túl sok nézeteltérése volt a kreatív csapattal és a többi színésszel) eltűnt a süllyesztőben, 28 millió dolláros költségvetésével együtt. Willis bűnbak lett, de megállapodott a stúdióval, hogy nem mennek bíróságra a forgatási költség vécén lehúzása miatt, helyette három Disney-filmben kötelezően szerepet vállal a jövőben. Az egyik ilyen az Armageddon munkacímet viselte, itt hárommilliós fizetéssel kellett kiegyeznie a színésznek. A másik két alkotás szintén az eszményi Willis-életmű darabjai közé tartozik: az egyik a Hatodik érzék, a másik pedig a szuperhősfilmek közt etalonnak számító Sebezhetetlen.
Affleck új fogsora is kellett a sikerhez
„Hihetetlen, hogy míg a filmbéli aszteroida rohamsebesen tör a Föld felé, a film ritmusa mesterien ki van mérve: izgalmas akciójelenetekkel, a pofátlanul szép, aprólékos világűrképekkel és a megható, érzéki pillanatokkal magabiztos kézzel dolgozik Bay” – írta 1998-ban a Hollywood Reporter kritikusa a filmről.
Bay filmjének kétségtelenül erénye, hogy a karakterei – bár nincsenek különösebben árnyalva – ténylegesen szórakoztató figurák. Steve Buscemi, Michael Clarke Duncan és az orosz asztronauta szerepében Peter Stormare is kellő iróniával közelítettek figuráikhoz. Willis ezúttal is érző szívű macsóként jelenik meg, aki úgy beszél a NASA fejeseivel, mint a kisiskolásokkal, és hiába akarja leendő vejét elagyabugyálni lánya védelmében, a film végén már Afflecket is fogadott fiaként emlegeti.
Willis ekkor volt pályafutása csúcsán, és azt se feledjük, a kiváló magyar szinkron tovább emelte a film minőségét, itt a néhai Szakácsi Sándor dörmögött az amerikai melós archetípusának számító olajfúró mester hangján. Persze az Armageddon magán hordozza a Bay-filmek stílusjegyeit, mint a szereplők naplementébe révedését, a hektikus vágást, a fényeffektek túltolását, de 25 év távlatából is minden kimondottan jól néz ki, nem hiába jelölték a legjobb vizuális effektusok Oscar-díjára.
„Nyilván az Armageddon forgatókönyvírójának és rendezőjének is eszébe jutott párszor, hogy katasztrófafilmet forgatnak, s művüknek a NASA és Bruce Willis nagyszerűségén kívül talán másról is szólnia kéne. Három, alig félperces jelenet bizonyítja ezt: az első aszteroidadarab Manhattanben, a második Sanghajban landol, a harmadik pedig a Champs Élysées-n teszi élvezhetetlenné a kávézgatást” – írta 1998-ban a Filmvilágban Beregi Tamás, aki a „végítélet-motívumok” megjelenését elemezte egyebek közt az Armageddonban.
Míg a kilencvenes évekbeli katasztrófafilmek többsége az emberközpontú, drámai megközelítések miatt csúszhatott el a nézőknél, Bay nem esett ebbe a hibába. Bár az ő karakterei is szenvednek, képesek komikusak maradni a végsőkig, még ha egy-két patetikus mondatot szájukba is adtak a szövegkönyvvel. Hogy katasztrófafilmhez képest mennyire jól dolgoztak a humorral, ahhoz elég felidéznünk a jelenetet, mikor Willis prezentálja a NASA felé azokat a követeléseket, melyeket legénysége kér az életveszélyes misszióért cserébe:
- a parkolási bírságaikat felejtse el a hatóság,
- újra legyen nyolcsávos magnószalag,
- egy hétig dorbézolhassanak egy vegasi kaszinóban,
- egyikük szeretne beköltözni a Fehér Ház Lincoln-lakosztályába,
- életük hátralévő részében nem akarnak adót fizetni.
Apropó, nem tudják, ki ölte meg Kennedyt?
– kérdezi Willis a NASA parancsnokaitól, majd csalódottan a csapat felé fordul, jelezve, erre most nem kapnak választ.
A főszereplőt eleve úgy ismerjük meg, hogy saját olajfúrótornyáról golflabdákat ütöget az ott hajóval tüntető Greenpeace-aktivistákra (mi másra, mint a ZZ Top La Grange című zenéjére?). Úgy érezzük, ezek a jelenetek ma már egy Bay-film esetében sem mennének át az „elpíszísedett” hollywoodi stúdiók pénzembereinél, de 1998-ban még ilyen formában is lehetett karaktert építeni. És mit csinál egy dühös apa, aki rájön, fiatal alkalmazottja a lányával folytat szerelmi viszonyt? Persze, hogy sörétes puskával kezdi kergetni az olajfúrón, azzal a nem titkolt céllal: legalább a lábát megpróbálja ellőni.
Annak ellenére, hogy a viccek és a faarccal előadott tudományos blődségek percenként váltakoznak a filmben, Bay arra is hagy időt, hogy az amerikai patriotizmusmérő kiakadjon, egyúttal a kötelességre hívás nemes gondolatát tizenöt percenként megpendítse (két évvel korábban ugyanezt tette A függetlenség napja is).
Az amerikai kormány arra kér, mentsük meg a világot. Van, aki erre nemet mond?
– kérdezi Willis a csapatától, miközben magasztos zene kúszik be a háttérben, és még az amerikai zászló kék-pirosa is megjelenik hőseink mögött. Könnyű ironizálni a film legtöbb jelenetén, ezt tették a korabeli kritikusok is, akik, bár kiemelték az Armageddon kimagasló filmes megoldásait (amelyek inkább a vizualitás oldaláról voltak megragadhatók), nem leplezték Bay rendezésének hiányosságait.
Roger Ebert, a kor legnevesebb amerikai filmkritikusa szerint az alkotás „támadás a fül, az agy, a józanság és a szórakoztatás iránti vágy ellen”, emellett 1998 legrosszabb filmjének titulálta. Később a saját, legrosszabb filmekből álló listájára is beemelte.
Meglepő, de még Bay sem volt lenyűgözve a munkájától, ahogy több évvel a film megjelenése után nyilatkozta: úgy érvelt, elsiette az Armageddon utolsó harmadát, ami miatt összecsapottnak érezte a végeredményt.
Tizenhat hét alatt kellett elkészítenünk a filmet. A végét teljesen újraforgatnám, elnézést kérek miatta. Az Armageddon olyan, mint egy tizenöt éves srác fantáziájának megtestesülése. (…) De nem látok semmi kivetnivalót abban, ha sok pénzt költök arra, hogy nagy akciófilmeket készítsek az emberek szórakoztatására.
Sok álhírrel ellentétben a NASA nem vetíti le a filmet újoncainak, hogy kiszűrjék a hibákat – ezt évekkel korábban egy alkalmazott megcáfolta. Bár az űrkutatási hivatal segítségével felvett jelenetek közel állnak a valósághoz, a hihető szkafanderek létrehozásával sok gondja volt a rendezőnek: „Nagy problémánk volt az űrruhákkal, mert a tervezőnk francia volt, és Luc Bessonnal dolgozott korábban, de hát Franciaországban egészen másképp művelnek mindent, ők inkább művészek. Az amerikai filmgyártásban ez nem megy: ha nincs rendes űrszerkód, ami egy kibaszott nagy filmsztárhoz passzol, rábasztál. Már elnézést a nyelvezetért, de ez járt a fejemben, mert minden ezeken a ruhákon múlt.”
Sci-fi, akcióvígjáték, katasztrófafilm – most akkor melyik?
Biztosak vagyunk abban, hogy aki huszonöt év elteltével elindítja az Armageddont, ma is jól fog szórakozni rajta. A műfaját nehéz meghatározni: tekinthetünk rá akciófilmként, science fictionként, katasztrófamoziként. Ám egyes vélemények szerint felsejlenek mögötte propagandisztikus jelek is: a The Ringer egyik cikkében kiemelik, a film „nem szól másról, minthogy olajtársaságok hogyan mentik meg a világot atommal” – és mi mást kérnének a világmegmentő olajfúrók, mint életük végéig tartó adómentességet? Bay maga is úgy vélekedett korábban a filmről, hogy egy fantasy vígjátéknak felel meg. Az amerikai, inkább művészfilmeket forgalmazó Criterion Collection beválasztotta az Armageddont a fontos és klasszikus kortárs filmek közé, ami akkoriban komoly elismerést jelentett a szinte záporozó negatív kritikák közepette.
A Buzzfeed egy korábbi elemzésében a film sikerének indokait kereste. Egyebek között azt emelték ki:
- Bay fiataloknak címezte a mozit, a serdülőkből álló közönség könnyedén bele tudott szeretni Liv Tylerbe vagy Ben Affleckbe. Az azóta már felnőtt generáció pedig szép emlékkel gondol vissza ezekre a fiatal sztárokra. A szerelmi szál Affleck és – a mozit Aerosmith-albummá változtató Steven Tyler lánya – Liv Tyler között eredetileg nem volt a sztori része, de a készítők potenciált láttak a románcban, mert egy évvel korábban James Cameron Titanicja is fiatal szerelmeseket állított középpontba.
- Képet adott arról is, hogy a kisember, az egyszerű melós sok esetben jobban tudja, mit kell tenni vészhelyzetben: hatékonyabbnak bizonyulnak krízis során, mint az elit, amely itt a NASA-t jelentette. Továbbá az átlagnéző szereti a hétköznapi, magához hasonló, potenciális hőst viszontlátni a vásznon, akiknek nincsenek különleges képességei, de kitartással, akarattal győzedelmeskedhet. Willis például lebeszéli a NASA egyik tisztjét az idő előtti atomrobbantásról az alábbi érveléssel:
30 éve dolgozom mélyfúróként, és még soha, soha nem tévesztettem el a mélységet. És ha Isten velem lesz, most sem fogom, lemegyek 800 lábig. Elérem a 800 lábat, sikerülni fog, esküszöm!
- Noha a jóképű hollywoodi sztárok, mint Willis vagy Affleck nem a tipikus amerikait képviselték a filmben, a néző által beléjük vetett vak bizalom erősítette a hétköznapi hősök mítoszát.
Érdekes azonban, mennyire kevés női karaktert vonultat fel a film. A modellszépségű Liv Tyler az egyetlen, akinek hosszabb szövegkönyvet kellett bemagolnia, és némi élettel megtölteni a karakterét, de ő is inkább motiváló tényező a férfi karakterek számára – elvégre félti őt az apja, a vőlegénye pedig haza akar térni hozzá a küldetés után. Az apa-lány és apa-fiú kapcsolatok azért is hangsúlyosak, mert Bay nem ismerte a biológiai apját, így a családtagok közti elidegenedés fontos szerepet kap, hogy aztán a fináléban minden szálat elvarrjanak. Willis megkönnyezi a lányától vett búcsúját az atom felrobbantása előtt. Arcán nem vízpermetet látunk legördülni, saját lánya fotóját helyezte maga elé, hogy könnycsatornái működésbe lépjenek. Épp ezek miatt a szeretet filmjeként is értelmezhető Bay munkája: óda Amerikához, a fiatal szerelemhez, de a szülő-gyerek mögötti szeretet is hangsúlyos.
És hogy mennyire köti le a mai nézőt egy 145 perces film, ahol egy aszteroida jelenti a legnagyobb fenyegetést a Földre nézve? A témafelvetés bizonyos része aktuálisabb nem is lehetne 2023-ban, mikor a környezeti katasztrófák egymást érik, országok fenyegetőznek nukleáris arzenáljukkal. Ha valamire rávilágít Michael Bay filmje, az éppen az, hogy nem egy potenciális pusztító égitesttől kell a hétköznapi hősnek megmentenie a világot. Épp ellenkezőleg: manapság az emberiség jóval nagyobb veszélyt jelent a világra, ezzel megfordítva az Armageddon alapfelvetését.
