A 3+2 együttes első lemezének, a Halvány őszi rózsa című albumnak a megjelenése 1986 márciusában ma már felfoghatatlan mértékű, azonnali hatást váltott ki. Egyrészt három hónap alatt elfogyott belőle még a hivatalos adatok szerint is több mint 330 ezer példány. Ehhez jött még később további sok százezer, amivel örökre az egyik, ha nem a legtöbb példányban elkelt magyar nyelvű lemez. Másrészt gombamód szaporodni kezdtek nyomában a hasonló mulatós zenekarok és albumok, először csak jugoszláv lemezcégek kiadásában, majd 1987-től Magyarországon is, felfokozott tempóban. Harmadrészt ma már szintén nehezen értelmezhető hőfokú kulturális-társadalmi diskurzus indult meg a lakodalmasrock-jelenségről, elsősorban annak vélt káros hatásairól – magas- és tömegkultúra, giccs, szellemi igénytelenség és hasonló esztétikai, társadalmi fogalmak mentén. A vajdasági muskátlizene nélkül máshogy alakult volna a magyarországi mulatós zene története is, hatása máig tart, akárcsak a 3+2 karrierje, amelyre friss raktárkoncertes fellépésük is bizonyíték. A színtérről Szász Csongor készített dokumentumfilmet Muskátli – A Vajdaság virágai címmel 2020-ban, remélhetőleg hamarosan mozikban is láthatjuk a szórványosan már bemutatott alkotást.
Muskátlizene-forradalom
Kétségtelen, a műfaj fogadtatása méltó volt hatásához, teljesen átalakította a mulatós zene kereteit, de elsöprő megjelenése mögött egy pofonegyszerű igényt elégített ki: tömegek számára tette könnyen elérhetővé, otthon hallgathatóvá azt a zenét, amit szeretett, amire szórakozni, táncolni szokott a viszonylag ritka alkalmakkor, lakodalmakban, bálokon. A 3+2 gigantikus sikere mögött főleg ez áll: egy létező igényt szolgált ki, vákuumba érkezve felfoghatatlan piaci rést tömött be. Persze az sem biztos, hogy a 3+2 számára nyilvánvaló volt ez a hatalmas igény, hiszen a zenekar és körülötte néhány szereplő is csak félig-meddig hitt abban, hogy érdemes lemezt kiadnia, ám mégiscsak ez a hit a zseniális eleme a történetnek. Hiszen ez az első lemez valóban megteremtette, felépítette ezt a piacot, amit aztán rengeteg másik vajdasági zenekar, a fifikás újságíró-rádiós-tévés, Kovács Károly producer, majd magyarországi másolók és üzletemberek pumpáltak fel.
Ez egy magyar nótákra, műdalokra, népdalokra, cigányzenére, operett-slágerekre, filmbetétdalokra, 2. világháború előtti sanzonokra, kuplékra, ötvenes-hatvanas évekbeli táncdalokra, adott helyi folklórra és más apróságokra alapozott zene, amely egyszerű, azonnal fülbemászik, a dallamot előtérben tartja és könnyű azonosulást biztosít. Lakodalmakban, bálokon – elsősorban, de nem kizárólagosan – a falusi, kisvárosi szórakozási eseményeken, presszókban szólt, és egy széles réteg számára egyenlő volt A Zenével. Ez a réteg – amely azért többnyire generációsan is idősebb volt azoknál, akiknek a popzene jellemzően készül – azt szokta meg, hogy a zenét elsősorban ezeken az eseményeken hallja, csak akkor élvezheti, mulathat rá.
3+2, a mintaadó úttörő
A mulatós zene sokak számára általában is egyenlő a zenével, a nyolcvanas évek közepe előtt élőben szólt, nagyjából olyan funkcióban, mint a falusi népzene, csak ez, ugye, műdalokra épült. Ahogyan arra, mármint a műdalok történetére Nádasdy Ádám nyelvész-költő-író rámutatott óriási sikerű, először 2012-13 folyamán futott, lányával, Nádasdy Vilmával közös magyarnóta-est sorozatán, ez alapvetően városi műfaj, nosztalgikus visszavágyódás vidékre, a falusi lét kispolgári romantizálása, és persze gyorsan visszaszivárgott a kisebb településekre. A mulatós zene persze megjelent már korábban is rögzített formában, a nótalemezek – és cigányzenét, operett-slágereket, filmbetétdalokat tartalmazó kiadványok – népszerűségére a legjobb példa, hogy a Hungaroton hivatalos, és meglehetősen hiányos, így kérdéses kimutatásai szerint az egyik legtöbb példányban elkelt magyarországi hanghordozó (egy 1992-es, úgynevezett „sávos eladási lista” szerint a Csendes éj című karácsonyi lemez után konkrétan a második legkelendőbb) Horváth István Hopp te Zsiga! című cigánydalos albuma 631 ezer példánnyal. Igény tehát volt erre, de egy új műfaj megszületéséhez más is kellett.
A 3+2 története természetesen eléggé ismert (Riskó Géza Bugyik és kombinék című 1987-es könyve jól bemutatja), messze a legismertebb a színtér zenekarai közül, de hatalmas hatásuk miatt a főbb eseményeket érdemes átvenni. A Bugyi testvérek az 1500 fős bánáti Ürményházán kocsmáros édesapjuktól kaptak két elektromos gitárt a hatvanas évek végén, zenekart alapítottak, majd a hetvenes évek közepétől eleinte beatet és rockot játszottak szórakoztató módon, majd egy vadászbál alkalmából a helyi zenész, Turi Lajos klarinétostól megtanulták a nótarepertoárt (egy kis szerb tánczenével kiegészítve, ahogyan az arrafelé mindig is szokás volt) és az apjuk által vezetett vendéglátóhelyen, illetve a környék lakodalmaiban megalapozták karrierjüket. A lakodalmas rock létrejöttében annak volt döntő szerepe, hogy a legidősebb Bugyi testvér, Gyula imádta a Shadowst, a hifi-toronyból szóló zenével tanult meg gitározni, a Shadows-harmóniákat pedig később keresztezték a Turi Lajostól tanult nótavilággal. A középső tesó, János volt a dobos (eleinte ritmusgitáros), a legfiatalabb, és leginkább ambiciózus Zoltán pedig a fő énekes, és ritmusgitáros (eleinte még dobos), máig ő a zenekar vezetője, egyetlen őstagja a sokszor változó felállásnak.
A zenekar 1982-ben áttette székhelyét a dél-bácskai, jóval nagyobb Temerinbe és itt is meghódította a környéket, Bugyiék a rockos felállást akkor már billentyűssel is kiegészítették és megszólalásukkal hatottak a környék hasonló mulatós, bálozó zenekaraira is. 1984-ben készítettek rádiófelvételt néhány dalukból (Halvány őszi rózsa, Kombiné, Kicsiny falum), amik a rádiók kívánságműsoraiból másolatban őrült módon terjedni kezdtek. Varga József, a temerini művelődési központ vezetője nagyon hitt sikerükben, ő igyekezett egyengetni egy lemezfelvétel útját, ami egy szabadkai stúdióban el is készült 1985 novemberében. Lemezcég azonban egy sem akart ráharapni, a Jugoton is csak úgy, ha érkezik rá 5 ezer példány előrendelés (a korábbi jugoszláv kiadású, magyar nyelvű, elsősorban népzenés lemezek pár száz példányban keltek el). A zenekar Varga vezetésével végigjárta a lemezboltokat, a szabadkai Jugoton-szaküzletben az üzletvezető pedig azonnal hívta a zágrábi központot, hogy csak ő kér 10 ezer példányt – eddigre már lemezboltokban is keresték a vevők a nem létező albumot, annyira nagy volt a sikere a rádióból másolt daloknak.
A 3+2 egész egyszerűen megérkezett abba az űrbe, amit addig senki nem töltött be. Az 1986 márciusában megjelent Halvány őszi rózsa című lemeznek megvolt tehát a felvezetése, felvillanyozóan hatott, hogy ezt a zenét már nem csak a lagzikban, bálokon lehet hallani, hanem otthon is lehetett hallgatni, bármikor. Hetek alatt százezres példányban fogyott a lemez. A Vajdaságban persze azonnal szétspriccelt, de hamar elindult a határon át Békéscsaba, Szeged, Baja felé. Merthogy eleinte nem lehetett Magyarországon hivatalosan megvenni, nem terjesztette a Hungaroton. Ebben a csempészésben kezdetben a lengyel piacozók játszották a főszerepet, ők úgy is, hogy nemcsak eredeti lemezeket és kazettákat árultak a magyarországi piacokon, vásárokban, hanem kalózkodtak is. A haszon növelése érdekében másolni kezdték a kazettákat és a népnek mindegy volt, hogy gyári-e a kiadvány, vagy másolat, csak legyen rajta a zene. Hamarosan számtalan alföldi lemezkereskedő állt be a csempészek közé, a határőrök pedig megerősítették a Hungarotonnak, hogy nagyon komoly mennyiséget látnak 3+2-kiadványokból. Végül a Hungaroton is beadta a derekát, több százezer példányt rendelt a Jugotontól, ahol csapkodták a feneküket örömükben a hihetetlen fogyási adatok láttán (ebből a sikerből újították fel a zágrábi székházat), meg persze verték a fejüket a falba, hogy addig kiaknázatlanul hagyták ezt a piacot. Amiről persze pontosan tudták, hogy jelentősebb része magyarországi, hiszen annyi magyar család nem is élt a Vajdaságban, ahány példányt mindössze három hónap alatt eladtak. A 330 ezres fogyás az első hivatalos adat a lemezről, 1986 júliusából, ekkor kapta a zenekar a jugoszláv lemezipar legnagyobb elismerését, az adott egyéves időszak legtöbb példányban elkelt lemezéért járó Aranymadarat.
Muskátlizenéből lakodalmas rock
A lemez híre eljutott minden külföldön élő nagyobb magyar kolóniához, szintén csempészáruként Németországba, sőt Amerikába, Ausztráliába is. Hivatalos adatok híján csak találgatni lehet, de a kalózpéldányokkal együtt jó eséllyel ez a legtöbb példányban elkelt magyar nyelvű lemez, nem kizárt, hogy milliónál is több fogyott belőle. A 3+2 aztán következő lemezeivel még jelentős példányszámot ért el, valamint a gyorsan, másodikként leszerződtetett Sógor úgyszintén, és eladásokban az őket követő, előbb sógorizmusnak, majd muskátlizenének elkeresztelt derékhad sem vallott szégyent. A 3+2 első albumának sikerét azonban természetes módon semmi nem tudta megközelíteni. Az a lemez nem győzte betömni a piaci rést, sürgősen kielégíteni a minden bizonnyal meglévő vágyat, aminek enyhülése után az eladások már egy reálisabb mederben folytatódtak.
A zenei irányzat megjelenésének fogadtatása rámutatott a nyolcvanas években még hangsúlyos kultúrpolitikai alapjelenségre, amiben a „magaskultúra” képviselői féltették a „népet” a tömegkultúra „elbutító” hatásától (Magyarország felől ismét előkerült a „szennyáradat” kifejezés). A vajdasági mulatós zene pedig természetesen megkapta a népiesch giccs bélyegét, amiről rádiókban, tévékben, újságokban hadakoztak, a magyar nyelvű jugoszláviai médiában és Magyarországon egyaránt. Konkrétan hosszú hónapokig vitatkoztak pro és kontra a sajtóban azon, hogy mindez jó-e, árt-e éppen a népművészetnek, korcsosul-e az ízlése annak, aki találkozik a zenével, és így tovább. Itthon az Élet és Irodalom, Vajdaságban az Új Symposion foglalkozott részletesen a témával, neves zenészek aggódtak azon, hogyan juthattunk idáig, hogy a 3+2 körül hisztéria alakul ki. Az Ifjúsági Magazinban Sebők János cikkére Kovács Károly rádiós-tévés-lemezlovas-producer, a zsáner abszolút védelmezője válaszolt Újvidékről. A „nép” természetesen nagy ívben tett erre az egészre, és élvezte a zenét. Az előadók pedig hamar rájöttek a popipar alapigazságára: nincs olyan, hogy rossz sajtó, ha bármit írnak rólad, az csak jót tesz a sikernek. Ezt ismerte fel a Hungaroton is, amikor késlekedve, de rászánta magát a 3+2 importjára, majd azért az illetékes lenyilatkozta, hogy
megakadályozni úgysem tudjuk, hogy ami divat, az ne találjon utat Magyarországra: akkor pedig miért ne lehetnénk mi is kedvezményezettek, hogy a bevételből nívós produkciókat támogassunk.
