Kultúra

Ókovács Szilveszter újraválasztása: sem a győztes pályázatot, sem a hivatalos indoklást nem hozták nyilvánosságra

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Kormányrendelet kötelezi Csák Jánost arra, hogy megindokolja, miért Ókovács Szilvesztert választotta a Magyar Állami Operaház élére, ám a kulturális és innovációs miniszter ezt nem tette meg.

A kinevezési jogkör gyakorlója a szakmai bizottság által nem támogatott pályázó kinevezésére vonatkozó döntését köteles megindokolni, az indokolást a döntéssel egyidejűleg nyilvánosságra kell hozni

– idézi az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 2017-es kormányrendeletet a Magyar Narancs. A lap ezzel kapcsolatban megkereste a minisztériumot, ám semmilyen reakciót nem kaptak válaszul.

Csáknak ráadásul más kötelezettsége is lett volna ezzel kapcsolatban, a jogszabály szerint „15 napon belül gondoskodnia kell a nyertes pályázó anyagának kijelölt szervezethez való továbbításáról, amely köteles annak megismerhetőségét biztosítani.” A pályázati anyag ennek ellenére nem került nyilvánosságra, sőt, az Opera szakszervezete is hiába érdeklődött róla. És bár hivatalos indoklás nincs, Csák múlt héten egy interjúban arról beszélt, hogy három szempont alapján vélte Ókovácsot a legalkalmasabbnak a posztra: szakmai beágyazottság, vezetői tapasztalat, válságkezelés.

A lap arról is ír, hogy Ókovács vezetése alatt éveken keresztül figyelmen kívül hagyta az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének panaszait és konzultációs kéréseit, amelynek következtében legalább tíz alkalommal hangzott el a bíróságon az, hogy az Opera megszegi a Munka törvénykönyvét, sőt, a kulturális tárca hivatalosan is elismerte az operaházi dolgozók jogainak a semmibevételét.

Ókovács újbóli kinevezése azért is kavart nagy port, mert a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért szakmai bizottság sajtóéresülések szerint nem jelölte az addigi igazgatót a vezetői posztra, ennek ellenére Csák mégis őt választotta a posztra. A hírt követően Ókovács első intézkedése volt, hogy elbocsátotta a vezetésre a szakmai bizottság által legalkalmasabbnak tartott vetélytársát, Kesselyák Gergely karmestert. Ezt követően derült ki, hogy Rost Andrea operaénekesnő sem írja alá a követlező szezonra szóló szerződését az Operaházzal, a Kesselyák balettigazgatójaként megjelölt ifj. Harangozó Gyula koreográfus pedig részben a főigazgatói pályázat – szerinte szakmaiatlan – eljárása miatt mondott le a Harangozó Gyula-díj elnöki tisztségéről és tagságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik