Kultúra

Will Smith-t kitiltották az Oscar-gáláról, de a díjat jövőre is megnyerheti

Apple TV+
Apple TV+

Előzetes érkezett az Emancipation című történelmi drámához, amelyben egy louisianai férfi szökik meg a rabszolgaságból az 1860-as években, az amerikai polgárháború idején, hogy csatlakozzon az északi sereghez. A főszerepet Will Smith alakítja.

Korábban úgy tervezték, az Emancipationt idén mutatják be, ez azonban lekerült a napirendről azután, hogy Will Smith az idei Oscar-gálán arcon ütötte Chris Rock műsorvezetőt. Rock ízléstelen viccet sütött el Smith feleségéről, Jada Pinkett Smithről, a sztár ezután lépett a színpadra, és kevert le egyet a műsorvezetőnek. Nem sokkal később átvette az Oscar-díjat a Richard király főszerepéért. A gála után bocsánatot kért, de így is kizárták az Amerikai Filmakadémia tagjai közül és tíz évre kitiltották az Oscar-gálákról. Több futó filmterve is parkolópályára került.

Úgy tűnik, az Emancipationt gyártó Apple Studios végül bizalmat szavazott a színésznek. Legalábbis erre utal, hogy úgy döntöttek, mégis bemutatják idén a filmet, ráadásul decemberben, a díjszezonra időzítve. Smith korábban azért utasította vissza a Django elszabadul főszerepét, mert nem akart rabszolgaságról szóló történetben játszani, a Guardian cikke szerint viszont most azt nyilatkozta, az Emancipation a „fekete szeretet erejéről” szól.

A film rendezője Antoine Fuqua, akinek korábbi, Kiképzés című filmjében nyújtott alakításáért Denzel Washington 2002-ben Oscar-díjat nyert. Az Emancipationt december 9-én mutatja be az Apple TV+ streamingoldal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik