Eltűnt Budapest / Facebook
Kultúra ismeretlen budapest

Számítógépes játékban járhatjuk be a negyvenes évekbeli Budapestet

Évek óta készül az Eltűnt Budapest, és ugyan messze még a végső cél, de az első verzió már játszható.

Néhány fiatal hat évvel ezelőtt úgy döntött, hogy minden eddiginél interaktívabb formában idézi vissza a negyvenes évek elejének Budapestjét – az utolsó olyan időszakot, amikor a bombák és a fegyverek még nem tépték ezer darabra a főváros épületeit és utcáit.

Az Eltűnt Budapest ugyan azóta sem készült el, a BME-n gépészmérnökké vált, ma repülőgépipari kutatással és fejlesztésekkel foglalkozó Handler Balázs, illetve mérnökhallgató társai azonban – fotók, alaprajzok és más források alapján – előbb az Erzsébet hidat és környezetét, majd a város egyre nagyobb részét tették bejárhatóvá, 2021 májusában pedig egy játszható verzióval is előálltak, amiben

korabeli zenék, fotók, plakátok, illetve rádióadások segítségével tették még otthonosabbá a Petőfi hídtól a Lánchídig bejárható környezetet.

A belvárost az egyelőre félkész játékban a korabeli villamosjáratokkal, illetve a Dunán haladó városnéző gőzhajókkal utazva is megnézhetjük, sőt, akár a Gellért-hegy tetejére is feljuthatnunk, ahonnan az egész városra vethetünk egy pillantást.

Az egyelőre öt szintből álló játék célja jelenleg a Duna-hidak környezetében rejtőző pénzérmék összegyűjtése, amik segítségével egyre több utcát járhatunk végig, mielőtt eljutnánk a végcélt jelentő Budavári Palotáig – írta az Octogon.

A készítők az elmúlt hónapokban is hírt adtak a fejlesztés állásáról – nyáron láthattuk például az eredetileg kék Margit hidat, aminek egyik, ma is az eredeti színét viselő darabját korábban mi is megmutattuk.

Ősszel az akkor még az Elevátorház által uralt Boráros térre kirándulhattunk:

December elején újabb hír jelent meg a készítők Facebook-oldalán, amiből kiderült, hogy a több száz, eddig elkészült, részleges épületmodell, illetve utcaképek a távlati célok szerint interaktív játékként találja majd meg a végleges helyét, a 2022-es év első fontos célja azonban egy VR-szemüveggel játszható kiállítási program elkészítése.

A modellezés folyamata ettől függetlenül persze nem áll meg, sőt, év végére elkészült a Ferenciek terétől induló Kossuth Lajos utca, illetve annak meghosszabbítása, a Rákóczi út Nagykörúton belüli szakasza is:

Az újévi ajándék sem maradt el, január elsején ugyanis megérkezett a Blaha Lujza tér nyolcvan évvel ezelőtti képe, bár a házak aljában a Rákosi-kor hozta árkádosítás utáni állapotot látjuk:

Ezt a történelmi hűség kedvéért azóta már javították – a készítők mai fotók felhasználásával állítják vissza az épületek eredeti arcát, így a közzétett képeken egy átmeneti állapot volt látható –, rövidesen pedig talán egy új, játszható verzió is megszületik majd.

Az önerőből, hosszú videójáték-fejlesztési tapasztalat nélkül születő játék lassan készül ugyan, a végeredmény azonban minden bizonnyal mindenkit kárpótolni fog, főleg, hogy az ötletgazdák a nemrég közzétett új videójuk szerint már az autózás lehetőségét is beépítették a programba:

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.