Néhány nappal ezelőtt közterület-foglalási engedély és szakmai párbeszéd nélkül, rohamtempóban kiadott bontási engedéllyel indult el a Szentháromság téri egykori diplomataház bontása, aminek sorsát, történetét, illetve értékeit október óta cikksorozatban mutattuk be.
Az 1981-ben, Jánossy György és Laczkovics László által a Magyarországra utazó külföldi diplomaták szálláshelyeként tervezett, az elmúlt két évtizedben Burg Hotel néven szállodaként működő ház 2020 végén jutott az MNB által létrehozott PADME-alapítványok birtokába, ami tavaly egy konferenciaközpont kialakítását tűzte ki célul. A tulajdonos ezt nagymértékű átalakításokkal akarta megoldani, így szeptemberben megkezdte a modern magyar építészet fontos szeletének számító, környezetével elsőrangúan kommunikáló épület belső lecsupaszítását.
A belső bontások a teljes házra való kiterjesztésétől tartva a legnagyobb hazai szakmai szervezetek sorra tiltakoztak, sőt, javasolták annak védetté nyilvánítását. December elején kiderült, hogy a PADME a Budapest ostroma előtti állapotok visszaállítását tűzte ki célul, ezért pedig részleges bontási engedélykéréssel fordult a Kormányhivatalhoz.
A kérés december 30-án zöld utat kapott, január elején pedig publikussá váltak az utód első vázlattervei. A rajzokat nézve egyértelművé vált, hogy a feladatra felkért építész, Reisz Ádám rendhagyó módon viszonyul az ügyhöz:
A védettségi folyamat karácsony előtt az I. kerületnél, illetve a fővárosnál is megindult, döntésre azonban csak január második felében kerülhetett volna sor.
Ez a néhány hét elég volt tehát ahhoz, hogy a bontás megindulhasson, így január 12-én feltűntek az első munkások, akik azóta is megállás nélkül dolgoznak a ház eltüntetésén – annak ellenére, hogy a tulajdonos
Mindezek hiányában a bontást végző cégnek – a Matolcsy György fiának korábban luxusloftot és nyaralót kivitelező, a jegybank székházának felújításán dolgozó, korábban a jegybankelnök rokonainak kezében lévő, most Matolcsy Ádám egy barátja által vezetett RAW Development Kft.-nek – valójában nem szabadna e munkálatokat végeznie.
Az ügyben számos alkalommal kiállt, sőt, az országos szintű műemléki kezdeményezést december 20-án elindító Huszonkettesek építészcsoport péntek délutánra ezért villámdemonstrációt hívott össze, hogy figyelmet irányítson a Mátyás-templom, az MNB által Bölcs Várrá változtatott régi budai városháza, illetve a legalább 54,4 milliárd forintból éppen visszaépülő Pénzügyminisztérium tőszomszédságában folyó munkákra.
Az esemény az épület egyik tervezője, Laczkovics László szintén építésszé vált, korábban számos műemléki rekonstrukció statikai tervein dolgozó fia, Laczkovics János levelével indult, aki kiemelte: az eset nem egyedi, hanem egy tudatos koncepció, ami itt a Várban, illetve azon kívül is egyre gyakrabban és egyre durvábban mutatkozik meg.
A tervező hozzátette: szomorú és szégyenteljes, hogy egy ilyen, a laikusok egy részének körében talán népszerű, de felületességben és műveletlenségben gyökeredző szemlélet – ami valódi értékeken átgázolva is csak hamis díszleteket tud létrehozni – hivatalos, államilag támogatott építési irányzattá válhatott, pedig ezek a díszletek valójában, éppen hamisságuknál fogva a hivatkozási alapnak használt történelmi múltat, illetve a történeti építészetet is megcsúfolják.
A hibát persze nem csak az államban kell keresni – vallja Laczkovics, hiszen szerinte az építészek, illetve a szakmabeliek hibája is, hogy a helyzet elért erre a pontra, ugyanis
Sokkal nagyobb persze azon szakmabeliek felelőssége, akik mai napig asszisztálnak ezekhez a folyamatokhoz, sőt, aktív résztvevői mindennek.
A többek közt Ybl- és többszörös Pro Architectura-díjas építész-belsőépítész, Csomay Zsófia rövid beszédében a helyi környezet jellegzetességeit figyelembe vevő modern kísérletként, sőt, a szakmai szempontokat egyre kevésbé figyelembe vevő világban megtört pályaívű, a „dániások” egyikeként indult Jánossy egyik fontos alkotásaként emlegette a házat, ami az építéskor az ország vezetésének Várba költöztetéséről való terveibe is tökéletesen beleillett.
Szavaihoz a kerület polgármestere, V. Naszályi Márta csatlakozott, aki kemény gondolatokat fogalmazott meg, hiszen kijelentette:
V. Naszályi arról is beszélt, hogy a műemléki hatóságok leépítése után, a településképi engedélyek kezelését leszámítva az önkormányzatokat minden építési jogkörtől megfosztották, az itt folyó munkák során pedig még ezt az egyetlen engedélyt sem kérték ki – egyértelmű tehát, hogy a tiltakozás jelen esetben nem építészeti, hanem állampolgári kérdés.
Vincze László építész az ország mai vezetése által kedvelt Makovecz Imre, illetve Jánossy jó kapcsolatára is rámutatott, kiemelve azt a tényt, miszerint az organikus építészet mesterének épp ez volt az egyik kedvence, így eltüntetése még egy fokkal érthetetlenebb.
A bontás magát a kort persze nem törli el, a ma élőket, illetve a következő generációkat azonban megfosztja a történeti folytonosságtól – vallja Vincze, aki szerint mindezek után sürgetővé vált a Várnegyed 1945 után született, nívós építészek, így a már kiradírozott Teherelosztóért is felelt Virág Csaba, Farkasdy Zoltán, Kapsza Miklós, és persze maga Jánossy épületeinek védelme.
A Fővárosi Önkormányzat ezen dolgozik, hiszen a tervek néhány nap múlva egy lakossági fórumon mutatkoznak be, sőt, január 28-ig új tagokat is lehet javasolni a már így is több száz házat összefogó listára.
A következőként a csoport elé lépő Roth János a közelmúlt más bontásairól, így a Teherelosztó mellett a Fehérvári rondelláról induló kortárs kétszintes sétány eltűnéséről is megemlékezett, aminek eltűnésével ma is álló középkori várfalak, illetve évszázados épített emlékek kerültek veszélybe – azért, hogy rövidesen mellettük emelkedhessen majd ki József főherceg egykori palotájának replikája. A tervező az egykori diplomataház mellett a szomszédos Pénzügyminisztérium eredeti arcának visszaállítása kapcsán is felteszi a kérdést:
Véleményét a csoport egy másik tagja, Gyurkó Ádám is osztja, aki szerint az állam másolatokkal akarja elfeledtetni, hogy a második világégés után is volt Magyarországon alkotó élet, a meglévő épületekhez való alkalmazkodásra pedig csak egyféle megoldást lát:
Az eseményen az Ybl-díjas Jánossy Péter Sámuel, Jánossy György fia is megjelent, aki óriási pénzpazarlásnak nevezte a projektet, hiszen a PADME az épületet voltaképp csak a telek miatt vásárolta meg, a bontásra pedig további nagy összegeket költött, pedig a tervezett átalakítás bontás nélkül is megoldható lenne.
A Huszonkettesek szerint a hirtelen elkezdett bontások célja a műemléki védelmet megelőző értékvizsgálatok elvégzésének ellehetetlenítése, a probléma ennyiben azonban nem merül ki, hiszen az állam
A csoport arra is rámutat, hogy míg a most eltűnőben lévő saroképület tervei a kor adottságaihoz mérten a szakmai nyilvánosság részvételével történt, most azonban szó sincs konszenzusról, hiszen az elmúlt három hónapban számos építész emelte fel a szavát a munkák ellen, amik jelen állás szerint antidemokratikus úton változtatják meg a városképet.
A bontást, illetve építés ellen a kerület a 2020. március 1-jével eltűnt építési jogköreik hiányában, illetve a vonatkozó törvények miatt nem élhet fellebbezéssel, így változást mindössze a bíróságon, az eljárási hiba, illetve a hiányzó engedély miatt azonnali jogvédelmet kérve érhetne el.
Erre mostanáig nem került sor.
Az eltűnt hírnök
Ennek keretében a vasárnapi nap folyamán nyom nélkül eltűnt az élete jó részét Magyarországon töltő görög szobrász, Makrisz Agamemnón (1913-1993) az Országház utca felé néző homlokzat előtt álló, a házzal egyidős Hermész-szobra is.
A csak szakszerűen eltávolítható, sérülékeny vörösréz lemezből készült, jó eséllyel olvasztott muránói üvegmozaik-szemű alkotás elmozdítására a művész és festőművész feleségének életművét kezelő Friends of Memos and Zizi Makris Foundation szerint, a korábbi hasonló esetekkel ellentétben nem kértek engedélyt a szellemi, illetve szerzői jogok birtokosának számító Makrisz Cliótól, így az alapítvány fontolóra veszi a kárigény jogi úton való jelzését – tudtuk meg az alapítvány magyarországi megbízottjától.
