Kultúra

Kevés szomorúbb látvány létezik a Beatles-felvételeken unatkozó Ringo Starrnál

Youtube
Youtube
Hetvenegy másodpercnyi unalom, egzisztenciális krízis, illetve túlmozgásosság, némi szobabiciklizéssel kiegészítve.

Három hete mutatkozott be a The Beatles: Get Back, a zenekar legnehezebb időszakát feldolgozó háromrészes Peter Jackson-film (erről írt kritikánk itt olvasható), ami nyolc órás játékideje alatt teljesen más fényben mutatja be a zenekar utolsó évét, megcáfolva néhány, erős gyökeret vert legendát, illetve tényként kezelt állítást.

Az internet mélyéről azóta elképesztő tempóban kerülnek elő az alig egy-két perces anyagok, amik korábban már ismert felvételek parádés összevágásával készültek, közülük azonban csak egy tudott egyszerre vicces és szomorú lenni: a 2020. május 31. óta a Youtube-on elérhető, közel kétmillió megtekintésnél járó When You’re the Drummer of The Beatles but They Won’t Let You Drum, azaz az Amikor te vagy a Beatles dobosa, de nem hagynak dobolni a néha jól láthatóan egzisztenciális krízissel, totális unalommal, túlmozgásossággal, vagy egy érthetetlen módon feltűnt szobabiciklivel küzdő Ringo Starr-t helyezi a középpontjába, és hetvenegy másodperc alatt újraírja azt, amit gondoltunk róla:

Az idén nyolcvanegy éves dobostól egyébként nem állt messze a móka: az épp negyven éve bemutatkozott Caveman (Barlangember) című filmben például a világ legbutább, de meglepő módon mégis sikeres ősemberét játszotta:

Kapcsolódó
A film, amiben a Beatles dobosa egy tökkelütött ősembert játszik
Ringo Starr filmjét mi az összes, fárasztó, de gyilkos humorért rajongó Beatles-rajongó számára kötelezővé tennénk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik