Bár Benedict Cumberbatch külsőre egyáltalán nem az a tipikus brit szívtipró, sőt, karrierje elején leginkább a furcsa zsenik és a rosszarcú gonoszok szerepeit osztották rá, a brit színház- és filmszakma leigázása után Amerikában is megvetette a lábát. Ennek egyik biztos jele, hogy az idei Oscart az egyik legnagyobb esélyesként várja, február utolsó napján pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a saját nevével ellátott csillaga mellé térdelhetett a hollywoodi hírességek sétányán.
A színész az eseményen rövid beszédet mondott, ahol előbb többek közt szintén szakmabeli szüleinek és tavaly elhunyt féltestvérének köszönte az elismerést, majd Ukrajnára irányította a figyelmet. Nyilatkozatait is ez jellemzi: lépten-nyomon igyekszik felhívni mindenki figyelmét a csillogáson túl a világ problémáira. Szakmájába még mindig ugyanúgy bele van bolondulva, mint karrierje elején, pedig keményen megdolgozott a sikerért.
A hála amit azzal kapcsolatban érzek, hogy azt művelhetem hivatásként, amit igazán szeretek, az… még mindig meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem. Ne mondd el a producereknek, mert onnantól kezdve mindig alacsonyabb ajánlattal jönnek majd. De ez az igazság. Milyen csodálatos így élni!
– nyilatkozta nemrég, hozzátéve, hogy még ennél is hálásabb azért, amikor hazamehet feleségéhez és három fiához. Az ebből fakadó kiegyensúlyozottság és életigenlés csak úgy árad a színészből, aki annak ellenére maradt meg rendkívül szimpatikus jelenségnek, hogy milliók rajonganak érte.
Tündérkirálynőből szociopata nyomozó
Cumberbatch előkelő brit családban született, felmenői közt ott találjuk a londoni elit több tagját, de III. Richárd király is távoli rokona – naná, hogy eljátszotta már őt is a The Hollow Crown című sorozatban, 2015-ös újratemetésekor pedig verset szavalt. Cumberbatch a színészet iránti szenvedélyét otthonról hozta: szülei, Timothy Carlton és Wanda Wentham közepesen ismert brit tévés és színházi színészek, akik a férfi elmondása szerint a lehető legnagyobb szeretetben nevelték, igaz, egy ideig megpróbálták lebeszélni a színészkedésről – kevés sikerrel. Egy interjúban elmondta, édesanyja egyik alakítása volt az, ami visszafordíthatatlanul meggyőzte a pályaválasztásról.
De nemcsak ők próbálták eltántorítani: drámatanára ugyan tehetségét nem vitatta, rendkívül kemény szakmaként festette le előtte a színésszakmát. Cumberbatch már az iskolában is Shakespeare-t játszott, tizenkét évesen Titiana tündérkirálynő szerepében debütált a Szentivánéji álommal az iskolai színpadon – mivel fiúiskolába járt, gyakran játszott női szerepeket. Annak viszont örül, hogy nem gyerekszínészként kezdte, még akkor is, ha korábban sokszor gondolta azt, hogy később ennek meglesz a böjtje, és nem játszhat majd főszerepeket.
– mondta el egy interjúban.
Emberrablók és szerzetesek formálták
Lázadó tinédzsernek tartotta magát, aki bentlakásos iskolába járt Manchesterben, a szobája falát David Bowie-plakátok díszítették, éjjel pedig technobulikban táncolt kifulladásig. A középiskolát befejezve úgy érezte, túltolta a bulizást, egészsége megromlott: úgy érezte, összeomlik az élete. Ez nagyban hozzájárult élete egyik legradikálisabb döntéséhez: az egyetemi tanulmányait egy évvel szüneteltetve, mindössze 19 évesen Dardzsilingbe repült, ahol előbb fél évig különböző alkalmi munkákat vállalt, hogy aztán a pénzből öt hónapig egy kolostorban élhessen, ahol szerzeteseket tanított angolra. Az élményből nemcsak a szerzetesek profitáltak, hanem Cumberbatch is: elmondása szerint kolostorbéli kirándulása miatt lett jobb színész, a transzcendentális meditáció elsajátításával ugyanis sokkal nyugodtabb, koncentráltabb emberré vált.
Évekkel később egy másik élmény is legalább ennyire meghatározó volt az életében: 2005-ben fegyveres útonállók fogták el két ismerősével együtt, miközben Dél-Afrikában autóztak a Utazás a világ végére című film forgatása során. Két társával együtt megkötözték, majd magukkal vitték a fegyveres rablók, akik aztán minden indoklás nélkül végül elengedték őket. Ez az élmény szintén hozzájárult ahhoz, hogy Cumberbatch világlátása változzon:
Azt tanította meg nekem, hogy ugyanúgy távozol a világról, ahogy érkeztél: egyedül. Azóta törekszem arra, hogy kevésbé hagyományos életet éljek
– nyilatkozta évekkel később a traumatizáló, mégis felszabadító élményről.
Visszaugorva az emberrablós idők előttre: az Indiából hazatérő lázadó tényleg megszelídült, visszatérése után sikerrel végezte el a nagy brit színészek keltetője, a London Academy of Music and Dramatic Art színész szakát, és szinte azonnal munkába állt. Miközben rövid időn belül jöttek a főszerepek a különböző patinás londoni színházakban, a filmezésre is koncentrált, azt viszont a mai napig hangoztatja, hogy elsősorban színházi színésznek tartja magát. A BBC vélhetően a mai napig áldja a napot, amikor az ezredfordulón leszerződött a színésszel, akit tévéfilmekben, sorozatokban és rádiós műsorokban is alkalmaztak. Kiemelkedő tehetség és családi kapcsolatok ide vagy oda, ő is kemény munkával járta végig a szamárlétrát.
Az előbbihez tartoztak a BBC-s munkái, a csatornánál a 2000-es évek eleje óta dolgozott, 2004-ben kapta első tévés főszerepét, és egyből az igazi kihívásra ment: Stephen Hawkingot játszotta a legendás tudósról készített tévéfilmben, alakítása máris BAFTA-jelölést ért. Közben kisebb szerepekben elkezdett beszivárogni a nagyköltségvetésű brit drámákba is: játszott többek közt A másik Boleyn lány című történelmi drámában, amit a Natalie Portman-Scarlett Johansson-Eric Bana trió nevével adtak el. Vélhetően keveseknek ugorhat a színész arca elsőre a Vágy és vezeklés kapcsán, holott Cumberbatch abban is feltűnt – ő játszotta a film szemétládáját, aki megerőszakolja Juno Temple karakterét. Még ha Joe Wright alkotása nem is az ő filmje volt, arra jó volt, hogy az épp egy nagyszabású Sherlock Holmes-újraértelmezésen dolgozó Steven Moffat és Mark Gatiss felfigyeljen a színészre. Cumberbatch meg is kapta a világsikert érő szerepet – de közben azért eljátszotta Van Goghot is egy szintén BBC-filmben –, a modernkorba ültetett Doyle-adaptáció már a megjelenését követően óriási siker lett, a világ pedig azt találgatta, ki is lehet ez a furcsa kinézetű, de briliáns színész, és hol volt eddig.
Sherlock tárta ki előtte Hollywood kapuját
A többszörösen díjazott sorozattal Cumberbatch egy csapásra ismert név lett – elsőként főleg Nagy-Britanniában, ahol rögtön ki is kiáltották kora Laurence Olivier-jének, és minden létező listára felkerült, a legjobb színészeket, legbefolyásosabb személyiségeket és a legszexibb férfiakat tömörítőkre is. Színészi sokoldalúságának hírét tovább terjesztette az, hogy a londoni Royal National Theatre Frankenstein című darabjáról készített felvételt világszerte vetítették a mozik – a budapesti Urániában is látható volt –, amelyben Jonny Lee Millerrel váltott szereposztásban játszották Frankenstein és a szörny szerepét Danny Boyle rendezésében. Közben azonban már a legnagyobb nevek és produkciók is felfigyeltek a brit kiválóságra: a Sherlock első évadát követően rögtön leszerződtette Steven Spielberg a Hadak útján egyik kisebb szerepére, de játszott a Suszter, szabó, baka, kém című John le Carré-adaptációban is.
Jellegzetes orgánumára a Tolkien-univerzum is számíthatott, ő adta Smaug, a sárkány hangját A hobbit: Váratlan utazásban. Az első igazán nagy hollywoodi szerepe viszont kétségtelenül a Sötétségben – Star Trek volt 2013-ban, J. J. Abrams a film antagonistája, Khan szerepét szánta neki. Cumberbatch következő szerepével akár bebizonyíthatta volna azt is, hogy ha nem vigyáz, könnyen beskatulyázhatják. Nagyon úgy tűnt ugyanis, hogy nem a tipikus brit hősszerelmes szerepek találják meg, hanem akkor hívják, ha meg nem értett zsenit vagy furcsa arcú gonoszt kell játszani, bár panaszkodni nem volt oka: a Kódjátszmában Alan Turing megformálásáért meg is kapta az első Oscar-jelölését.
A Marvelnél ekkor már gőzerővel tervezték a bősz univerzumépítgetés közepette a Doctor Strange-filmet, csak épp a kinézett színész – Cumberbatch – azt nyilatkozta, hogy nem tudna egy ekkora projektet összeegyeztetni a többi munkájával. Ez is jól mutatja, hogy nem esett egyből hanyatt a személye körüli egyre nagyobb hisztériától, sőt, a mai napig köszöni szépen, de marad Londonnál, nem költözött Amerikába. Kevin Feige-ék bánatukban belengették a lehetséges címszerepre gyakorlatilag az összes élő 30-as, 40-es amerikai szupersztárt, hogy aztán végül mégis Cumberbatchnél kössenek ki, így a brit színész belépjen a szuperhősvilágba. És bár Dr. Stephen Strange szerepe egyértelműen beemelte a szupersztárok közé, továbbra is a kihívásokkal teli karakterek érdekelték a legjobban: így vállalta el a Brexitet előkészítő politikai stratéga, Dominic Cummings szerepét a Brexit: Háborúban mindent szabad című filmben, vagy élete egyik nagy álmát, a Patrick Melrose-t. Az Edward St Aubyn regényciklusán alapuló történetben a családi traumái elől a drogokba menekülő címszereplőként már sokadszorra élete alakítását hozta, nem véletlenül díjazták agyon.
Munkanaptárja azóta is elképesztően zsúfolt: bár a koronavírus miatt összetorlódtak a filmek, az elmúlt két évben volt már kém (A küldönc), macskás festő (The Electrical Life of Louis Wain) és katonai ügyész is (The Mauritanian), a legnagyobb visszhangot azonban mosdatlan cowboyként kapta.
Cumberbatch 45 éves korára gyakorlatilag mindent elért, amit egy színész kívánhat, és március végén azt az aranyszobrot is a kezében tarthatja, ami általában megkoronázza egy színész karrierjét: az Oscart. Ehhez Jane Campion filmje segítette hozzá, amire a színész elhivatottabban készült, mint bármelyik másik szerepére. Bár nem tartja magát method actornak, A kutya karmai közt forgatásáról épp olyan bizarr történetek keringenek, amelyek ellentmondanak ennek, bár valahol érthető, miért tanult meg bendzsózni, egy kézzel cigarettát tekerni, miért kerülte a fürdést és Kirsten Dunstot is. Phil Burbank szerepénél úgy érezte, félre kell tennie az egyébként saját bevallása szerint rendkívül kíváncsi, ebből fakadóan gyakran szétszórt természetét, és a fejéből minden mást kizárva csak a saját karakterére koncentrálnia. Burbank szerepét élete egyik legérdekesebb kihívásának nevezte, amelyben az volt az igazán nagy színészi feladat számára, hogy a karaktert jellemző – és tőle rendkívül távol álló – toxikus maszkulinitás mélyére ásson, ehhez pedig olyan színészi módszerekhez kellett nyúlnia, amelyet eddig nem alkalmazott.
Ő nevet a legjobban saját kinézetén
Színészi zsenije mellett Cumberbatch rendszeresen bizonyítja azt is, hogy a siker ellenére továbbra is két lábbal áll a földön. A Sherlock forgatása közben őt fotózó paparazziknak például egy olyan feliratot tartott fel 2017-ben, amelyre azt írta: „menjetek Egyiptomba, és mutassatok a világnak valami igazán fontosat”, utalva ezzel az akkor az afrikai országban zajló tömeges megmozdulásokra. Egy évvel később valódi szuperhősként viselkedett, amikor feleségével Londonban autózva meglátta, ahogy négy férfi egy másikat ver az utcán. A színész a kocsiból kipattanva sietett a bajbajutott segítségére, lerángatva róla támadóit. Rendszeresen áll ki aktuális társadalmi problémák ügyében: amikor a Hamletet játszotta a londoni Barbican színházban, a vastaps után gyakran újra kijött a színpadra, hogy a szír menekültek érdekében buzdítson mindenkit a segítségnyújtásra, vagy épp a kormány menekültpolitikáját marasztalja el. Károly herceggel karöltve többször vett részt a rákellenes eseményeken, ahogy gyermekvédő alapítványoknak is rendszeresen adakozik.
Bár rendszeresen választják meg különböző szavazásokon a világ legjóképűbb férfijának, ezen ő csodálkozik a legjobban. Cumberbatch valóban nem az tipikus, tökéletes arcú brit szépfiú, akit azonnal vinne egy James Bond-film, és ezt tudja is magáról. Külsejéről gyakran nyilatkozik nagyon vicces dolgokat: hasonlította már magát pörölyfejű cápához, gyíkemberhez és a Jégkorszak Sidjéhez is, mondta már magára azt is, hogy ilyen indokolatlanul hosszú nyakkal és furcsa arccal egy belterjes ivadéknak tűnik, sőt, azt is megosztotta egyszer, hogy senki, még a saját anyja sem tartotta őt elég jóképűnek Sherlock Holmes szerepéhez.
Külsejével mindenesetre megbékélt:
Igazi áldás, hogy ilyen furcsa arcom van. Valahol a vidra és a haloványan vonzó között helyezkedik el.
Humora nem csak akkor van a helyén, amikor saját magát kell jellemeznie, hanem egyébként is kifejezetten tehetséges mókamester hírében áll, főleg, ha mások imitálásáról van szó. Nehéz például nevetés nélkül megállni azt, amikor harminc másodpercben személyesít meg egy sor híres színészt, nem véletlen, hogy a Vulture a hírességek utánzásának királyának nevezte.
Cumberbatch tehát nem az a nyugodtan hátradőlős, és a sikert elégedett félmosollyal szemlélő figura, hanem korának az egyik legizgalmasabb színésze, aki ennyi elismeréssel a háta mögött is az újat, a másmilyent, az ismeretlent keresi. Doctor Strange-ként visszatér egy kicsit a megszokotthoz (Doctor Strange az őrület multiverzumában, bemutató: május 6.), Wes Anderson vezényletével egy Roald Dahl-adaptációban tűnik majd fel (The Wonderful Story of Henry Sugar), szerepel a 39 lépcsőfok című John Buchan-adaptációban, az HBO minisorozatában pedig a megmérgezett KGB-s exügynököt, Alekszandr Litvinyenkót játssza majd. Az biztos, hogy nem kell neki Oscar ahhoz, hogy foglalkoztassák, és arra sem szorul rá, hogy egy aranyszoborral kelljen bizonygatnia tehetségét.