Kultúra

Ilyenek lesznek a felújítás után a Merlin Színház belső terei

Nanavízió / Építészfórum
Nanavízió / Építészfórum
Néhány képen már látszik a Nanavízió koncepciója.

Szerdán Budapest két főpolgármester-helyettese, Bősz Anett és Kerpel-Fronius Gábor tartott sajtótájékoztatót a 2011-ben bezárt, de évek óta újra megnyitni tervezett Merlin Színház ügyében.

A két városvezető a rövid eseményen arról beszélt, hogy a 92%-ban női építésziroda, a Nanavízió (Pajer Nóra, Soltész Noémi, Guld Beatrix) tervei szerint rövidesen megindulhatnak a munkálatok. Hétfőn a felújítási szerződést is aláírták a kivitelezővel, így a nettó 413 millió forintból megvalósuló projekt

Budapest 150. születésnapján, 2023-ban érhet révbe,

a kapuk pedig jövőre megnyílnak majd a látogatók előtt, akik

koncerteket, tánc- és színházi előadásokat, illetve kiállításokat láthatnak majd itt, a helyet azonban konferenciák megtartására is képessé fogják tenni.

Kapcsolódó
Rövidesen elkezdődhet a Merlin Színház épületének felújítása
A kapuk Budapest 150. születésnapján, 2023-ban nyílhatnak ki újra a látogatók előtt.

Bősz Anett hozzátette: az épület korábban ismert terei megmaradnak, ezekhez pedig kortárs arculat, illetve egy közel kétszáz négyzetméteres terasz csatlakozik majd.

A tervek néhány lapját, illetve az épület jelenlegi állapotát a Városháza hivatalos Facebook-oldalán mutatta be, az Építészfórum pedig jobb minőségben is megmutatta ugyanazokat, így egyértelművé vált, hogy a csigalépcső tetején egy rezedazöld tér – az épület melletti zöldterület belső térben történő, az emeletre is felkígyózó folytatása – fogadja majd a megérkezőket:

Galéria
Nanavízió / Építészfórum

Az épület eredetileg a Belvárosi Áramátalakító Állomás céljaira épült, tervezője a korszak fontos építésze, Bierbauer (Borbíró) Virgil (1893-1956) volt, legutóbbi nagy felújítására a Jordán Tamás és Lázár Kati fémjelezte Merlin 1991-es megnyitásakor került sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik