Forum Hungary
Kultúra

A Spencer rémálmában Dianát lebetegíti és megfojtja a királyi család

Biztosan nem történt meg Diana hercegnével mindaz 1991 karácsonyán, amit a Spencerben látunk. De akár meg is történhetett volna. A fojtogató atmoszféra, a börtönszerű királyi család és az állandó szerepjátszás elviselhetetlen kényszere legalábbis hitelesnek tűnik Pablo Larraín rendezésében. Az év egyik legjobb filmjéből nem értjük meg Dianát, de megsejtjük, mit érezhetett a bőrén.

Lady Diana Spencerről rémálmodom

– írta a 13 és háromnegyed éves Adrian Mole a naplójába 1981. június 25-én. Az idei velencei filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Spencer alapján nemcsak a kamasz regényhősnek, hanem Pablo Larraínnak is megvoltak a maga rémálmai Dianáról. A chilei rendező konvencionális életrajz helyett mindössze három lidérces nap történetét meséli el, és azt igyekszik megragadni, milyen érzés lehetett Diana bőrében lenni akkor, amikor a házassága már romokban hevert, és minden idegszálával szabadulni igyekezett a brit királyi családtól. A hercegné tragédiájának ismeretében a Spencer arról szól, hogy ez a szabadulás nem lehetséges.

Larraín a kortárs művészfilm egyik legelismertebb alakja, aki az utóbbi években felváltva forgatott hazájában és azon kívül – a Jackie-t Hollywoodban, a Spencert európai koprodukcióban, amerikai sztárral készítette. Kézenfekvő, hogy egymás mellé helyezzük a két, Chilétől távoli munkáját, mert mindkettő erős, határozott nőkről szól, akik az önállóságukért küzdenek egy rendkívüli mértékben beszabályozott, archaikus szabályok szerint működő, erősen patriarchális rendszerben. Ám ahogy forog a történelem kereke, különleges esélyt kapnak arra, hogy levessék a láncaikat.

Forum Hungary

Jackie Kennedy esetében az engedelmességet elváró intézmény az amerikai nagypolitika és a first lady szerepe volt, az elnök felesége pedig akkor kezdett el autonóm döntéseket hozni, amikor a férjét megölték. Lady Diana Spencer életében nem látunk ilyen egyértelmű törést. Larraín azt mutatja meg, hogy a Windsor-háztól való szabadulás igénye inkább fokozatosan, sejtszinten uralkodott el Dianán.

A Spencer visszatérő jelenetében a hősnő hány és öklendezik, ami ebben a filmben többé válik Diana ismeretes, a bulvárlapokban könyörtelenül kitárgyalt bulimiájának jelzésénél. Itt mintha ki akarná adni magából mindazt, amivel a királyi család megbetegítette. Próbálja kiokádni magából a hercegnét.

A történet 1991 karácsonyán játszódik, amikor Károly herceg és Diana már végérvényesen elhidegültek egymástól. Károly és Camilla Parker-Bowles viszonya ekkor már köztudomású, mint ahogy az is, hogy Diana távolságot tart a királyi családtól, közrendűekkel keresi a kapcsolatot, és vonzza a lesifotósokat. „Két énünk van. Akik vagyunk, és akit lefotóznak” – mondja Károly a hősnőnek ritka önelemző pillanatainak egyikében, de az is igaz, hogy az ő valódi énjéről szóló pletykákat megbocsátja a Windsor-ház, Diana kalandozásait viszont nem.

A Spencerben akad néhány meglehetősen banális szimbólum, amelyek Diana és az őt foglyul ejtő intézmény viszonyát hivatottak leírni. Diana olyan, mint a fácánok, akiket csak azért tartanak a sandringhami birtokon, hogy levadásszák őket; Diana és a királyi család egy eszmét képvisel, amiért évszázadok óta hajlandóak meghalni az angolok, amint erről a karácsonyi ünnep börtönigazgatóra hajazó, zord ceremóniamestere tájékoztatja a hercegnét.

Forum Hungary

Steven Knight – egyébként intelligens – forgatókönyvének e szájbarágós részletei szerencsére nem nehezítik el vagy egyszerűsítik le a Spencert. Larraínt ugyanis alig érdekli az, amit a szereplők mondanak egymásnak. A film legjobb jeleneteiben mindenki csöndben van, és az előkelőségek rezzenéstelenül, kínosan figyelik egymást. Mintha bizarr társasjátékot játszanának egymással, amelyben elvileg mindannyian győztek már akkor, mikor megszülettek; mi viszont lelkileg megnyomorított alakoknak látjuk őket, akiknek nincs megengedve, hogy a saját életüket éljék.

Larraín filmszerű látásmódjának, fantasztikus atmoszférateremtő tehetségének bizonyítéka, hogy a Spencerben nem az az igazán rémisztő, mikor Diana rabságként felfogott házasságáról beszél, hanem amikor kapunk egy tartózkodó félközeli képet Károlyról, amint egyenes derékkal, hosszú nyakát madármód előreszegve kanalaz a leveséből.

A rendező valójában nem kísérli meg bemutatni a királyi családtagok jellemét. Csak Diana tekintetén keresztül látjuk őket, egy olyan világ kísértetszerű lakóiként, amelyből kiszívták az életet és a színeket. Ugyanakkor a film Diana motivációit és szándékait sem fejti ki. Nem tudjuk meg, miért érkezik már eleve idegösszeroppanás-közeli állapotban Sandringhambe, és inkább csak megérezzük, mintsem megismerjük az őt fojtogató, béklyózó hatalmi struktúra természetét. Látjuk, hogy Diana szabadulni akar, de nem tudjuk meg, rögtönzött menekülési gesztusokon túl ez hogyan volna lehetséges. Ő sem tudja, csak feszegeti a határokat. Közben folyton szerepet játszik: Larraín filmjében Dianát kis híján az őrületbe kergeti, hogy állandóan viselkednie kell; hogy nemcsak a külvilág, hanem a családja számára sem több mutatós fényvisszaverő felületnél.

Forum Hungary

A főszerepben Kristen Stewartnak egyszerre kell eljátszania Dianát és a Diana-imázst. A hősnő alakoskodásának követelménye miatt a Spencerben helye van Stewart néhány mesterkélt gesztusának, amelyek több korábbi filmjében is idegesítő manírnak tűntek.

Az elrévedő tekintet, a verébszerű biccentések, a naivapózok ezúttal önvédelmi reakciók. Egy olyan nő használja így a testét, aki megpróbálja leválasztani magát a környezetéről. Aki nem biztos benne, hogy éppen abban a percben játszania kell-e, vagy önmaga lehet. Milyen, amikor önmaga?

Könnyen elképzelhető, hogy hiteles képet látunk a válása előtt álló Diana hercegnéről. Mindazonáltal a klasszikus életrajzi filmek valószerűségét nem érdemes keresni a Spencerben. Lehet, hogy tényleg ilyen volt a hangulat Sandringham kastélyában 1991 telén, de az is lehet, hogy a századfordulós párizsi mulatók hangulata meg olyan volt, mint a Moulin Rouge! című filmben. Egyikre sem vennék mérget, de nem is érdekel. A Spencer benyomásokat, testi tapasztalatokat és atmoszférát rögzít roppant erővel. Olyan érzeteket, amik nemcsak beteggé tesznek, de beléjük is lehet pusztulni.

Spencer (2021), 117 perc. 24.hu értékelés: 8,5/10

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.