Kultúra

Nyilvánossá válnak a Netflix nézettségi adatai

Getty Images
Getty Images

Novembertől a hirdetők, a versenytársak és az újságírók számára is nyilvánosan elérhetők lesznek a Netflix nézettségi adatai, miután a streaming-szolgáltató leszerződött a Barb nevű független, közönségméréssel foglalkozó ügynökséggel, írja a BBC.

Fontos lépés ez, egyrészt, mert ezzel a streamer lép egyet a tévécsatornák felé, amelyek nézettsége eddig is közérdeklődésre tartott számot, másrészt mert valójában a streaminggel kapcsolatban is rég megvolt ez a közérdeklődés, csak épp a szolgáltatók nem voltak hajlandók ezen érdeklődésre érdemben reagálni. A Netflix eddig legfeljebb a nagy sikerű címeikkel kapcsolatban hozott nyilvánosságra egy-egy adatot, rekordot és egyéb sikersztorit, ráadásul úgy, hogy a mérések módját is úgy alakították, hogy az kedvező képet fessen a nézettségekről. És ezzel még így is a Netflix volt az egyik transzparensebb streaming-platform, a legtöbb versenytárs ugyanis még a Netflixnél is jóval kevesebb adatot volt hajlandó megosztani a nézettségekről.

A mostani lépés, persze, szintén üzleti okokkal függ össze: mivel a Netflix hamarosan felszámolja reklámmentességét, szüksége van a nézettségi számokra ahhoz, hogy a potenciális hirdetőknek tudjon mit mutogatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik