Kultúra

The Morning Show: a szekrényből kipotyogó csontvázak hangja a pandémiát is háttérbe szorítja

David Livingston / Getty Images
David Livingston / Getty Images
Befejeződött az Apple TV+ legnagyobb érdeklődéssel vált sorozata, a The Morning Show második évada is. Az első évad rácáfolt azokra, akik presztízs-szappanoperát vártak a Jennifer Aniston és Reese Witherspoon nevével fémjelzett sorozattól, a második évad azonban több okból is jóval nehezebb feladat volt. Be tudja-e mutatni a sorozat hitelesen a cancel culture-t, a koronavírus-járvány első hónapjait, illetve a teljes céget romba döntő szexuális zaklatási ügy utóhatásait?

Kezdettől fogva megosztja a közvéleményt az Apple TV+ két éve indult zászlóshajó projektje, az A-listás sztárok egész sorát felvonultató The Morning Show. A sorozatra nemcsak a főszerepeket alakító, de executive producerként is részt vállaló Jennifer Aniston és Reese Witherspoon miatt irányult figyelem, hanem azért is, mert a #MeToo mozgalom, illetve a médiavállalatok nagy visszhangot kiváltó szexuális zaklatási esetei jelentek meg benne fikcionalizált formában. Mindenki tudhatta azonban, hogy ezeket valós történetek ihlették. Egy másik fontos aspektusa a sorozatnak a televíziós reggeli hírműsorok könyörtelen világa, és inspirációul is Brian Stelter Top of the Morning című könyve szolgált, amely ezt a közeget mutatta be.

Kapcsolódó
Jennifer Anistonnál betelt a pohár, ami jól áll neki
A színésznő új sorozatában mintha elégtételt venne a saját életéért is, és szétcsap a férfiak érinthetetlennek tűnő világában. Kritika.

A sorozat címét adó The Morning Show a fiktív UBA csatorna nagy nézettségű reggeli hírműsora, melynek műsorvezető-párosa Amerika kedvence volt, egészen addig, amíg egyiküket, Mitch Kesslert (Steve Carell) ki nem rúgják, szexuális visszaélések miatt. Műsorvezető-párjára, Alex Levyre (Jennifer Aniston) hirtelen rázúdul minden, amit addig kizárt az életéből, és végül egy váratlan húzással egy ismeretlen kisvárosi riportert, Bradley Jacksont (Reese Witherspoon) hoznak Mitch helyére. Az Alex és Bradley közötti rivalizálás aztán az első évad végén egy összefogással zárult: élő adásban leplezték le a cégnél uralkodó mérgező légkört, és azt, hogy a UBA elnöke is tudott mindenről. (Az már az első évadban is egyértelmű volt, a Morning Show-t az NBC csatornánál történt hasonló eset ihlette, míg az új évadban fontos szerepet játszik a UBA készülő új streamingszolgáltatása, a UBA+, mely nyilvánvaló iparági utalás az NBCUniversal nálunk nem elérhető Peacock szolgáltatására.)

Tévedés volt azonban azt állítani, hogy a Morning Show valamiféle prémium szappanopera volna: az első évad hullámvasútját ugyanis kifejezetten jó volt nézni, és messze nem csak a sztárok miatt. A sorozat okosan és nem didaktikusan mutatta be azt a jelenséget, amit sehogyan sem könnyű bemutatni; láthatóan törekedett rá, hogy több nézőpont is érvényesülhessen; és mindemellett hitelesnek tűnt az is, ahogy egy ilyen nagyszabású reggeli hírműsor működését ábrázolták a színfalak mögött.

Éppen ezért a legjobb pillanataiban szatíraként is remekül működött a Morning Show, amely azonban nem nélkülözte a drámai elemeket sem, sőt, az első évad utolsó részeiben kifejezett sötétebb irányt vett, de még ez sem állt rosszul neki.

Persze volt a sorozatnak valamiféle belterjes hangulata, mint mindig, amikor a szórakoztatóipar saját magával foglalkozik, mások pedig nem érezték elég egyértelműnek a sorozat üzenetét az általa érintett témákkal kapcsolatban, mégis az évad kifejezetten erősre, és önmagában is kerekre sikerült, úgyhogy alaposan feladták maguknak a leckét az alkotók a folytatáshoz.

Brian Ach / Getty Images A „The Morning Show” világpremiere New Yorkban, 2019-ben.

Ha pedig nem lett volna elég nehézség, hogyan folytassanak egy többé-kevésbé lezárt sztorit, még beütött a koronavírus is, amely nemcsak a második évad elhalasztását hozta magával. A Morning Show ugyanis elég egyértelműen a mi valóságunkban játszódik, az első évad beazonosíthatóan 2019 elején, ezért nehezen léphették volna meg azt, amit például az Utódlás tett, amely teljesen figyelmen kívül hagyta a pandémiát. Az alkotók végül azt a lehetőséget is elvetették, hogy átugorjanak pár hónapot vagy évet, hanem beleálltak: a 2019 decembere és 2020 márciusa között játszódó második évad gyakorlatilag a koronavírus feltűnése és pandémiává válása közötti időszakot öleli fel, és mivel hírműsorról beszélünk, nyilvánvalóan nem is csak epizódszerepe lesz.

Az évadban a múlt továbbra is ott kísért, ezúttal arra helyezték a hangsúlyt a készítők, hogyan érintik a korábban feltárt események magát az embert, és egymás után esnek ki a csontvázak a szekrényből. Alex szinte az egész évadot a pokolban tölti, egyik katasztrófából zuhan a másikba, és a műsor, illetve a csatorna is folyamatosan az összeomlás szélén egyensúlyozik. Azonban az első részek után teljes joggal merült fel a kérdés sokakban, hogy mi szükség volt erre a folytatásra? Az első évad izgalmaihoz és fajsúlyos problémáihoz képest felszínes cselekmény tényleg zavarba ejtő, és pont annak a szappanoperának tűnik, mint az indulás előtt igazságtalanul feltételezni lehetett. Igaz, az első évad is fokozatosan adagolta a feszültségeket, ezért lehetett bízni abban, hogy a második is hasonló ívet ír majd le. Ez azonban sajnos csak részben igaz: a Morning Show második évada sincs híján a drámai csúcspontoknak, sőt, néha váratlan magasságokba emelkedik, azonban sokkal egyenetlenebb a kivitelezés, amin az sem segít, hogy a befejező rész az egyik leggyengébb az évadban.

Amíg az első évad premisszáját könnyedén össze lehetett foglalni egy bővített mondatban, a második évad merő zűrzavar.

Egymás mellett fut vagy négy cselekményszál, melyek közül nem is mindegyik tart valahová, és még mindig az előző évadban, illetve az annál is régebben történteken rágódnak a szereplők, ami sokszor szimpla melodrámába fullad, máskor pedig egyszerűen csak nem érdekes eléggé. A szereplők döntéseit is néha inkább a sorozat igényei irányítják, semmint a racionalitás: Alex miért megy vissza a műsorba, ahol mindent szétrombolt maga körül? Fokozottan igaz ez az Alex körül műholdként keringő producerére, Chipre, ennek azonban csak örülni lehet, hiszen Mark Duplass továbbra is az egyik legjobb alakítást nyújtja ebben a sztároktól hemzsegő mezőnyben.

Az sem túl hiteles, hogy a legjobb karakterről, az egész zűrzavart felülről szemlélő vezetőről, Cory Ellisonról (Billy Crudup) is kiderül, hogy nagyon is vannak érzései. Inkább csak kényelmetlen ez a szál mindenkinek, beleértve a nézőket is. Az egyik legvitatottabb döntés azonban egyértelműen Mitch visszahozatala: ő az első évadban egy szép utat járt be, az inkább komikusként elismert Steve Carell pedig karrierje egyik legerősebb drámai alakítását nyújtotta, de az, ahogy az olaszországi luxusvillájában viaskodik a lelkiismeretével, tényleg nem tesz hozzá sokat a sorozathoz. Igaz, eljön aztán egy pont, amikor hirtelen a középpontba kerül, sőt, egy meglehetősen szokatlan, már-már kamaradráma hangvételű epizódot kizárólag Mitchnek szentelnek az alkotók. Ez nézőként nem különösebb probléma, mert a cselekményszálnak vannak erős részei, inkább morális szempontból ellenzik sokan, hogy azt látjuk, a szexuális ragadozóként megismert, fehér férfi is szenved.

Amy Sussman / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

És ha azt tekintjük, hogy az évad egyik központi témája (a koronavírus mellett) a cancel culture, akkor nem is lehet kérdés, hogy szándékosan provokálják az alkotók a közönség politikailag korrektebb felét. Igaz, azt már nehezebb megérteni, Alex miért kerül a twitteres igazságosztók célkeresztjébe, és miért tölti azzal csaknem az egész évadot, hogy a canceleléstől retteg (majd aztán egy rém kellemetlen és túlnyújtott monológban a középső ujját mutatja az egész világnak). Bajba kerül Yanko, az időjós is, amikor a „spirit animal” (totemállat) kifejezést használja, amellyel megsérti az őslakos indiánok kultúráját, és bocsánatkérésre kényszerül. Ez már sokkal abszurdabb eset és jobban rávilágít a kérdés összetettségére, bár a témakört még jobban fogta meg A tanszékvezető (The Chair) című idei Netflix-sorozat (melyből a nagyszerű Taylor Holland itt is látható). Természetesen a rasszizmus sem maradhat ki, de nehéz eldönteni, hogy a magát mellőzöttnek érző, fekete műsorvezetőt, Daniel Hendersont (Desean Terry) szándékosan írták-e meg ennyire ellenszenvesnek, mindenesetre az ő története is érdektelen időhúzásnak hat.

A koronavírus szerencsére nem kerül a középpontba, de az épp elég valósághű, ahogy az első vuhani hírek után sokáig nem nagyon érdekel senkit. Később aztán rácsodálkoznak a szereplők a szociális távolságtartásra, jönnek a Zoom-értekezletek és egyebek, ám kérdés, hogy nem korai még ez kicsit? Így, a negyedik hullám kellős közepén valahogy egyszerre tűnik távolinak és mégis frissnek az élmény, még le sem tisztult annyira, hogy újra szembesülhessünk vele, noha az alkotók szemszögéből érthető a döntés. Nagyobb probléma, hogy a sorozat motorját jelentő Aniston–Witherspoon páros most sokkal hálátlanabb szerepet kapott, egyikük sem annyira aktív szereplője a sztorinak, mint az első évadban. Alex kálváriája még érthető, Bradley viszont az évad nagyobbik részében csak sodródik. Igaz, cserébe kapunk még egy erős egyéniségű nőt Laura Peterson (Juliana Margulies) személyében, neki komoly szerepe is lesz mindkét főhős életében.

Bármennyire is zavaros és nehezen követhető néha a Morning Show, az a színészek és az alkotók dicsérete, hogy minden töltelékjellegével együtt is szórakoztató marad (egy-két epizód billeg csak), és ennél nincs is jobb betekintés egy vezető médiavállalat problémáiba napjainkban. Bár hivatalos döntés még nincs arról, lesz-e harmadik évad, vélhetően nem azért fizet epizódonként egymillió dollárt a főszereplőknek az Apple TV+, hogy két évad után a földbe álljon a projekt. Ha az új évad végre elszakad a múlttól, és nem azon rágódnak a szereplők, hogy mi történt három évvel azelőtt, a Morning Show-t újra jó példaként lehet majd emlegetni.

The Morning Show, 2. évad, 2021, Apple TV+. 24.hu: 7/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik