Kultúra

Rövidesen érkezik a Netflixre a You új évada

You / Netflix
You / Netflix
A szokatlan módon ismerkedő pszichopata, Joe Goldberg életét nyomon követő sorozat új részeire már csak néhány hetet kell várni.

A három évvel ezelőtt a Netflixen debütált You (Te) vegyítette magában a Gossip Girl (Pletykafészek), és a Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága) történetét, hiszen első évadában egy sokszor szerethető, de kétségkívül mielőbbi pszichiátriai kezelésre szoruló könyvesboltos, Joe Goldberg (Penn Badgley), illetve az üzletbe betévedő Guinevere Beck (Elizabeth Lail) megismerkedését, illetve nem várt módon alakuló kapcsolatát mutatta be.

Az első tíz részt összefoglaló kritikánkból megismerhető bemutatkozó főszereplő a 2019 végén megjelent második évadra nem csak a nevét, de a lakhelyét is megváltoztatta, szokásaival azonban egyáltalán nem hagyott fel. Nem lesz ez másként az

október 15-én bemutatkozó

új epizódokban sem, hiszen a pszichológiai thrillerben Joe jó eséllyel újabb mélységeket jár majd végig, ezeket azonban már nem az eddigi epizódok alapját adó könyvek, a Caroline Kepnes által jegyzett You, illetve a Hidden Bodies után megjelent You Love Me adja, hiszen a sorozat írói már az új kötet áprilisi megjelenése előtt készen voltak a forgatókönyvvel.

A történet részletei ma sajnos még nem ismertek, de az eddigi fordulatokat látva október derekán sem maradunk majd meglepő, vagy nemes egyszerűséggel csak gyomorforgató pillanatok nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik