10. A kígyó (The Serpent)
A világjárvány alaposan átírta a sorozatipar naptárját, ezért az év igen lassan indult sorozatszempontból, és A kígyó pont a legjobbkor jött ebben az ínséges időszakban. Charles Sobhraj, a bikinis gyilkos a hetvenes években tucatnyi nyugati turistát tett el láb alól Délkelet-Ázsiában, a történetét pedig kiváló minisorozatban dolgozta fel a BBC. A több szálon és idősíkon futó cselekmény kellően pörgős és izgalmas, és az ügy összes fontosabb szereplője szemszögét bemutatja, beleértve az áldozatokét is. A Sobhrajt alakító Tahar Rahim tényleg hideglelős alakítást nyújt a szerepben, ám a sorozat cseppet sem népszerűsíti a sorozatgyilkost. Bónuszként pedig tényleg azt érezhetjük, bepillantást nyerünk a globalizáció és a tömegturizmus előtti Thaiföld azóta letűnt világába. (Inkei Bence)
(BBC, Magyarországon Netflix)
9. Hormonokkal túlfűtve (Big Mouth), 5. évad
A fenomenális animációs sorozat csak azért nem végzett előkelőbb helyen ezen a listán, mert egyrészt sorozatfronton kétségkívül nagyon erős évünk volt, másrészt pedig a szerkesztőségből nem nézzük elegen ahhoz, hogy magasabb pontszámot kaphasson. Pedig az alkotók (Andrew Goldberg, Jennifer Flackett és Nick Kroll) saját pubertáskori bénázásaikat olyan szórakoztatóan ültették át egy szexuális felvilágosításra, mentális egészségügyi figyelemfelkeltésre és nehéz témák közbeszédbe emelésére kiválóan alkalmas animációs vígjátéksorozattá, hogy azt tanítani kellene úgy emberileg, mind szakmailag. A jól ismert Hormonszörnyek, a Szégyenvarázsló, a Depressziócica és a Szorongásmoszkitó mellé idén megérkeztek a Szerelembogarak és a Gyűlöletférgek, kapunk némi online zaklatást, mindent összezavaró vonzalmakat, és egy rakás egyéb ínyencséget. Még karácsonyi különkiadás is készült, de annak megtekintését semmiképp nem ajánljuk a szentesti családi tévézéshez, ugyanis a részben, amelyben a Télapó manói felfedezik önnön szexualitásukat, még a sorozattól alapesetben megszokottnál is több a beteg agymenés. (Bodnár Judit Lola)
(Netflix)
8. The Morning Show, 2. évad
Az amerikai szórakoztatóipar végre szembenézett a nők és etnikai, illetve szexuális kisebbségek rendszerszintű elnyomásával, és deklarálta, hogy változásra van szükség. Erről a folyamatról szól a fiktív tévécsatorna reggeli hírmagazinja körül bonyolódó Morning Show első évada, a második pedig arról, hogy a változtatás igényének bejelentése nem egyenlő azzal, hogy a változások tényleg meg is történnek. Hiába tűnik el a szexuális ragadozó – Steve Carell karaktere Olaszországban, a kirobbanó koronavírus-járvány egyik gócpontjában vet számot az életével –, ha a struktúrák, amelyet kitermelték őt, a helyükön maradtak, és csak szívós aprómunkával lehet egyáltalán csak nekikezdeni a lebontásuknak. Ezt a kínkeserves reformkísérletet mutatja be az Apple TV+ nagy sikerű sorozatának idei szezonja, amiben a két hősnő, Alex (Jennifer Aniston) és Bradley (Reese Witherspoon) rémülten szembesül vele, hogy nem tudnak kibújni a bőrükből. Hiába a #MeToo sürgette megújulás vágya, ha saját szorongásaik, előítéleteik, bűntudatuk elől sokkal nehezebb a menekülés, mint a toxikus férfiaktól. (Kránicz Bence)
(Apple TV+)
7. A tanszékvezető (The Chair)
Nem könnyű feladat olyan sorozatot írni, ami az európai nézők számára is szórakoztatóan mutatja be az amerikai felsőoktatás válságát, de Amanda Peetnek és Annie Julia Wymannek sikerült. A tanszékvezető elegánsan, és cseppet sem didaktikusan mesél olyan speciálisan mai jelenségekről, mint a szólásszabadság és a cancel culture szembenállása, és a múlt században ragadt egyetemek speciálisan mai nehézségei. A Sandra Oh főszereplésével készült minisorozat empatikusan és sok humorral mesélte a patinás egyetem irodalmi tanszéke új vezetőjének kálváriáját, és akár még tovább is néztük volna. (Inkei Bence)
(Netflix)
6. Hétköznapi vámpírok – A sorozat (What We Do int he Shadows), 3. évad
A Taika Waititi és Jemaine Clement kultikus áldokumentumfilmjéhez készült sorozat-reboot idén is biztosította a rendszeres humoradagot, emellett pedig megugrotta azt, amit kevés sorozat tud, éspedig, hogy ráemeljen a korábbiakra. A Staten Island-i vámpír-lakóközösségnek, Laszlónak, Nadjának, Nandornak és az energiavámpír Colin Robinsonnak, valamint a testőrré előléptetett familiárisuknak, Guillermónak idén olyan kihívásokkal kellett szembesülniük, mint a meglehetősen bonyolult vámpírügyi politika és diplomácia, a szerencsejáték veszélyei, a szirének szerelmi és étkezési szokásai, vagy éppenséggel egy vámpír-átnevelő szekta viselt dolgai. De azért persze idillre is jutott idő, így például egy tünemény tűzokádó golden retriever is tökéletes gazdira és álomotthonra talált, és a vámpírélet elviselhetetlen könnyűségét szerelemmel, kalandokkal oldották ezen (majdnem) örök életű barátok. Ráadásul a nyitva hagyott kérdések, így például a vámpír-férfiszerelem lehetőségei meglehetősen izgalmas folytatást ígérnek a negyedik évadra is. Alig várjuk! (Bodnár Judit Lola)
(HBO GO)
5. A Fehér Lótusz (The White Lotus)
Létezik-e jobb szórakozás, mint hat órán át nézni, ahogy dúsgazdag és minden szempontból kiváltságos emberek nyomorultul érzik magukat egy trópusi paradicsomban? Aligha. Az HBO és az író-rendező Mike White is erre érzett rá A Fehér Lótusz című sorozattal, amelyik ékesen bizonyítja, hogy a világ legszebb helyén is lehet boldogtalannak lenni. A Fehér Lótusz végig jól őrzi meg a dráma és a szatíra közötti egyensúlyt, egy hawaii luxusszállóban élezve végletekig az osztályharcot. A kaviár és a koktélok mellett terítékre kerül a Black Lives Matter, a rasszista előítéletek, a fehér privilégium, a végeérhetetlen dialógusokat pedig egy klasszikus krimiszál is keretezi. A karakterek kiválóak és egytől-egyig elviselhetetlenek, de ez furcsa módon egyáltalán nem csökkenti a sorozat szórakoztató faktorát, különösen, hogy a szereplőgárda zseniális. A történetet szépen le is zárják, így nagy kérdés, miről szól majd az HBO által már bejelentett második évad. (Jankovics Márton)
(HBO GO)
4. Letöltendő idő (Time)
A Sean Bean főszereplésével készült börtönsorozat nem az az tipikus börtönsztori, amit várnánk: ugyan az ilyen történetek egyes sablonjait megtartja, mégis meglepően újszerűen beszél bűnről, vezeklésről és a megbocsátásról – vagy épp annak elérhetetlenségéről, de felfoghatjuk a brit büntetésvégrehajtási rendszer éles kritikájának is. A részegen halálos balesetet okozó alkoholista és a feddhetetlennek tartott börtönőr története néha összefonódva, de egymástól függetlenül halad: mindkét szál egy hamis illúzióból indul ki – a Bean által játszott rab a börtönbalhéktól távol tartva magát csendben vezekelne, a Stephen Graham által játszott őr azt hiszi, megóvhatja fiát anélkül, hogy bemocskolná a kezét –, mégis ellentétes irányba haladnak: egyikük a megváltás, másikuk az egyre súlyosabb vétségek felé menetel. A Letöltendő idő azonban nem kínál mesebeli megváltást, a bűnről és a megbocsátásról sem puffogtat illuzórikus közhelyeket, inkább bemutatja, hogy bár a teljes feloldozás sosem jöhet el, apró lépésekkel ugyan, de van remény a továbblépésre – annak, akiben megvan ez iránt a fogékonyság, a Letöltendő idő ugyanis egy sor mellékszereplővel bizonyítja, hogy néhány rácsnál több kell az őszinte vezekléshez. (Polák Zsóka)
(BBC, nálunk HBO GO)
3. Egy szobalány vallomása (Maid)
Margaret Qualley sok mellékszerep után megkapta végre saját sorozatát, és meg is ragadta az alkalmat, hogy maradandót alkosson. Az Egy szobalány vallomásában lassacskán döbben rá, hogy minden tagadás ellenére ő maga is családon belüli erőszak áldozata lett, annak ellenére, hogy ezt eleinte magának sem vallja be. A kislányával pénz nélkül menekülő Alex tíz részen keresztül próbálja saját és gyermeke fejét a vízfelszín fölött tartani, miközben a problémák csőstül ömlenek a nyakába. A Netflix tízrészes sorozata ijesztő közelségbe hozza a családon belüli erőszak témáját, miközben azt is megmutatja, hogyan gyökerezhet az erőszakos hajlam vagy épp a függőség a transzgenerációs traumákban. Alex kálváriáját tovább nehezíti az amerikai bürokrácia, a hivatalokban töltött megalázó és felesleges körök, de az is, miféle diszkriminációval szembesülnek Amerikában a segélyből élők. A remekül megírt mellékszereplők segítségével a bántalmazás további árnyalatai is felsejlenek – közülük is kiemelkedik Andie MacDowell, akit nem lehet nem imádni Alex kissé őrült, de szórakoztató anyja szerepében. Az Egy szobalány vallomása fontos sorozat lett egy már ezerszer megénekelt problémáról, de nagy szükség is van rá, hogy ilyen jellegű érzékenyítő alkotások szülessenek erről. (Polák Zsóka)
(Netflix)
2. Easttowni rejtélyek (Mare of Easttown)
Kate Winsletnek kijárt már egy saját prémium sorozat: az Easttowni rejtélyekben pedig végre tényleg maga mögött hagyhatta a régi kosztümös hősnő szerepeit, és egy hétköznapi hőst alakíthatott, nem engedte retusálni a hasát, sőt a ráncokat sem tüntethették el a szeme körül. A családi tragédia sújtotta kisvárosi nyomozó, Mare Sheehan szerepében tökéletesen belesimult az amerikai elővárosi szürkeségbe, a sorozat pedig hiteles és realisztikus képet festett erről a világról, és egységesen kíváló a szereplőgárda többi tagja is, köztük kiváló karakterszínészek, illetve az első komoly drámai szerepében brillírozó Evan Peters. Mindehhez pedig szövevényes gyilkossági rejtély társult, traumákkal és nyomasztó egyéni sorsokkal súlyosbítva, ám a realista dráma és a krimi közötti érzékeny egyensúly sosem borult fel. Így az Easttowni rejtélyek méltán lett az év legemlékezetesebb bűnügyi drámasorozata. (Inkei Bence)
(HBO GO)
1. Utódlás (Succession), 3. évad
Nem A Fehér Lótusz az egyetlen sorozat, amely úgy volt képes hétről-hétre leültetni a nézőket a képernyő elé, hogy kizárólag antipatikus karakterek szerepelnek benne. A 2018-ban indult Utódlás mára az HBO legfontosabb presztízs-sorozatává nőtte ki magát, a harmadik évad pedig a korábbiaknál is tovább emelte a lécet: a süllyedő médiabirodalom trónján viaskodó Roy család belharcai egy pillanatra sem válnak unalmassá, a fordulatok távolról elkerülik a kliséket, és az alkotó Jesse Armstrong még olyan forgatókönyvírói luxusokat is megengedhet magának, hogy egy teljes epizódot az idegösszeomlás szélén álló milliárdos csemete abszurd szülinapi bulijára szánjon, tovább árnyalva a szereplők jellemrajzát. Az pedig Orbán Viktor nemzetközi brandjének megszilárdulását jelzi, hogy az Utódlásban is előkerül a neve a populista nacionalizmus előretörése kapcsán, miután korábban már egy magyarországi vadászatra is eljöttek Logan Roy-ék, hogy egy vidéki kúriában engedjék szabadjára legrosszabb hajlamaikat. (Jankovics Márton)
(HBO GO)
