Farkas Norbert / 24.hu
Kultúra

Turistalátványosság lett Törőcsik Mari háza

Friss virágokat, mécseseket visznek Törőcsik Mari velemi háza elé az arra járó látogatók, turisták. Erről beszélt a Borsnak az áprilisban elhunyt színésznő szomszédja és a velemi ház mindenese, Margitka.

Nagyon nagy erre a forgalom zaja mostanság, de hát ezzel jár, ha valaki egy ilyen különleges épület közelében lakik. Egy kőhajításnyira van Velemtől Kőszeg, és akik oda mennek pihenni, ide is átruccannak. Az autók, de még a turistajáratok is lelassítanak, gyakran meg is állnak, hogy az utasok kiszálljanak, és fejet hajtsanak Törőcsik Mari emléke előtt

– nyilatkozta az idős nő. Hozzátette, az sem ritka, hogy nála csöngetnek a látogatók, meséljen arról, hogyan élt Törőcsik Mari. „Elmondhatom, hogy négy szoba van a házban, két fürdőszoba, és két konyha. Nekem persze kulcsom is van, de csak port törölni járok be, illetve rendszeresen ürítem a postaládát. A vizet, a villanyt és a gázt már a művésznő halála után elzártuk. A művésznő családja nem jár ide” – mondta erről Margitka, aki nagy ajándéknak tartja az élettől, hogy közelről ismerhette a Nemzet Színésznőjét.

Kapcsolódó
Törőcsik Mari nyolc és fél évtizede képekben
A csütörtökön 85 évesen elhunyt Törőcsik Mari a magyar színjátszás több korszakának is tevékeny részese volt, és hosszú élete számos fontos pillanatát megörökítette a kamera. Képgaléria a színésznő gyerekkorától a kései szerepeiig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.