Kultúra

Klippremier: Morcos autózással hangol az Analog Balaton az új lemezükre

Lengyel Alexandra
Lengyel Alexandra
Novemberben érkezik az Analog Balaton első lemeze, az első ízelítő a 24.hu-n látható először.

A budapesti elektronikus zenei formáció első lemeze ugyan csak idén novemberben jelenik meg, ám a zenekar már évek óta jelen van a hazai színtéren. A 2017 óta működő duó visszatérő vendég az ország klubjaiban, fesztiváljain, adtak már teltházas koncertet az Akváriumban, olyan hazai előadók előtt léphettek fel eddig, mint a Punnany Massif, az Elefánt, a Zagar, vagy külföldiek közül a holland Weval és az amerikai Bob Moses.

A Fent című szám a novemberben érkező lemez előfutára; a zenekar tagjai szerint rögtön egy meglehetősen mély hangvételű dal, amelyet a huszonéves generációt átjáró szomorúság ihlette. Mindez egyébként az egész albumot jellemzi: a koncerteken megismert, alapvetően szöveg nélküli, vagy nagyon kevés szöveget tartalmazó zenék helyett a lemezen kizárólag szöveges dalok kapnak helyet, amelyek inkább elmélkedős, melankolikus dalok.

Koncerteken jó táncoltatni az embereket, de ha hazamennek, akkor nem biztos, hogy ugyanazt kell hallgatni. Meg a buliszámok azok tiszavirág életűek, én szeretném, hogy legyen pár sor, amire évek után is lehet emlékezni, mint ahogy én is emlékszem azokra a dalokra, amiket tinikoromban hallgattam, és ezek kivétel nélkül a szöveges dalok, amik akkor mondtak nekem valamit

– mondta a lemezről a duó egyik fele, Zsuffa Aba.

A klipet Hódi Levente rendezte, a kamera mögött Kiszler Dániel operatőr állt, az ő koncepciójuk valósult meg: olyan vizuális tartalommal akarták aláfesteni a zenét, ahol a látvány nem tereli el a figyelmet a sűrű szövegről. A felvételeken Vörös Ákos és Zsuffa Aba, a zenekar tagjai szerepelnek, akik vélhetően egy buli után meglehetősen rozoga és ellenséges hangulatban utaznak egy autóban. Konfliktusuk addig gyűrűzik, míg egyikük megunja, és kirakja társát a kocsiból, hogy magára maradjon a rossz kedvével. A klip az „Ez is Terézváros!” nevű pályázat segítségével valósult meg.

Bár a zenekár már 2013-ban írt egy lemeznyi anyagot, eddig csupán néhány dal jelent meg róla. A tagok szerint az elmúlt másfél év bezártsága és egyéb személyes tragédiák kellettek ahhoz, hogy ez az anyag teljessé érjen, és összeálljon egy albummá.

A közös az a dalokban, hogy mind generációs problémákat fogalmaz meg. Nem különösebben más az életünk, mint bárki másé, ezért valószínű, hogy a mostani 20-30 közötti fiúk-lányok sok mindenre rá fognak tudni bólintani, hogy: »ja, ebben vagyok én is.«

A dal hamarosan Spotify-ra is felkerül, aki pedig élőben hallgatná meg az Analog Balatont, azoknak sem kell sokáig várnia: szeptember 23-án az A38-on lépnek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik