Tudomány

Ezért érdemes mélyhűtőbe rakni a kenyeret

Kinga Krzeminska / Getty Images
Kinga Krzeminska / Getty Images

Rengeteg megtekintést szereztek az elmúlt időben azok a TikTok-videók, amelyeken azt állítják, hogy egészségesebb lesz a kenyér, ha lefagyasztjuk fogyasztás előtt. Hogy ebben mégis mennyi az igazság, annak járt utána Duane Mellor dietetikus a The Conversation új cikkében.

A videómegosztón terjedő elmélet szerint a kenyérsütésekor megkocsonyásodó és megdagadó élesztő könnyebbé teszi a sejtjeink számára a glükóz megkötését, ez pedig növeli az inzulinszintet. A túl sok inzulin a szervezetben pedig éhségérzetet és hízást is okozhat. Ha viszont lehűtjük a kenyeret, akkor megdagadt élesztő összezsugorodik, és ezáltal az emésztőenzimek nehezebben oldják fel, tehát a benne lévő cukorhoz is nehezebben jut hozzá a szervezetünk.

Ebből adódóan az összezsugorodott élesztők kisebb eséllyel vezetnek magas vércukor- és inzulinszinthez is. Ráadásul a fagyasztóban a nedvesség sem tud elpárologni a kenyérből, ami megakadályozza, hogy megkeményedjen.

Egy 10 ember bevonásával készült kutatás azt mutatta ki, hogy a fagyasztott – majd evés előtt megpirított – kenyér fogyasztása 25-39 százalékkal csökkente a vércukorszint kiugrását. Ez pedig a fogyásban is segíthet, ugyanis az alacsonyabb glükóz- és inzulinszint enyhébb éhségérzethez vezet.

Az összezsugorodott élesztők ráadásul a bélflórára is jó hatással vannak, ezzel pedig hozzájárulhatnak az egészséges anyagcseréhez, továbbá a koleszterinszintet is csökkenthetik. Jóllehet ezek mind nagyon hasznos hatásoknak tűnhetnek, a szakértő szerint hosszú távon egyáltalán nem jelentősek az egészségünkre nézve. Ennek ellenére jó szokásnak tartja a kenyér lefagyasztását, hiszen csökkentheti az ételpazarlás, ráadásul a egészségre is jótékony, még ha csak egy kicsit is.

Kapcsolódó
Ez az egyik legegészségesebb hús, mégsem esszük
Az agrárkamara szerint sokkal gyakrabban kellene fogyasztanunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik