Kiemelt figyelem övezi ezekben a napokban a francia filmipart, ám ennek csak egy része „jó” figyelem: a minden évben rendre ilyenkor tartott cannes-i filmfesztivál izgalma, új bemutatói, pompája felerősíti a kontrasztokat is, idén még élesebben, mint általában. A fesztivál igazgatójának, Thierry Frémaux-nak eleve magyarázkodnia kellett Johnny Depp Cannes-ban bemutatott visszatérő filmje miatt, Jane Fonda pedig egy talk show-ban beszélt egy francia filmrendező nem helyénvaló közeledéséről. A baj nem jár egyedül tipikus esete: a francia filmes szakma etikai problémáiról már ezektől függetlenül is folyik egy diskurzus, éspedig egy Adele Haenel nevű színésznő hatására.
Haenelt a nemzetközi, így a magyar közönség is legfőképp a Portré a lángoló fiatal lányról című varázslatos szépségű, 2019-es filmből ismerheti, pedig addigra már majd’ húsz éve játszott filmekben: A küzdők, a 120 dobbanás percenként, Az ismeretlen lány című filmjeivel korábban is felhívta magára a figyelmet, díjak, jelölések, de legfőképp a közönség és a kritikusok elismeréseinek formájában. Afféle még nem igazán világhíres, de már messze nem is radar alatti színésznőről beszélünk. Az igazán nagy áttörést épp az említett Portré a lángoló fiatal lányról hozhatta volna el neki – ám ő másként döntött: kivonult, éspedig kétszer is, szimbolikusan és a szó legszorosabb értelmében is.
Az első kivonulása épp az említett Portré… kapcsán történt, a 2020-as César-gálán, amire a világ cinefiljei alighanem máig emlékeznek. Ez volt az a díjátadó, ami már megvalósulása előtt botrányok kereszttüzébe került, minthogy a franciák Oscarjának is nevezett díjra tizenkét kategóriában jelölték Roman Polanskit, a Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy (J’Accuse) című filmjéért. A francia feminista és gyermekjogi szervezetek felháborodása a dolgon érthető, minthogy Polanskit, mint az ismeretes, 1978-ban elítélték Amerikában egy tizenhárom éves kislány megerőszakolásáért, ám a rendező hazamenekült Franciaországba, és azóta sem ülte le büntetését. Később ráadásul további hasonló vádak láttak napvilágot ellene, ám mivel francia állampolgárként nem kellett kiadatástól tartania, folytathatta filmrendezői munkásságát, így megszülethetett a Dreyfus-film is, amely aztán a 2020-as César-gála főszereplőjévé avanzsált.
A gála ugyanis – ennyi jelölés után nem meglepő módon – Polanski győzelmét hozta el, neki ítélték a legjobb rendezés díját. Eddigre az est során Polanski ügye már kapott némi visszhangot, a gála háziasszonya, a komikus Florence Foresti ugyanis már nyitóbeszédébe is belefűzött néhány, a rendezőt ekéző megjegyzést. Ám az igazi botrány váratott magára a rendezői kategória bejelentéséig. Miután viszont elhangzott Polanski neve mint nyertes, a teremben megfagyott a levegő: a szokásos ováció helyett csak szórványos taps és döbbent csend fogadta a bejelentést, Foresti nem tért vissza többé a színpadra, másvalakinek kellett befejeznie helyette a gála levezénylését. És ekkor történt Adele Haenel első kivonulása is:
Bár nem ő volt az egyetlen, aki akkor tüntetően kisétált a gáláról, Haenel hangos állásfoglalása lett a leghíresebb, őt ünnepelte a közösségi média: több nőjogi szervezet támogatásáról biztosította, a #merciAdele és #merciAdelehaenel hashtagek pedig rövid úton elözönlötték a Twittert.
Ennek, persze, oka volt: Haenel eddigre már letette névjegyét, mint a francia #metoo-mozgalom egyik kulcsfigurája. Nem sokkal a César-gálán történtek előtt, 2019 novemberében ugyanis Haenel egy interjúban nyilvánosan megvádolta Christophe Ruggia rendezőt azzal, hogy tizenkét éves korától kezdve több éven át zaklatta szexuálisan. Ruggia az Ördögök című 2002-es film rendezője volt, az első filmé, amiben Haenel szerepelt, és amely után azt tervezte, soha többé nem fog filmezni, nem is tette öt évig, a Vízi liliomokig – amelyben megismerte Céline Sciammát, akivel később a Portré a lángoló fiatal lányrólt is készítette, és akivel egy ideig egy párt is alkottak. Haenel Ruggiával kapcsolatos vádjait az Ördögök stábjából többen alátámasztották, és előkerültek levelek is, amelyekben a közel negyvenéves rendező szerelméről biztosítja a tizenkét éves Haenelt. A rendezőt nem sokkal később ki is rakták a francia rendezőcéhből, néhány hónap múlva pedig hivatalos vádemelésig jutott az ügy.
Haenelnek tehát minden oka megvan rá, hogy még az átlagos emberi jóérzésnél is erősebben reagáljon a Polanski-ügyre – hiszen őt is gyerekként zaklatták, ahogy Polanski áldozatát is. És bár az ő ügye Ruggiával legalább elindult valamiféle valódi felelősségre vonás irányába, nyilatkozataiból kirajzolódik, hogy pontosan tudja, hogy ezzel ő egy nagyon aprócska kisebbséghez tartozik: szerinte a rendőrség elvétve foglalkozik a szexuális bűnelkövetőkkel, és jó, ha százból egy erőszaktevőt elér a felelősségre vonás. Ez a rendszerszemlélet szülte meg benne végül azt a döntést is, amely a legutóbbi, második – és elvileg utolsó – kivonulásához vezette. Haenel ugyanis a napokban hivatalosan is bejelentette: kivonul a filmszakmából.
A nagy bejelentéshez egy magazin kíváncsisága vezetett: a Télérama nevű francia lapnak feltűnt, hogy Haenelről az ominózus César-gálás eset óta nemigen hallani, ami meglepő egy olyan színésznőtől, akire épp felfigyelt a világ. Azt firtató kérdéseikre, hogy hová tűnt tulajdonképpen, és mikorra várhatja vissza a filmkedvelő közönség, Adele Haenel nyílt levélben reagált. Levelében azt írja, elsősorban
Ez utóbbi név Dominique Boutonnat-é, a legnagyobb befolyású francia filmes testület, a CNC elnökéé, akinek saját keresztfia szexuális zaklatásáért kellett bíróság elé állnia, ennek ellenére újraválasztották a szervezet élén, és továbbra is szívesen látták több rangos szakmai rendezvényen is, így a tavalyi velencei és a cannes-i filmfesztiválon is. Gérard Depardieu-t jelenleg több mint tucatnyi nő vádolja szexuális zaklatással, egyikük nemi erőszakkal, és az erről szóló oknyomozó riport szintén kiemelte, mennyire hajlamos a francia filmszakma félrenézni az ilyen esetekben. Hogy Polanskit miért említette Haenel levele, azt pedig nem kell ecsetelnünk.
Fontos ugyanakkor, hogy Haenel – bár elsősorban továbbra is a szexuális visszaélések elleni küzdelem élharcosa – levelének van egy vaskos, fontos általánosabb vetülete is a világ általános berendezkedésével kapcsolatban is. Azt írja, távozásával az ellen is állást foglal, ahogy a filmszakma „együttműködik azzal a halálos, rasszista és környezetpusztító rendszerrel, amelyben a világunk jelenleg működik”, és legfőbb aggodalma, hogy minden a megszokott rendben menjen a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén.
Miközben a biológiai sokszínűség épp összeomlik, Európa militarizálódása egyre gyorsul, az éhezés és a nyomor továbbra is terjed, mégis miért ragaszkodik a világ filmipara ilyen megszállottan ahhoz, hogy »könnyed« maradjon?
– firtatja Haenel nyílt levelében – ami sokak rosszallására annyira mégsem nyílt, hisz a Télérama oldalán csak előfizetés ellenében olvasható végig. A lap ezen döntése még visszásabb a levél további tartalmának ismeretében, amelyben a színésznő egyenesen úgy fogalmaz: akkora a vészhelyzet, hogy már egészen rövidtávon sem létezik valódi jövőkép a kapitalizmus keretrendszerén belül, így a kapitalizmust, a burzsoá világrendet továbbra is kívánatosként beállítani szerinte egyenesen bűncselekmény.
Koccintanak rozépezsgős poharaikkal, készen arra, hogy elénekelhessék legszebb dalaikat ezeknek a hatalom által lobotomizált ultra-gazdagoknak arról, hogy örökké ártatlanok maradhatnak. Hogy igaz, hogy a szegények már csak szegények és ez igazán pech, és hogy a nőket megerőszakolják, és ez is igazán pech, de ez nem a gazdagok vagy a rendszer hibája, amely kizsákmányolja őket. Emellett pedig az ipar homeopátiás mennyiségben készít néhány filmet hősies szegényekről és kivételes nőkről, hogy még több hasznot húzzanak belőlünk anélkül, hogy a mozgalmunknak bármi erőt adnának. Mindenki marad a helyén. Ismétlem: SZÉGYEN
– írja, majd közli, hogy az egyetlen fegyvere mindezzel szemben a saját teste és integritása, amit ezentúl nem hajlandó a rendszer szolgálatába állítani, inkább azokhoz az elvtársaihoz csatlakozik, akik azért küzdenek, hogy a méltóság felülkerekedjen a pénzen és hatalmon. Haenel aktív tagja a feminista, szociális, és zöldmozgalomnak, emellett talált egy járhatóbb utat saját művészi hajlamainak csatornázására: színházi és táncos együttműködésekben vesz részt egy Gisele Vienne nevű alkotóval, amelyek, mint írja, visszaadják a hitét a művészet erejében.
Haenel nyílt levele nagy nyilvánosságot kapott Franciaországban és a hollywoodi szaksajtóban egyaránt, és bár sokak szerint Haenel azzal jobbat tett volna, ha ahelyett, hogy otthagyja ezt a világot, inkább a megváltoztatásán dolgozik, döntése hatására újra a diskurzus középpontjába kerültek a francia filmszakma visszaélései, például a César-díj is, amelynek idén is volt egy rosszízű botránya. Az idei díjátadó előtt ugyanis nem sokkal kiderült, hogy az egyik jelöltet, Sofiane Bennacer-t is megvádolták nemi erőszakkal, így őt diszkvalifikálták, illetve közölték, hogy ezentúl senki nem kaphatja meg a César-díjat, akivel kapcsolatban ilyen vádak keringenek, akkor is, ha esetleg azok még nincsenek bizonyítva.
Igazi fordulat ez az effektíve börtönre ítélt Roman Polanski díjazásához képest. Ez persze nem Haenel hatása, hisz az ő levele alig pár napos – épp időben jött ahhoz, hogy az idei cannes-i filmfesztiválon a sajtó már kellemetlen kérdésekkel bombázhassa Thierry Fremaux fesztiváligazgatót a francia filmipar szexuális zaklatáshoz való viszonyáról. Fremaux-nak nem voltak könnyű percei egyébként sem, hiszen a fesztivál erősen magára vonta a világ figyelmét azzal, hogy itt mutatták be a filmet, amivel a botrányai miatt egy időre parkolópályára tett Johnny Depp visszatért a nagyvászonra. A fesztiváligazgató mindkét ügyben hasonló stratégiát követett: visszatámadt. Depp filmjéről elmondta, hogy ha Depp el lenne tiltva a filmezéstől, akkor nem létezne a szóban forgó film, Haenel kapcsán pedig azt, hogy ha a színésznő szerint a fesztivál problémás, akkor minek ment oda annak idején a filmjével.
Amikor (Haenel) eljött Cannes-ba, akkor még nem így gondolkodott, hacsak nem szenvedett a szörnyű disszonanciától. Ezt bizonyítja az is, hogy ha hinnének neki, akkor önök sem lennének itt engem hallgatva, átvenni az akkreditációikat és a sajtóvetítésekről panaszkodni az erőszaktevők fesztiválján
– mondta az újságíróknak az igazgató. Cannes egyébként is gyakran szóba kerül a metoo-ügy kapcsán: Harvey Weinstein nemcsak, hogy a fesztivál rendszeres vendége volt, de több, a botrányában említett eset a fesztivál alatt történt, és Polanski is rendszeresen szerepel itt. Emellett a fesztivál közmondásosan eltartja magától a női alkotókat, és történelme során mindössze két női rendező kapott Arany Pálmát, 2018-ban még egy szervezett tiltakozás is volt ez ügyben, melynek hatására Fremaux ígéretet tett, hogy törekedni fognak a nagyobb nemi egyenlőségre a jelöltek között. Idén egyébként rekord számban versenyeznek női rendező által jegyzett filmek a fesztiválon: huszonegyből hét.