Az alapítvány képviselője arról is beszélt, hogy novemberben és decemberben, a művészi hagyatékról készített leltára után egyértelműen kijelenthető:
Épp ezért ha az épület tulajdonosa a kerületi görög kisebbségi képviselőnek, Dellagrammatika Antigónénak tett ígérete ellenére nem az új épületen, illetve épületben kívánja elhelyezni a művet, akkor kérik, hogy helyezzék a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, vagy a Kiscelli Múzeum gyűjteményébe. Amennyiben ezt nem kívánják megtenni, az alapítvány is örömmel átveszi azt, majd a másolat Görögországban való elkészítése után ugyanezeket a gyűjteményeket keresik meg.
A műnek egyébként a tulajdonjogi viszonyai is szokatlanok: az épület lábazatához és lépcsőihez hasonlóan az hiába állt ugyanis az közterületen, a Budapest Galéria szerint mégis az egykori diplomataházhoz tartozik, így gazdája a ház mindenkori tulajdonosa, így hivatalosan semmit sem tehetnek érte.
Az ügy folytatódik
Hétfőn reggel a Huszonkettesek néhány tagja –az építész-régész Rácz Miklós, valamint Lente András és Molnos Attila építészek –, valamint Horváth-Kertész Balázs (Civil Kollégium Alapítvány), újra megjelent az épületnél, azzal a céllal, hogy az engedély nélkül elkerített területen állva lassítsák, vagy hosszabb-rövidebb időre megakadályozzák a bontást, ami jelenlegi formájában
A Huszonkettesek emellett bejelentést tettek Dél-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztály, illetve a Munkaügyi Főfelügyelőség felé, sőt, több alkalommal is kihívták a közterület-felügyeletet, akik minden alkalommal – így hétfőn is – jegyzőkönyvet vettek fel a kordon nélküli munkavégzésről, illetve a tetőn, védőfelszerelés nélkül dolgozó emberekről, sőt, arra is fényt derítettek, hogy a teherautók behajtási engedély nélkül parkolnak a ház mellett.
Mit hozhat a jövő?
A helyzet mindent összevetve elkeserítő, hiszen egy állami, vagy egy államhoz kötődő szervezet által véghez vitt projektnek épp a közízlés formálása lenne a célja, így azt is megmutathatná, hogy hogyan lehet megmenteni, vagy épp átépíteni egy olyan házat, ami némi energia befektetésével menthető lenne.
Ennek legjobb módja nyilvánvalóan egy építészeti tervpályázat kiírása, illetve az egészen más befektetői attitűd lett volna, hiszen a szakmai szervezetek az elmúlt években tehetetlenné váltak, a hasonló pusztításokat megakadályozni képes védőháló pedig eltűnt.
Mindezek után felmerül persze a kérdés: meg lehet-e állítani a már megkezdődött bontást? A válasz igen, ehhez azonban elsősorban az állam ideiglenes védettséget adó közbelépésére lenne szükség, a főváros malmai a hivatali szabályok miatt lassan őrölnek. Van persze egy ütőkártya, ami minden védelmi vonalat üthet: a beépítési szabályok kitágítására az elmúlt években előszeretettel alkalmazott, a fővárosi, vagy országos védettséget élvező ingatlanok teljes átszabását is lehetővé tévő nemzetgazdasági szempontból való kiemelés.
Makrisz Agamemnon szobrának várható sorsával, jelenlegi helyével, illetve a december 30-án zöld utat kapott részleges bontási engedélykéréssel kapcsolatos kérdéseinket néhány nappal ezelőtt feltettük a PADME kommunikációs osztályának, helyettük azonban a szintén az MNB által létrehozott Optima Befektetési Zrt. válaszolt.
A cég levelében arról számolt be, hogy a szobor jövőjéről egyeztetést kezdeményeznek majd a szakmai szervezetekkel, hogy megtalálják a legmegfelelőbb kiállítási helyszínt,
Utóbbi megállapítás helyes ugyan, a Friends of Memos and Zizi Makris Foundationtől azonban a mai nap folyamán sem kértek engedélyt a Hermész-szobor elmozdításához.
Az Optimum válasza második felében az épület lábazatának, előlépcsőjének korábban már említett, négy évtizede tartó engedély nélküli közterület-foglalására is rámutatott, majd kijelentette:
A beruházóhoz intézett kérdéssorunkban arra is szerettünk volna választ kapni, hogy miért csak részleges bontási engedélykéréssel fordultak a Kormányhivatalhoz, ha a nemrég közzétett vázlatterveken egy teljesen új épület látszik.
Ennek magyarázata épp az, amitől az egykori diplomataház megvédéséért küzdők tartottak: a bontási munkák megállnak ugyanis a negyven évvel ezelőtt rekonstruált pince födémjénél, így Jánossy és Laczkovics munkája teljes egészében eltűnik, az építési jog szerint azonban mindez mégsem számít teljes kiradírozásnak.
