Samantha Lynn Isabel 19 évesen, szűzen esett teherbe. Ahogy ő fogalmazott, néha „bolondoztak” a barátjával, amikor kettesben voltak, de konkrét szexuális aktusnak, behatolásnak a közelében sem jártak. Ezért lepődött meg annyira, amikor a középiskolai báljára készülve azt vette észre, hogy késik a menstruációja és néha görcsöl a hasa.
Nem mindennapi felvételt tett közzé a Redditen egy szülésznő június közepén. Az egészségügyi dolgozó felvett egy veszekedést, amiből ugyan a videón semmi nem látszik – végig a szülésznő arcát nézhetjük a képen –, viszont a hangokból ítélve arra következtethetünk, hogy elég durva jelenetek zajlottak a háttérben.
Tavaly ilyenkor több ezer ember gyűlt össze a Kolosy tér melletti Puskás Öcsi téren, hogy a Momentum szervezésében az Indexért és a sajtószabadságért tüntessenek. A tér az Index szerkesztősége közelében van, és szinte teljesen megtelt.
Bonnie Mitchell mesélte el a nem mindennapi a párjával, vagyis a volt párjával közös történetét. Arról beszélt, hogy 25 éves volt, mikor egy közös barátjukon keresztül megismerte a férfit, aki elhalmozta a szeretetével, sosem volt még egy hasonló barátja sem, aki ennyire figyelmes lett volna. Kilenc hónapja voltak már együtt, amikor a férfi beismerte, hogy hat hónappal korábban lefeküdt az előző barátnőjével. De megbocsátott Mitchell, még ha fájó is volt megtudni. Nyolc évvel később aztán egy éjjel kopogtak az ajtajukon. Mindketten felkeltek a kopogásra, ami nem akart múlni, de ajtót nem nyitottak.
Az RTL Klub híradójában 2020 júniusában arról számoltak be, hogy egy idős házaspár rossz helyen hajtott fel az M4-es autópályára Gyömrőnél és szemben haladtak a forgalommal. A gyorsforgalmi úton aztán két autós megállította őket, segítettek visszafordítani az eltévedt párt, akik egyébként Debrecenbe próbáltak eljutni. Az ügyben Sebestyén Balázs is megszólalt.