Tudomány

Madárinfluenza-járványra készül Amerika

JUN LI / Getty Images
JUN LI / Getty Images

Mivel egyre jobban terjed a madárinfluenza az amerikai szarvasmarhák körében, az Egyesült Államok elkezdett felkészülni arra, hogy akár az emberek körében is járvány törhet ki – írja a New Scientist.

A H5N1 madárinfluenzát idén mutatták ki először teheneknél, azóta viszont már 33 farmon, 8 államban tűnt fel a betegség Amerikában, és már a pasztőrözött tejben is megjelentek a kórokozók nyomai. Ennek ellenére az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) úgy gondolja, a vírus egyelőre emlősök között nem terjed számottevően, tehát alapvetően továbbra is egy szárnyasokat érintő kórságról beszélhetünk.

Ettől függetlenül a járványügyi központ úgy kezeli a H5N1-et, mint egy pontenciálisan emberek között is terjedő, akár világjárványhoz is vezethető vírust. Jelenleg két különböző vakcinát is fejlesztenek ellene, amelyek az eddigi kísérletek szerint eredményesnek mutatkoznak a szarvasmarháknál talált vírusok ellen.

A szakértők szerint egyelőre nem kell attól félni, hogy az emberek között madárinfluenza-járvány alakul ki, de ha ez mégis megtörténne, az Egyesült Államok készen fog állni rá.

Kapcsolódó
Egyre erősebben kóstolgatja az embereket a H5N1
Világszerte több mint 200 emlősfajt fertőzött már meg a madárinfluenza, ami így egyre közelebb kerülhet az emberhez. Az eddig ismert emberi megbetegedések 52 százaléka végződött halállal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik