Találkozó a történetek hőseivel a Fiumei úti temetőben
Emlékezne egy pohár borral Budapest krónikására, a nyughatatlan Krúdy Gyulára? Vagy inkább az erős akaratú, de hányattatott sorsú Szendrey Júlia és rövid életű fia emléke előtt tisztelegne? Meglátogatná a szeszgyáros Gschwindt család emlékművét? A Pesten mindig kicsit idegenül mozgó Móricz Zsigmondot, a bölcs Mikszáth Kálmánt vagy a Hotel Meteor egykori lakóját, bizonyos Ady Endrét? Megnézné, hogy a kötetben említett híres építészek, a mindent is tervező Ybl Miklós, az Alagutat megálmodó Clark Ádám, vagy az Anker palotáért felelős Alpár Ignác hol alusszák örök álmukat? Esetleg egy főhajtással adózna a tragikus sorsú gyógyítók, Tauffer Vilmos és a Titanic orvosa, Lengyel Árpád életműve előtt? Elhelyezne egy virágot hollywoodi csillagunk, Gábor Zsazsa sírján? Egyetlen kellemes séta alatt megteheti mindezt.
A „melyik kerület büszkélkedhet a legtöbb hírességgel”-kérdésre véleményem szerint könnyű a válasz: természetesen Józsefváros! A nyolcadik kerület földjében pihen a magyar politika, közélet, tudomány és kultúra legjava, a Fiumei úti sírkert – ahogyan azt találó szlogenjük is mondja – több mint temető.
Amikor az ember belép ide, egy gyönyörű és hatalmas kert, egy szoborpark és egy építészeti bemutatóterem közepén találja magát. Emellett pedig úgy kapkodja a fejét a hírességek láttán, mint egy fotós a cannes-i vörös szőnyeg szélén. Számomra van abban valami egészen különös, felemelő élmény, hogy egy-két méternyire állhatok azon emberektől, akik ma történelmünk részei, tereink névadói, legendáink. Hús-vér valónkban nem ismerhettük meg egymást, ám itt mégis közelebb kerülhetünk ezekhez az emberekhez – a szó minden értelmében. Ha csak egy rövid időre is, de a fizikai és térbeli síkok egy pillanatra összecsúsznak. Jókai Mór és én soha nem szoríthattunk kezet, a Fiumei úton azonban egy pillanatra összeér az életünk.
Szabó Viktor történész, a Nemzeti Örökség Intézete idegenforgalmi osztályvezetője is szenvedélyesen szereti a sírkertet, ez érződik minden szavából. Abban az első pillanatban egyetértünk, hogy a nyolcadik kerület szélén álló óriási park annyi emberi történetet és tanulságot rejt, hogy hetekig tudnánk sorolni a sztorikat. A kertben több tucat tematikus sétára lehet feliratkozni: van, amelyik a miniszterelnököket látogatja végig, másik a női sikertörténeteket, a művészeket, a nagy utazókat, a feltalálókat, vagy éppen a híres/elfeledett katonákat keresi fel.
Ha erre járunk, Vörösmarty Mihály sírját nem érdemes kihagyni, már csak azért sem, mert vele kezdődött a sírkert „felemelkedése”. „Egressy Béni volt az első híres ember, akit itt temettek el, de Vörösmartyhoz fűződik az első, tömegeket megmozgató temetés” – magyarázza Szabó Viktor. 1855-ben hunyt el a nagy tekintélyű költő, ekkor, a szabadságharc leverését követő években a hatalom kemény kézzel fogta a magyarokat.
Szabó Viktor gyakorlott mozdulatokkal nyitja fel a temető egyik legjelentősebb mauzóleumának vasajtaját. Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt 1849. október 6-án végezték ki abban a laktanyában, amely a mai Szabadság tér helyén állt. „Batthyányt megszégyenítésül kötél általi halálra ítélték, ami akkoriban a közönséges bűnözőknek fenntartott kivégzési módszer volt. A politikus azt kérte feleségétől, Antóniától, hogy csempésszen be mérget a börtönébe. Ezt ugyan nem sikerült a cellájába juttatnia, egy tompa tőrt azonban igen. Batthyány a kivégzés előtti éjszaka ezzel próbálta meg felvágni az ereit, majd megsebezni a nyakát” – magyarázta a történész, miközben a lépcsőkön a mauzóleum belsejébe tartottunk. Mivel nyaki sérülteket a szabályok szerint akasztani nem lehetett, sortűz végzett a magyar miniszterelnökkel. „A holttesttel a szekér a józsefvárosi temetőbe döcögött, hogy egy jelöletlen sírba helyezzék, azonban tisztelői kicsempészték onnan” – mondta Szabó Viktor.
A kiegyezés után, 1870-ben enyhült annyira a politikai helyzet, hogy a koporsót a Fiumei úti sírkertbe szállíthatták, első körben egyszerű síremléket kapott. Ferenc József volt ekkor az uralkodó, ugyanaz a személy, aki Batthyányt felségárulásért kivégeztette. A kellemetlenségek elkerülése érdekében sem a kormány, sem a főváros nem finanszírozhatta a mauzóleumot, így az végül közadakozásból épült meg. A tervezését Schickedanz Albert vállalta el, akinek a Műcsarnokot és a Szépművészeti Múzeumot is köszönhetjük – és nem mellesleg szintén a temető „lakója”. A mauzóleumba egyénileg nem, túravezetéssel azonban időnként benézhetnek a látogatók is.
„Ez az egyetlen jelentős mauzóleum, amelyben jól láthatók a koporsók is” – meséli Szabó Viktor, és valóban, ott áll a politikus koporsója az egyik oldalon, míg a másik oldalon özvegye, Antónia, fia, Elemér, lánya, Ilona és unokája, az alig háromévet élt Lea aprócska koporsója sorakozik. A kívülről monumentális mauzóleum belülről egyszerű, dísztelen, ám mégis tekintélyt parancsoló.
A tekintély sem volt elegendő a bűnözők elriasztásához. 1986 telén sírrablók törtek be az építménybe és értékek után kutatva felnyitották a koporsókat is. A kivégzett politikus holtteste mellett semmit sem találtak, azonban Elemér ezüst díszkardját, és ékszereket vittek magukkal, valamint széttúrták a maradványokat. A sírok barbár kifosztását szakszerűtlenül végezték a tettesek, mert nem ők, hanem a rendőrök találták meg Ilona ruhájába csúsztatva azt a kis ékszeres dobozkát, amelyben gyémánt fülbevalók lapultak. A drágakövek értékéből négy lakást is lehetett volna venni akkoriban. A tetteseket lecsukták, a megmaradt értékek a Nemzeti Múzeumba kerültek, a mauzóleum pedig biztonsági berendezéseket kapott. Elemér dísztőre és több más tárgy azonban továbbra is a feketepiacon kering valahol. A holttesteket antropológusok vizsgálták meg, majd a maradványokat elrendezve zárták vissza a koporsót.
Innen a legnagyobb és talán legdíszesebb mauzóleumba vezet az utunk, Kossuth Lajos nyughelyére, amely egy fikarcnyival ugyan, de magasabb Deák Ferencénél is. Nyilván szándékosan. Kossuthhoz senki sem érhetett fel. „A mauzóleum jól megmutatja a XIX. század végének, a XX. század elejének elképesztő Kossuth-kultuszát. Az volt az általánosan elfogadott mondás, hogy Kossuth Lajosra holtában sem lenézni, inkább felnézni kell, ezért a pályázatot is úgy írták ki, hogy az emlékhely a lehető legnagyobb, leglátványosabb legyen” – magyarázza Szabó Viktor. A „magyarok Mózese” mellett itt temették el a feleségét, húgát, leányát és két fiát is.
„A szarkofág zöld ónixból készült, amit állítólag Brazíliából hozattak, a díszítőkövek pedig drágakövek voltak egykoron. Gyakran mondják, hogy nem mind arany, ami fénylik, ám ez ebben az esetben nem igaz, mert itt az aranyszínű mozaikdarabkákat is 24 karátos arannyal fújták be” – magyarázza a hűs mauzóleumban vendéglátónk. A II. világháború idején a temető súlyos harcok helyszíne volt, keresztülvonult rajta az összes résztvevő haderő, így már nehéz visszakövetni, hogy kik vitték el a köveket és kik kaparták le a mozaikdarabkákat. A lényeg az, hogy ekkor az építményt számos értékétől megfosztották. A mauzóleum ma már riasztóval védett.
Mind Batthyány, mind Kossuth fél évszázaddal későbbi temetésén tömegek hömpölyögtek, és nem volt ez másként Ady Endre esetében sem. „Valóságos hisztéria alakult ki, úgy siratták, mint egy rocksztárt” – mondta a költőről Szabó Viktor. Hogy felesége és múzsája, Csinszka szándékosan felejtette el meghívni Ady rokonait, és valóban félredobta-e az asszony a poéta egykori szerelme, Léda koszorúját, az már valószínűleg örökre a múlt ködébe vész. Az viszont biztos, hogy a poéta jó „társaságba”, Jókai Mór és Blaha Lujza mellé került.
Blaha Lujzát 200 tagú cigányzenekar és hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. A nemzet csalogányának szertartásán valamivel többen voltak, mint az ugyanabban az évben – 1926-ban – elhunyt pályatársa, Jászai Mari búcsúztatásán.
„Jászai Mari olykor még a barátnőit is elhozta, állítólag piknikeztek, pezsgőztek és ő maga írta meg a feliratot a sírjára. Sőt, az a kérése is teljesült, hogy a számára kedves első magyar Nemzeti Színház kövéből faragják ki a síremlékét” – meséli Szabó Viktor. Ez a nemzeti teátrum az Astorián, a mai modern irodaház helyén állt, a mostani Astoria szállodával szemben. Az épületet tűzveszélyre hivatkozva 1914-ben bontották le végleg, ám egy kődarabjának sorsát biztosan ismerjük, az bizony a temetőben áll. Jászai Mari is illusztris szomszédokat kapott: Lechner Ödön, a szecesszió csodáit megvalósító építész és Újházi Ede színész nyugszanak mellette. Utóbbit kicsit elfeledte az utókor, már azt is csak kevesen idézik fel a vasárnapi ebédek alkalmával, hogy ő az Újházi tyúkhúsleves névadója.
A kertben tovább sétálva szobrok és változatos síremlékek tucatjai nyújtanak izgalmas, különleges látványt. Minden politikai éra számára kiemelt temető volt ez. Áll itt munkásmozgalmi panteon és Kádár János (koponya nélküli) sírja, de a szocialista vezetőt leváltó nemzedék, Antall József miniszterelnök, vagy éppen Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök nyugvóhelye is a Fiumei úton van. Mi azonban két igen különböző életúttal megáldott ember sírja felé tartunk. Közös bennük, hogy mindketten Amerikában teljesedtek ki: a terézvárosi Szilárd Leó fizikus az atombomba atyjaként vált ismertté, ám közben azért küzdött, hogy a nukleáris erőt ne használják emberek ellen. Gábor Zsazsa is Budapest belvárosából hódította meg a világot, csakhogy ő maga volt a bombázó, a kor szexuális bálványa, a társasági élet királynője. Szilárd Leót az akadémiai parcellában helyezték örök nyugalomra, az egyszerű és egyforma sírok azt a szimpatikus nézetet hirdetik, hogy a halálban mindannyian egyenlőek vagyunk és egyik tudományág sem nagyobb, fontosabb, jelentősebb a másiknál.
Gábor Zsazsáé az egyik legújabb síremlék, a hollywoodi sztár nyugvóhelyét stílszerűen egy csillag díszíti, ám a születési dátum hiányzik a márványról. A díva egész életében sikeresen titkolta hány éves valójában, miért éppen a halálában lepleznék le a titkát? Kapott azonban egy DA-H-LIN’K feliratot, nem véletlenül, hiszen a „darling”, vagyis a kedvesem volt a kedvenc szavajárása, amelyet enyhe magyar akcentussal, ilyen különlegesen ejtett.
Hazafelé még egy rövid főhajtásra megállunk Krúdy Gyula nyughelye előtt, szóba kerül, hogy Arany János sírjának a kedvenc helyéről, a Margitszigetről hozott fák lombjai adnak árnyékot és elhaladunk József Attila sírköve mellett is. Szabó Viktor felhívja a figyelmünket a finom iróniára, hogy az „egyetem fura ura”, a költőt a szegedi tanintézményből eltanácsoló Horger Antal kiváló nyelvész és néprajzkutató tőle mindössze száz méterre fekszik. Az élet, de a halál is képes különös húzásokra.
Kordos Szabolcs: Egy város titkai – budapesti legendák, legendás budapestiek
21. Század Kiadó, 2022