Végül azonban az értelmiség konkrétan rádöbbent arra, hogy a szocializmus hangos kultúrpolitikájának alappillére, a „tömegízlés javítása” (dotációk, művelt nép, giccsadó) megszűnt, a 3+2 és vele a mulatós zene, a „giccs” zöld utat kapott, a párt pedig 1987-re lényegében elengedte a kultúrát.
A vajdasági zenekarok tündöklésének a délszláv háború vetett végleg véget (sokan megszűntek, néhányan átköltöztek Magyarországra), de a színtér már előbb elkezdett zsugorodni. Részben az említett természetellenesen gyors felfutás és az 1986 második felétől 1988 végéig keletkezett elképesztő túlkínálat miatt. Sokkal jelentősebb részben pedig azért, mert a jelenség – főképp a sikerhajhászás okán – átköltözött Magyarországra. Pontosabban szélvész tempóban kezdték másolni a muskátlizenét a magyar előadók. Kadlott Károly ekkoriban (1986-ban) már terjesztett magánkiadású, házilag másolt kazettákat piacokon, aztán Galambos Lajos is villámgyorsan ráérzett a lényegre, de 1987-re kapcsolt a Hungaroton is, és ontani kezdte az utánzók és a saját ízt kidolgozni próbálók produkcióit. Közben megindulhattak az első független magyar lemezcégek is, és 1987-től a Holdexszel az élen közülük sok szintén erre a zsánerre állt rá, magyarán a rendkívül sűrű vajdasági felhozatalra rákínáltak és végképp telítették a piacot. De ez már egy másik történet, ahogyan az is, ahogy számos magyar pop- és rockzenész nyergelt át a lagzirockra: a Delfin Rt-ből Betli Duó lett, a prognózisos Kormos Gábor 13+1 Zenekar, később Cirmos Kormos Gábor és Zenekara néven presszó-rockolt, az Apostol Betyá-rockként, a Voga-Turnovszky páros meg Gémes Trió néven aratott.
Kovács Károly és a svindli
Hogy lett mindebből ekkora siker? A 3+2 kettő mellett kellett hozzá Kovács Károly is. A színtér kulcsfigurájának érdemeit lehetetlen túltárgyalni. Az újságíró-rádiós szerkesztő egy klasszikus ötletember, aki meg is valósítja akár agyament elképzeléseit is. A rockos gyökerű, rendkívül széles körben tájékozott egykori zenész az Újvidéki Griva hardrock-zenekar útját egyengetve került kapcsolatban a Jugoton lemezcéggel és a producerkedéssel. DJ-ként ráérzett arra, hogy mire vevő a közönség, az Újvidéki Televízióban futó Zenebona című műsorában pedig diktálta a trendeket. Járt Magyarországon is a nyolcvanas évek közepén és Badacsonyban egy nyaralás alkalmán döbbent rá, hogy mennyire a néplélek része a sátras báli mulatozás, egy szekszárdi jazztalálkozó alkalmával pedig egy kocsmában egy cigányzenész trió erősítette meg abbéli hitében, hogy ez a zene nagyon is működőképes, elemi erejű. Rádióban az elsők között játszotta a 3+2 demóját, aminek hatására, ha ki nem is rúgták, de felfüggesztették műsorait – kezdetben ennyire nagy volt az ellenállás a muskátlizenével.
Kovács azonban nem állt le: tévében elsőként léptette fel Bugyiékat, de az ő műsorában debütált 1984-ben Bada Dada és Rátgéber László kosárlabda-király zenekara, a Doktor Zsivagó Dark Stars is. A dadaista artpunkzenekar programadó dala a Vegeta, megjött a Vegeta! létező jelenséget, a Vegeta-ételízesítő magyarországi exportját gúnyolja, de közben előrevetíti azt is, hogy a vajdaságiak aztán a muskátlizenét is exportálták Magyarországra. Apropó, muskátlizene! A névadás is Kovácshoz kötődik. Amikor Siniša Škarica, a Jugoton egyik vezető szerkesztője a 3+2 sikere után megkereste Kovácsot, hogy hozzon még neki hasonló zenekarokat, akkor először a Sógor állt össze, egy Reflex nevű, hotelekben, bárokban zenélő szalonzenekarból. A királycsináló Karesz minden tagot – a la Ramones – átnevezett Sógorrá, a stílust pedig elnevezte sógorizmusnak, hogy körbeérjen az, ahogyan a magyarok az osztrákokat sógorozzák, meg persze mert az összetartó mulatós színtéren mindenki sógor, koma, jóbarát. A 3+2 nem vette jónéven, hogy hívószó a friss rivális szekerét tolja,
Kovács Karesz lényegében megkerülhetetlen szereplő lett a következő néhány évben. Számtalan előadó felfedezője, ezek több tucat lemezének producere, közvetítő-klipkészítő-ideológus. Tévéműsorai pedig legendagyártók, élen az Újvidéki Televízió 1987-es szilveszteri műsorával, amelyben a kulcszenekarok egymást szórakoztatva lépnek fel, közben Bada Dada és Rátgéber hülyéskedik, mindenki kap valamilyen kategóriában díjat és nagyon jól érzi magát, míg Kovács afféle palástos-napszemüveges mikulás-királyként bolondozik.
Kovács Karesz Magyarország felé is közvetítette a zenekarokat, akinek csak tudta, egyengette a karrierjét, ha kellett, ő tárgyalt Erdős Péterrel, ha kellett, nyílt levelezést folytatott Sebők János újságíróval. A neki válaszul írt Sógor, koma, muskátli című 1987. szeptemberi Ifjúsági Magazin-cikk maga a Nagy Vajdasági Muskátlizene Svindli, tele blődnél blődebb, szórakoztató ideológiai kiáltványokkal, amikre a következő oldalon reagáló Sebők csak még inkább felháborodik. Például azon, hogy a Kárpát-medencében szétszéledő magyarokat a sógorizmus tartja össze. Hogy nálunk Dózsa óta nem volt nagyobb parasztlázadás. Ahogy Kovács írja:
A sógorizmus nem az elit kultúra terméke. A 3+2, a Sógor, a Szivárvány és a hasonló együttesek zenéje az egyszerű emberek közízlését elégi ki, azokét, akik nem Mercedeseket, hanem Trabantokat vezetnek, akik nem a nagyvárosok lakói, hanem valahol az Alföldön élnek, és akik számára ismeretlen a »szennyhullám« terminológiája.
Nem túlzás, hogy Kovács ekkor vált a színtér Malcolm McLarenjévé, a Sex Pistolst naggyá tevő menedzser újvidéki testvérévé. A cikkében is reklámozott Zsíroskenyér („muskáthlee-methal stílusban játszik”) már végképp az ő irányításával alkotott, de az ironikus szórakoztatás amúgy is több pártfogoltjára igaz volt. A zenében kezdettől jól látta meg az értékeset, majd az önfeledt szórakoztatást összekacsintósan, de őszintén meg is valósította sokakkal, sokaknak. Ennél többet egy színtér hőse nem érhet el.
A vajdasági utánpótlás és a titkos csodák
Hogy lett ez a zene ekkora hatású? A 3+2 mellett kellett hozzá számos más előadó, amelyek különböző megközelítéssel, ízesítéssel variálták az alapreceptet. És a mai emlékünk a vajdasági muskátlizenéről itt nagyjából meg is áll. Hogy volt a 3+2, akik a szofterotikus Kombinével megfogták a nagyobb szabadságról álmodozó magyarok fantáziáját. A leghíresebb pályatársakat még persze nagyon szereti a mulatós zene közönsége, de mára ez a szeretet és a zenék ismerete is erősen kikopóban van. Pedig számos előadó, lemez és dal érdemli meg, hogy meginduljon a maga köreiben a kanonizálódás útján. Ebben persze a korszellem sincs még segítségünkre, mert hiába a szlogenek, a streamingszolgáltatók természetesen még egyáltalán nem kínálják a világ összes zenéjét. Ebből a körből a muskátli-színtér is erősen hiányzik.
Persze a 3+2 nem véletlenül lett a legnagyobb sikerű zenekar (a mintaadás mellett Bugyi Zoltán dalszerzőként is hozzájárult a muskátlizene dalbázisához), de azért a nyomában haladó, imidzsében is jólfésült Sógorral együtt a helyzeti előny, az hogy elsőként kínálhatták portékájukat a piacon, nagyban hozzájárult népszerűségükhöz. Az általában harmadikként emlegettet vajdasági mulatós zenekar, a Szivárvány viszont minden elemében tényleg kicsattanó volt. A 3+2 Temerinből futott be, a Bácskában az lett a színtér egyik központja, ám az együttes ugye a Bánátból származott, ahol viszont a ma Nagybecskerekhez tartozó Muzslya lett a székhely. A néhány utcás település csak úgy ontotta a zenekarokat (Kovács szerint a vajdasági Nashville volt), élen a Szivárvánnyal, amely az egykori Munkaidő nevű new wave-s, skával is kacérkodó rockzenekar, illetve a mulatósabb irányba haladó Délibáb tagságára épült (e két zenekar között is volt átfedés). És hát felállása tényleg sokra predesztinálta. Justin Tamás énekes klasszikus színpadi figura, akkor is elvitte a show-t, ha elment a hangja és csak társai énekére tátogott. Gyémánt Tibor basszusgitáros-énekes dalszerzőként, szövegíróként is az egész színtér legjelentősebb alakja, a muskátlizenében a nótákra, lakodalmasokra épülő repertoár alig bővült eredeti szerzeményekkel (ez is hozzájárult viszonylag rövid tündökléséhez), ami viszont született, azok legjava Gyémánt nevéhez kötődik. A zenekar első két lemeze (Nélküled az élet gyötrelem – 1986, Lehoznám néked a csillagokat – 1987) a műfaj abszolút klasszikusai. Az első album címadó dala a bosnyák Plavi Orkestar rockzenekar slágerének muskátlisítása, a színtér egyik legnagyobb együtténeklős slágere. De a Kiskereki betyár csárda című búsuló nóta rockos feldolgozása is igazi klasszikus. A zenekar persze mulatásban is verhetetlen volt, a skával játszó Muzslyai lakodalom klippel együtt fenomenálisan szórakoztató.
A Muzslyai kárlátó csárdásegyveleg arra is jó példa, hogy a „hopp-hejj” vokálokat volt kitől tanulnia a Republicnak. A Szivárványnak ráadásul humora is volt, interjúkban a saját zenéjüket így aposztrofálták: „Olyan ez, mintha a Deep Purple beöltözne parasztba.” A zenekarból Gyémánt az első lemez után átvándorolt a Zsíroskenyér nevű, gyökereiben szintén régre visszanyúló zenekarba, ami afféle muzslyai szupergrupként tartalmazta a Vajdaság legjobb gitárosát, a „helyi Jimi Hendrixként” emlegetett gitáros Losonc Zoltánt is. Már a lemezborítón úgy néz ki a Zsíroskenyér, mint egy posztpunk-zenekar, az albumon pedig többségben vannak a rockos, new wave-es számok, de a mulatóst is a legjobb színvonalon játszották. Az Add ide a DD-t szó szerinti lakodalmas és rock is. Az igazi sláger azonban a 125 kilós a muzslyai bíró lánya, ez is rockos megközelítéssel dolgoz fel lakodalmast, de a felelgetős női vokálban ott van a skás, new wave-es, még a korai Bananaramát is megidéző íz. Az ellenállhatatlan dalt a fiatal Rátgéber László – szerepe szerint „kritikus” – vezeti fel viccesen a fentebb beágyazott, ’87-es szilveszteri műsorban.
A női zenekarok amúgy is úttörők voltak errefelé, 1986-ban indult a Nagy Mária, Takács Éva, Nagy Márta, Santa Valéria felállású Panónia Band, egyetlen kazettájuk borítójáról is sugárzik a menőség, a zene pedig nótás-mulatós helyett inkább slágerfeldolgozásokból állt. Ugyanezt tette az Édes csók is, amely az elsők között startolt a szcénában a 3+2 után, de zeneileg teljesen egyedi volt, hiszen a nem létező Nagy Magyar Daloskönyv filmbetétdalos slágereit dolgozták át mulatós hangulatban, de sokkal izgalmasabb hangszerelésben. A Konc Ida, Varga Mária, Varga Zsuzsanna felállású trió kis túlzással akár gitárpoposnak is nevezhető 1986-os bemutatkozó albuma, a 46-os sárga villamoson teljesen unikum, mintha az ekkoriban megjelent Trunkos-Dévényi-Postássy-féle Nincs kegyelem című magyar depressziós sanzon-átdolgozás lemez ellenpólusa lenne, amelyen még a vajdasági ifj. Boros István és Farkas Nándor által szerzett, a Záray-Vámosi házaspár által a hetvenes években slágerré tett Homokóra című melankolikus dal is addigi legszebb verziójában szól. De kiemelhető szinte mindegyik: a címadó, a new wave-esített Az a szép, a dubosított János, legyen fenn a János-hegyen. A nagyon kevés fellelhető korabeli kritika (Magyar Szó, 1986. augusztus 13.) utálta, mint ahogyan mindent, ami muskátli: „Erős a gyanúm, hogy az énekeseket kísérő zenekar tagjai a szalagon szereplő 10 dal közül egynek a dallamát sem tudják, mert akkor valószínű, hogy azokat játszották volna, nem pedig valami egészen mást improvizálnának.” Persze, hogy ez adja a lemez báját és erejét.
Szintén nagyon egyedi album a Bandy bemutatkozása, a Cigánybálba sok a roma, ugyancsak még az úttörő időszakból 1987-ből. A mulatós világ cigányzenés ágát feldolgozó albumon az alaphangszerelés mögött szinte végig tekereg egy látszólag nem odaillő, valójában nagyon is működő pszichedelikus gitározgatás, amitől a lemez simán odahelyezhető példaértékben azok mellé a korabeli világzenei albumok mellé, amiket mondjuk Franciaországban vettek fel afrikai zenészek, szintis körítéssel. A színtér női sztárja Kozma Irén Inci volt, aki előbb a Nótafa együttes kíséretével, hagyományosabban népzenés, tamburazenekaros lemezeket adott ki, majd a Non-Stoppal a klasszik muskátlizenét éltette. Édesanyám című daluk a korszak egyik legnagyobb szentimentális slágere volt.
Nyilván a műdalos-lagzis-magyar dalkincses (sanzonos, kuplés, filmbetétdalos, táncdalos) derékhad (II. Félidő, Abszolút Nosztalikus Társaság, Eridanus, Tópartiak), vagy éppen a rock felől közelítők (Szőke Fiúk, Echo) produkciói között is akad számos értékes felvétel, ahogy a színtér peremén alkotók munkái között is. A Nóri & Non-Stop egyetlen 1987-es lemezén (Aranyvégű cigaretta) a lagzirockosított Mister Alkohol okoz meglepetést. A Sanyi & Cicák nemcsak tudatosan dizájnolt lemezborítóival, de hangszerelésében is elütött a fősodortól (Van egy kis bót), a saját dalokkal a második lemezen már a poprock-világ felé billent el. A Láva szintén feltűnő lemezborítóval és eklektikával jelentkezett, de még hosszan lehetne sorolni a példákat.
Egy másik jelentősebb vonulatot azonban még ki kell emelni, és ez a hagyományosabb vajdasági lakodalmas zenét őrző-alakító együtteseké. Az 1950-es években cigányzenekarok és tamburazenekarok mellett már megjelentek a kombinált együttesek, amelyekben jól megfért egymás mellett a tambura, a harmonika, a szaxofon, a bőgő és a dob. Király Ernő vajdasági népzenekutató ezekkel az együttesekkel megengedőbb volt a lagzirockos felfutással szemben, hiszen valamilyen formában, de élő zeneként őrizték tovább a népi hagyományt. Mire 1986-tól a lemezes színtéren találták magukat, a legjobbak, a bendzsót is bevető Hetes Fogat és a Doroszlói Veteránok alkalmazkodni is tudtak az új helyzethez, és klipekkel, ötletes felépítésű albumokkal a korszak legjobbjai közé tartoztak, rengeteg, tőlük nem sokkal elmaradó társuk mellett: Budiszavai Ötös, Bohém Fiúk, Napsugár együttes, Róna együttes, Tollas Gyurka és együttese, Piros Pipacs együttes. A tamburazenekarok (Izabella és a tamburások, Fábián István és Tamburazenekara, Vali és Angyal Imre Tamburazenekara, Kikindai Hajnal, Borit Béla, Szabó Gyula) mellett jelenség volt a pajzán dalos tematika undergoundja, Kotroba Júlia és Máté György Csiklandós nóták című 1987-es kazettája az egyik első fecske.
Magyarországon is gyorsan tanultak a vajdaságiaktól, számtalan bálozó, lakodalmas együttes finomhangolta, díszítette magát muskátlis jegyekkel, de teljesen egyedi eset, hogy közülük egynek, a bajai Kavalkádnak Jugoszláviában jelent meg kazettája Egy vallomás… címmel 1988-ban, a Jugodisknél. Ribár József, a zenekar billentyűse elmondása alapján ők csak meg akarták őrizni maguknak a repertoárt, így kitalálták, hogy felvesznek egy anyagot. Szerencséjükre a szabadkai stúdióban kötöttek ki, ahol Pálfi József producerrel abban egyeztek ki, hogy ingyen elkészül a felvétel, amivel aztán a producer azt kezd, amit csak akar. Mindenki jól járt, a Kavalkád megkapta, amire vágyott, egy felmutatható hangfelvételt, Pálfi pedig ahogyan sok más kliensét, a Jugodisknél megjelentette a kazettát – és alighanem ő is elégedett lehetett az eladásokkal. Az egyetlen magyarországi mulatós zenekar ex-Jugoszláviában megjelent lemezén ráadásul remek dalok sorakoznak, a skás Bőrkesztyű, bőrnadrág igazán emlékezetes.
Ez persze csak a jéghegy csúcsa, ha az ex-jugó magyar nyelvű muskátlizenés lemezpiacot szemlézzük, és ott vannak még szintén nem jelentéktelen mennyiségben, számos igazi kuriózummal a pop-rock-, sőt hiphop-színterek, amelyek Magyarországon szinte teljesen ismeretlenek maradtak és amelyekről a folytatásban lesz majd szó.
Azonosulás
Nagyon rövid idő leforgása alatt elképesztő számú és minőségű mulatós lemez jelent meg Vajdaságban. A sikerhez elengedhetetlen volt, hogy ezeket a dalokat mindenki ismeri. Ha az angolok úgy születtek, hogy a DNS-ükben kódolva van a Bohemian Rhapsody szövege, akkor a magyarok meg úgy, hogy az első gyerekkori lakodalmak után kívülről tudják az összes vonatkozó nótát. Bárki rádöbbenhet: fogalma sincs hogyan, miért, de ismeri ezeket a dalokat. És valahol, legalább mélyen belül a zene legegyszerűbb érzelemközvetítő erejét is hozzájuk lehet kapcsolni. Nagyon felszabadító érzés, ha átengedjük magunkat ennek a világnak. Ahogyan Kovács Károly mondja:
Aki nem szereti a muskátlit, az önmagát sem szereti.
A cikk létrejöttéhez elengedhetetlen segítséget nyújtott elsősorban Kovács Károly, illetve Bagi Attila, Jurcsák Attila, Rátgéber László, Ribár József, Süle Gábor. Ezúton is köszönöm szépen mindannyiuknak!
Szakirodalom: Riskó Géza: Bugyik és kombinék (1987, Innomark), az Új Symposion 1987/11-12. száma, a Képes Ifjúság 2010. novemberi tematikus mulatós különszáma, és a Magyar Szó, az Ifjúsági Magazin, a Magyar Ifjúság írásai, valamint Kovács Károly az Újvidéki Televízióban készült Zenebona című műsorának adásai, továbbá saját gyártású dokumentumanyagai.
