A második világháború után lassan magára találó, 1947-ben már Svájcba is exportáló magyar édességipar szereplőinek államosítása után az összeolvadásokkal született, vagy egyszerűen csak átnevezett nagyvállalatok – köztük a Magyar Édesipari Vállalat, illetve a Szerencsi Édesipari Vállalat – megállás nélkül ontották magukból a sokszor propagandaszagú, vagy egyszerűen csak furcsán hangzó márkaneveket, illetve a meglepő grafikai megoldásokkal operáló csomagolásokat.
Ezek közül gyűjtöttük most össze a legérdekesebbeket.
Egy táblányi büszkeség
A ma Várpalota külterületeként létező, egykor önálló Inota erőműve a kommunista hatalomátvétel utáni első nagy ipari beruházásként 1950–1954 között született – csehszlovák segítséggel és November 7. Hőerőmű néven –, majd évtizedeken át teljes erőbedobással vett részt a magyar elektromos hálózat életben tartásában.
A kor hasonló beruházásaihoz hasonlóan egy méretes készenléti lakóteleppel körülvett, elképesztő mennyiségű szenet fogyasztó létesítményt 1975-ben gázturbinás rendszerrel bővítették, a forráshiány miatt elmaradt karbantartások, illetve a további fejlesztések hiányának következtében az ezredfordulóra idejétmúlttá vált épületegyüttes bontása végül 1999-ben kezdődött, két évvel később pedig az utolsó, még működő részeiben is befejeződött az áramtermelés. A megmaradt épületeket, a hosszú időn át titkos biztonsági óvóhelyet, illetve a KGB által életben tartott troposzférikus híradólánc egykori földalatti bázisát azóta is próbálják hasznosítani – kevés sikerrel.
Az üzembe helyezés utáni években minderre persze még senki sem számított, így az ötvenes évek végén megszülethetett az Inota, amiről kevesen tudták, hogy valójában csak
amibe néha talán nem csak a várt töltelék került:
Munkára, Harcra Kész
A Sport szelet története sem volt egyszerűbb: a Csemege Édesipari Vállalat a Népstadion 1953. augusztus 20-i megnyitójára reagálva, ugyanazon a napon állt elő az eleinte csak a legkisebb kiszerelésben kapható szelettel, aminek krémességét a többféle tejzsiradék, ízét pedig a rumaroma adta – alkoholt pedig a városi legendákkal ellentétben sosem tartalmazott.
A csomagoláson lévő diszkoszvetőt az akkor még csak első felnőtt bajnoki bronzérme felé tartó, később Európa-bajnoki bronzot (1954) szerző, az 1960-as római olimpián három amerikai versenyző miatt a dobogóról épp lecsúszó Szécsényi Józsefről (1932–2017) mintázták, akinek az épp dobni készülő alakja mögött három sárga betű világított:
Ember az űrben
A röviddel huszonhetedik születésnapja után, 1961. április 12-én elsőként a világűrbe jutó Jurij Gagarin, az őt megelőző kutyák, illetve a világ első műholdja, a Szputnyik-1 sikere a szocialista blokk minden részén furcsa termékeket hívott életre: cigaretták, édességek, gyufásdobozok vagy épp ablakrácsok hirdették az űrversenyben verhetetlennek látszó Szovjetunió eredményeit – így született meg a Budapesti Csokoládégyárban a narancsízű Űrhajós, amin Farkas Bertalan 1980-as repülése után már az Interkozmosz-program logója is megjelent:
Pelenkában telefonálni
A Marika és a Bandi grafikai megoldásaira nincsenek igazán szavak: a Budapesti Keksz- és Ostyagyárban épp hetven évvel ezelőtt, 1952-ben született szeleteken ugyanis (valószínűleg) egymásnak telefonáló gyerekek láthatók, pedig a Rákosi-kor derekán Magyarország nem épp arról volt híres, hogy minden lakásban lett volna készülék.
Vár a vasút
A MÁV és az állam hetvenöt évvel ezelőtt, 1947-ben született döntése alapján Magyarországon gyermekek által irányított vasutat kellett nyitni. Az ötlet alig egy év alatt vált valósággá, a Széchenyi-hegyen állt egykori golfpálya helyétől az Előre állomásig (ma Virágvölgy) tartó három kilométeres szakaszt 1948. július 31-én ugyanis már át is adták a forgalomnak, a teljes, 11,2 kilométeres útvonal átadására azonban 1950. augusztus 20-ig kellett várni.
A siker nyilvánvalóan azonnali volt, hiszen a hatszáz dolgozó segítségével minden évben százezrek utaztak rajta, így meglepő, hogy a Csemege Édesipari Gyár egészen 1959-ig várt a vaníliás, rumos, illetve kakaós Úttörővasút szelet piacra dobásával, ami az idők során legalább két csomagolásban létezett.
Mitugrász
Egy édesipari terméket a gyár elkeresztelhet a tréfás-kedélyes-gúnyos Mitugrász névre. Ez a szó, így írva, az Értelmező Szótár szerint jelentéktelen (rendszerint kis termetű), sürgés-forgásával és kotnyeleskedésével a figyelmet magára vonni akaró személyt jelent. Esetleg az édességek fő fogyasztóira, a gyermekekre akartak hatni ezzel a névvel. (…) Más kérdés azonban, alkalmas-e a Mitugrász egy csokoládés szelet neveként, főként ha a szelet címkéjének rajzát tekintjük: a villamos peronján egy rémült nő nézi, hogy egy kisfiú hanyatt zuhan a lépcsőről, a kalauz pedig kárörvendően utána kiáltja a gyártmány nevébe olvasztott intelmet: Mitugrász. (…) A reklámötlet és a pedagógiai célzat szerencsétlen házassága ez. Ha egy közlekedési balesetvédelmi plakát hasonló rajza alatt látjuk a feliratot: Mit ugrálsz?!, okulunk belőle. Édesség neveként is jó lehet talán a Mitugrász (a szó ismert, köznyelvi jelentését kifejező ábrával). A mostani címke ötlete azonban sületlenség
– olvasható a Nyelvtudományi Intézet egyik munkatársa által a Magyar Nyelvőr című lapban (1964) közzétett rövid kritikában.
A fenti sorokat kiváltó olvasói levelet annak szerzője, Goreczky Gyula gépészmérnök hosszú évek mérgelődése után adhatta postára, a Mitugrászt ugyanis a Budapesti Csokoládégyár már az ötvenes évek végén bemutatta.
Jó jegyért jó csokit
A szülők már hosszú évtizedekkel ezelőtt is pontosan tudták, hogy a diákokat leginkább édességgel lehet jutalmazni: így gondolták ezt a Szerencsi Csokoládégyár vezetői is, akik az 1958-as tanévre készülve előálltak az étcsokiból készülő Kitűnő, a tejcsoki alapú, öt énekesmadarat mutató Jeles, illetve a nugátkeverékből álló, címkéjén nyakkendős macskákat viselő Jó csokoládéval, amiket a szülők a csillagos ötösökkel, ötösökkel, illetve négyesekkel hazatérő gyerekeik kezébe adhattak:
Nem volt újító
Az Újító szeletben az ötvenes évek végi lapok szerint egyáltalán nem volt újítás, néhány ügyes kereskedőről ugyanennek azonban az ellenkezőjét lehetett volna állítani, hiszen csomagolás nélkül, az ajánlott árnál drágábban árulták – eleinte nyolcvan fillér helyett egy forintért.
A rejtélyes Bucsok
A Bucsok nevéről sokaknak a mocsok jutott eszébe – írta a Magyarország című lap 1968-ban, pedig az akkor már hosszú évek óta létező, a mai táblás csokiknál kétszer nagyobb, kétszáz grammos tábla nevét gyártójáról, a Budapesti Csokoládégyárról kapta.
