Kultúra

Mel Gibson rendezi a Halálos fegyver 5-öt

WARNER BROS / SILVER PICTURES / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
WARNER BROS / SILVER PICTURES / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
A színész szerint a széria néhai rendezője egyszer arra kérte, hogy a halála esetén lépjen a helyébe.

Maga Mel Gibson erősítette meg szombaton egy londoni eseményen a híreszteléseket: ő rendezi a Halálos fegyver ötödik részét, amelyben a főszerepet is eljátssza. Ezzel 23 év után tér vissza Martin Riggsként, utoljára az 1998-as negyedik részben bújt az őrmester bőrébe.

A folytatásról tavaly januárban röppentek fel pletykák, nem sokkal később hivatalosan is megerősítették, hogy az eredeti főszereplőkkel, azaz Mel Gibsonnal és Danny Gloverrel készül el az ötödik rész több mint két évtizedes kihagyás után, ráadásul az a Richard Donner rendezte volna, aki a széria eddigi részeit is készítette. Donner azonban idén júliusban meghalt, így a folytatás sorsa is kérdésessé vált. Nem más sietett a megmentésére, mint Gibson.

A színész azt nyilatkozta, hogy Donnerrel korábban már szóba került, mi lesz a projekttel a halála esetén.

Ő fejlesztette a forgatókönyvet, és elég messzire jutott vele. Egy nap azt mondta nekem: figyelj, kölyök, ha feldobnám a talpam, akkor te fogod megcsinálni a filmet. Annyit válaszoltam, hogy hallgasson. Most tényleg meghalt, és engem kért meg, hogy csináljam meg helyette, én meg akkor nem mondtam rá semmit. Mindezt megosztotta a feleségével, a stúdióval és producertársával is, így hát most én rendezem az ötödik részt

– árulta el Gibson.

Arról ezúttal nem beszélt, hogy a rendezés mellett megtartja-e a szerepet is, ám szinte biztosra vehető, hogy nem marad ki Riggs a folytatásból – ahogy erre a Sun által szerzett belsős információk is utalnak.

A Halálos fegyver a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legnépszerűbb, ún. buddy cop-filmsorozata volt, amely a Warner számára is több mint 950 ezer dolláros összbevételt hozott. A negyedik rész után 2016 és 2019 között próbálták egy sorozattal újraéleszteni a történetet, amelyben Clayne Crawford tűnt fel Martin Riggsként, Damon Wayans Roger Murtaugh-ként, ám három évad után elkaszálták a sorozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik