A legérthetetlenebb, hogy Oroszországban az emberek szerint ez rendben van így
– mondja egy, a lakásából kibombázott férfi Jevgenyij Afinyejevszkij filmjében, és a sok erős mondat közül magyarként talán ez a legfájóbb, ismerve a kormány és az alaposan áthangolt közvélemény hozzáállását a több mint nyolc hónapja tartó háborúhoz. Nekik is üzen a Winter on Fire című filmjével Oscarra is jelölt Afinyejevszkij, aki egyszer már megörökítette a háború kitöréséhez vezető, 2013-14-es Euromajdan-tüntetéseket (a filmről itt írtunk), most pedig rekordgyorsasággal készítette el az orosz-ukrán háború első rendes dokumentumfilmjét.
Pedig a filmet rengeteg helyszínen rögzítették, Bucsától Kijeven át Mariupolig, száznál is több embert interjúvolt meg a stáb, de már júniustól kezdve összesen kilenc vágó és számos egyéb szakember dolgozott azon, hogy a film készen legyen nyár végére, és be tudják mutatni a Velencei Filmfesztiválon. Bár Afinyejevszkij Amerikában él már régóta, kapcsolatban maradt az ukrán kollégáival, és amikor február 24-én Putyin tankjai átlépték az ukrán határt, az első döbbenet után rögtön felvette a kapcsolatot velük, hogy megpróbálják dokumentálni mindazt, ami Ukrajnában történik.
Bár a film időrendben halad, és követ valamiféle kronológiát, a Szabadság tűz alatt nem ismeretterjesztő film, amelyből kiderül, mi történt a frontokon vagy hogyan alakult a háború alatt a nemzetközi helyzet. Ebben nem a vezetők és a döntéshozók szólalnak meg, hanem azok az emberek, akiknek az életét közvetlenül befolyásolta és nap mint nap befolyásolja azóta is a háború: tetováló művészből lett halotthordó, szétlőtt kórházban dolgozó orvos vagy a frontról és a romok alól bejelentkező tévés tudósító egyaránt felbukkan a filmben, nem beszélve azokról, akikből túlélő lett, és sebesüléssel vagy „csak” súlyos poszttraumás stressz-szindrómával hagyták maguk mögött a háborús pokollá lett városukat.
A filmben dolgozó 48 (!) operatőrnek köszönhetően tényleg mindenhonnan van saját anyaga Afinyejevszkijnek, aki márciusban maga is hazatért, hogy ott lehessen az események sűrűjében.
És nyilván nagyon erős pillanatokat sikerül megörökíteni: egy tizenhat éves lány a kórházi ágyán meséli el, hogyan lőttek rá az autójukra az orosz katonák, amikor a családjával megpróbáltak elmenekülni a hadszíntérré lett városból. Vagy a felszabadult városokban a pincékből előbújó nők öröme az ukrán katonák láttán. Egy bucsai túlélő megmutatja, mi maradt a lakásából és az autójából, és így tovább.
Afinyejevszkij egy pillanatig nem próbál a pártatlan és objektív szemlélődő szerepébe helyezkedni, de mégis hogyan és minek próbáljon objektív maradni az, akinek épp a szeme láttára dúlják szét a szülőhazáját, nem igaz? Mindenesetre bemutatja azt is, hogy volt olyan orosz politikus, aki az utcára vonult Ukrajnát támogatva, és azt is, hogy ugyanezt a politikust nem sokkal később meggyilkolták (Borisz Nyemcovról van szó). Van továbbá megszólaló, aki azzal kezdi, nagyra tartja az orosz kultúrát, egy másik pedig egyenesen orosz származású, de számára ma már egyáltalán nem kérdés, melyik a hazája. Mégis, érezhetően az alkotókat is meglepi, amikor hét-nyolcéves gyerekek beszélnek arról, hogyan kéne megölni Putyint, vagy hogy mennyire gyűlölik az oroszokat. Ebben egyrészt a körülményeket ismerve semmi meglepő nincs, ahogy a fillmben is elhangzik: a háború már csak ezt hozza magával. Másrészt pedig érdekes volt meghallgatni erről a rendezőt, aki a budapesti vetítés után arról beszélt,
Vagyis dehogy február 24.: Afinyejevszkij azt tartja az egyik legfontosabbnak, hogy a külvilág is fogja fel végre, ez a háború nem az idén kezdődött, hanem már nyolc évvel ezelőtt, a Krím megszállásával és a kelet-ukrajnai harcokkal. A film ezekre is kitér, láthatunk egy megrázó beszámolót egy katonától, aki az egyik lábát veszítette el a donyecki reptérért folytatott harcban, de nem igazán boncolgatja, pontosan hogyan jutott odáig Putyin, hogy egész Ukrajnát megtámadja. Ez utóbbit a történészekre és egyéb szakértőkre hagyja, a megszólalók pedig pontosan tisztában vannak vele, ennek a háborúnak a független Ukrajna megszüntetése a célja. Ők a saját bőrükön érzik, hogy az orosz hadsereget semennyire nem érdekli az ukrán civilek sorsa: akik szerencsésen kiszabadultak például az Azovsztal üzem bunkereiből, mint a film egyik főszereplője, a pár hónapos csecsemőjével két hónapig föld alá kényszerülő Anna Zajceva, kizárólag a nyilvánosságnak és Afinyejevszkij kamerájának köszönheti a menekülését. Ha nem szembesítik a világot azzal, hogy a bunkerben civilek is vannak, ki tudja, milyen sors várt volna rájuk. Ezek fényében teljesen érthető, hogy a rendező szerint a filmje elsősorban azoknak a külföldi nézőknek szól, akik szerint csak az a lényeg, hogy legyen olcsó fűtés a lakásukban, a többit intézzék el az oroszok és az ukránok egymás között. Afinyejevszkij fő tétele azonban az, hogy nagy tévedés ezt a háborút egy sima helyi konfliktusnak tekinteni, hiszen tetszik, nem tetszik, ez maga a harmadik világháború, melyben sok más állam is részt vesz ilyen-olyan módon, és ebben a kamerája is hasonlóan fontos fegyver, mint a bombák és a rakéták.
Éppen ezért is fontos ez a film, bár az még kérdés, hány emberhez fog eljutni, például Magyarországon, ahol a hivatalos kormányzati narratívának homlokegyenest ellentmond, amikor nyilvánvalóvá teszi, hogy a „béke” nyilvánvalóan Oroszországtól függ. Ráadásul elég nehéz feladat egy olyan történelmi eseményt megörökíteni, amely még javában tart, és emiatt érezhetjük úgy is, hogy a filmnek nincs igazán íve, mint ahogy a Winter on Fire-nek például volt. A film augusztus elejéig követi az eseményeket, azaz kimaradt belőle az ukrán ellenoffenzíva és az orosz mozgósítás ugyanúgy, mint az energetikai infrastruktúra célzott orosz bombázása, de Afinyejevszkij azt mondta, a munka nem állt le, folyamatosan frissíti a kész filmet új anyagokkal, ezért a film teljesen kész csak akkor lesz, ha a háborúnak is vége. Ez viszont még odébb van, a Szabadság tűz alatt viszont már most is elbeszél nem is egy, hanem párhuzamosan sok-sok történetet. Remélhetőleg sok olyan nézőnek is, akik nem értik, Ukrajna miért nem akarja az oroszok békéjét.
A Szabadság tűz alatt című filmből egyelőre csak sajtó- és diákvetítés volt Magyarországon a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szervezésében, de az alkotók azt szeretnék, minél többen láthatnák ezt a filmet nálunk is és keresik a lehetőségeket erre.
