Kultúra

Rost Andrea is távozik az Operaháztól

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Facebookon jelentette be péntek délelőtt Rost Andrea, hogy nem írja alá a következő szezonra szóló szerződését a Magyar Állami Operaházzal, sőt, már a nyári előadásait is lemondta. Az énekesnő azután döntött így, hogy tavasszal ő is megpályázta az Operaház főigazgatói posztját, de végül az eddigi főigazgató, Ókovács Szilveszter maradt a helyén. Csütörtökön aztán Ókovács megvált attól a Kesselyák Gergelytől, aki szintén az egyik kihívója volt a főigazgatói posztért folyó versenyben, mi több, a szakmai bizottság az ő pályázatát szavazta meg legjobbnak, ám Csák János miniszter végül mégis meghagyta a poszton az azt már tíz éve betöltő Ókovácsot.

Rost Andrea nem indokolta a döntését, csak annyit írt, hogy némi mérlegelés után fájó szívvel hozta meg ezt a nehéz döntést, de biztosította a közönséget arról, hogy nem áll szándékában visszavonulni.

A teljes poszt alább olvasható:

Tisztelettel tájékoztatom az opera szerető közönséget, hogy a Magyar Állami Operaház 2023/24 – es színházi szezonra ajánlott szerződését nem írom alá, mely döntésemről a mai napon Ókovács Szilveszter főigazgató urat írásban tájékoztattam. Már nyáron – a főszereplésemmel meghirdetett – A varázsfuvola előadásokon sem lépek színpadra.
Némi mérlegelés után fájó szívvel hoztam meg ezt a számomra oly nehéz döntést.
Nem vonulok vissza!
A közönség nyáron vidéki fesztiválokon találkozhat velem. A VeszprémFest keretében számos produkcióban láthatnak, és szeretettel hívom Önöket a Győri Filharmonikusokkal tartandó áriaestemre a Fertőrákosi Barlangszínházba.
A közeljövőben nyugodt, támogató közegben szeretnék értékes művészeti projekteket teremteni, minden ilyen színházi- és koncert felkérésnek örömmel teszek majd eleget. Emellett alapítványommal kívánok kiemelten foglalkozni, melynek célja -többek között- a fiatal pályakezdő művészek támogatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik