Kultúra

Értetlenül állnak a könyvterjesztők a pedofiltörvény végrehajtási rendelete előtt

Kérdésekkel fordul a döntéshozókhoz a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE), hogy sorolják fel, jelöljék ki azokat a könyveket, amelyek „öncélú szexualitást”, homoszexualitást, vagy a születési nemtől való eltérést jelenítenek meg, vagy népszerűsítenek – mondta a Népszavának Gál Katalin, az MKKE elnöke. A testület azt is szeretné tudni, mely alkotásokat kell a jövőben lefóliázva árusítani, mik kerülnek tiltólistára, ha a könyvesbolt túl közel van egy templomhoz, vagy iskolához, miután az MKKE vezetése csütörtökön többórás rendkívüli ülés keretében próbálta értelmezni a „gyermekvédelmi” törvényhez megjelent kormányzati végrehajtási rendeletet.

Mint azt a múlt héten a 24.hu is megírta, a pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvény végrehajtási rendeletben az szerepel, hogy

Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.

Illetve:

Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.

„A végrehajtási rendelet számunkra teljesen értelmezhetetlen, mint ahogy a „megjelenítés” kifejezés is, hiszen ami van, amit ábrázolnak, az »meg van jelenítve«” – mondta továbbá Gál Katalin. Az MKKE elnöke szerint a jogszabály abszurditását jól mutatja, hogy – szigorúan értelmezve – mostantól akár a Bibliát is csak lefóliázva lehet majd árulni, hiszen bőven vannak benne a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek – idézi a Népszava az elnököt, aki szerint felmerülhet a kérdés, hogy akkor a templomok kétszáz méteres körzetében nem tehetik majd ki a könyvesboltok polcaira a Bibliát, még az egyházi kiadók sem?

Az MKKE szerint legalább száz olyan könyvesbolt van az országban, amelyik egy templom 200 méteres körzetén belül van, így a rendelet nemcsak a kereskedelem súlyos akadályozása szerintük, de életszerűtlenül komoly cenzori apparátus felállítását is feltételezi. A testület ezért most gyors állásfoglalás reményében a döntéshozókhoz fordul a kérdéseivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik