10. Kis fejsze
Jó hír, hogy a brit fekete rendező Steve McQueent egyre kevesebben tévesztik össze az évtizedek óta halott amerikai filmsztárral, különösen az Oscar-díja óta. A 12 év rabszolgasággal McQueen fontos mulasztást pótolt az amerikai filmben, idei antológiasorozatával, a Kis fejszével pedig ugyanezt a küldetést folytatja a hazájában: a fekete közösség múltját igyekszik egy új szemszögből, kendőzetlenül bemutatni. Az öt epizód tulajdonképpen öt különálló film, amelyek mégis együtt rajzolnak ki egy teljesebb képet a kisebbségi lét kihívásairól és örömeiről. Hol egy történelmi jelentőségű pert dolgoz fel, máskor a börtönrendszer vagy a rendőrség működésének ellentmondásait járja körül, de akad olyan rész is, amelyik csak egy házibuliban végigtáncolt, bódító, szerelmes éjszakát mutat be elképesztő érzékiséggel. McQueen pedig szerencsére ismét csúcsformában van, lerázta magáról a hollywoodi kliséket, és visszatért első nagyjátékfilmjei repetitív, ellenállhatatlan ritmusához. Bizonyítja, hogy az apró részletekben micsoda drámai erő rejlik, és egy földön felejtett tésztaszűrő ábrázolásával olykor többet el lehet mondani a rendőri brutalitásról, mint bármilyen vallatásjelenettel. (Jankovics Márton)
(Small Axe, BBC, nálunk HBO)
9. Normális emberek
A Sally Rooney nálunk is megjelent regényéből készült sorozat forgatása hetekkel a Covid-járvány kitörése előtt fejeződött be, és a tavasz egyik legtöbbet emlegetett sorozata lett világszerte. Az introvertált, különc Marianne és az iskolai focicsapat sztárjaként népszerű, de valójában szorongós Connell éveken átívelő kapcsolata nem könnyen megfilmesíthető regény, de Lenny Abrahamson könnyedén megugrotta a feladatot. A Normális emberek ugyanis több egy szimpla romantikus-szerelmi történetnél: egy sor egyéb témát is érint, iskolai bullyingtól és családon belüli erőszaktól kezdve a depresszióig, viszont a legtöbb hasonló sorozattal ellentétben a szexjelenetek sem csak időkitöltésként kerültek be, hanem funkciójuk van, és ennek köszönhetően járta be a sajtót az ilyen jeleneteknél dolgozó intimitás-koordinátor fogalma is az idén. Abból pedig milliók ismerhettek magukra a sorozatból, hogy mennyi kapcsolat megy tönkre félreértések és nem kellően kibeszélt konfliktusok miatt. Ez is mutatta, ennek a sorozatnak a főszereplői teljesen normális emberek. (Inkei Bence)
(Normal People, BBC/Hulu, nálunk HBO)
8. Hétköznapi vámpírok – A sorozat, 2. évad
Miután a Star Wars- és a Marvel-univerzumban is megvetette a lábát, ma már Taika Waititi az egyetemes filmművészet egyik megkerülhetetlen fenegyereke, akinek ráadásul nem kell választania blockbusterek és szerzői filmek közül. De nem volt ez mindig így, sőt, még néhány éve is csak fesztiváljáró ínyenc filmrajongók tudták, ki ő. Komoly díjai voltak már akkortájt is, ám a színésznek indult író-rendező kultstátuszát a 2014-es Hétköznapi vámpírok stabilizálta: a mai Új-Zélandon boldogulni próbáló vámpírokról készült áldokumentumfilm fergetegesen vicces volt, és a rajongók gyakorlatilag azonnal könyörögni kezdtek a folytatásért, ám végül csak tavaly kapták meg, amire vágytak. Akkor viszont többet, mint amire számítani mertek: egyetlen film helyett egy egész sorozatot, amiben Waititi szereplőként már nem volt jelen, és a rendezést is átadta régi alkotótársának, Jemaine Clementnek, ám íróként maradt a fedélzeten.
A sorozatverzióban a vámpír-lakóközösség nem Új-Zélandon, hanem New Yorkban él együtt, a házaspár Nadia és Laszlo, Nandor és halandó familiárisa, Guillermo mellett velük él egy különleges vámpírfaj képviselője, Colin is, aki energiavámpír – és ez pont olyan vicces, ahogy hangzik. A második évadban a csapat szokásos ökörségei mellett megismerünk további éjszakai életformákat is boszorkánytól nekromanszerig, és vámpírvadászok is felbukkannak, ott is, ahol nem várnánk. Tehát az ebben az évadban is megmaradt fergeteges humor, látvány és legjobb főcímzene mellé még a sorozat világa is gazdagodott, és nem kevesebbet várunk a jövőre érkező harmadik évadtól sem. (Bodnár Judit Lola)
(What We Do In The Shadows, FX, nálunk HBO)
7. Tudhattad volna
A gyönyörű, sikeres terapeutaként dolgozó Grace és sármos gyermekonkológus férje, Jonathan a New York-i dúsgazdagok pompásnak tűnő életét éli, gyermeküket nívós magániskolába járatják. Ez a tökéletes idill pillanatok alatt szertefoszlik, amikor a magánsuliba járó egyik kisfiú anyját megölik, a gyilkossággal pedig nem mást, mint Jonathant vádolják. Rezgő lábakon álló alibijének az a tény sem tesz jót, hogy nem csakhogy megölhette a nőt, de viszonyt is folytatott vele, ráadásul munkahelyéről is kirúgták, amiről felesége mit sem tud. A Jean Hanff Korelitz You Should Have Known című regényén alapuló, az első néhány rész után tárgyalótermi drámává alakuló pszichothriller utolsó percéig azon töprengünk, ki a gyilkos. Grace sem tudja már, férje egyre idegenebb és kiismerhetetlenebb lesz számára. Bár több kritika is érte a Susanne Bier által rendezett minisorozatot, hol amiatt, hogy ellaposodik, hol pedig azért, mert mindezt már láttuk az alkotó, David E. Kelley előző sorozatában, a Hatalmas, kis hazugságokban, feszessége és körmönfont dramaturgiája viszont egészen a befejezésig nyitva hagyta a kérdéseket, Nicole Kidman és különösen Hugh Grant alakítása miatt pedig külön megérte nézni. (Szántó Eszter)
(The Undoing, HBO)
6. Ez minden, amit tudok
Nem először fordul elő, hogy Mark Ruffalo feledhetetlen, és díjakkal kidekorált alakítást nyújt egy radar alatt maradó tévés szerepben: így volt ez a 2014-es, Igaz szívvel című tévéfilmben is, és így van az idén májusban bemutatott HBO-minisorozat, az Ez minden, amit tudok esetében is. Dupla alakítására a súlyos családi terheket cipelő Birdsey-ikrek szerepében még sokáig emlékezni fogunk – mármint azon kevesek, akik képesek voltunk megnézni a sorozatot, ami önmagában is túl lánctalpas volt ahhoz, hogy tömegek nézzék, pláne ebben az évben. Ám attól, hogy az Ez minden, amit tudok alighanem a legnehezebb nézői élmény az idei sorozat-felhozatalból, még nem kevésbé remek. A Wally Lamb regényéből készült sorozat igazi, kőkemény és végeérhetetlenül sorjázó emberi drámák sora, valamint titkokkal és iszonyú fájdalmakkal terhelt családtörténet. (Bodnár Judit Lola)
(I Know This Much Is True, HBO)
5. Des
A britek 2020-ban is megmutatták, hogy ők a mesterei a megtörtént bűnügyek minisorozat keretében való dramatizálásának: a tévés vetélkedők történetének egyik legnagyobb botrányát feldolgozó Kvíz és a novicsokos Szkripal-mérgezést elmesélő Salisbury Poisonings egyaránt emlékezetesek voltak, de rajtuk is túltett az ősszel bemutatott Des. Az egyik leghírhedtebb brit sorozatgyilkos, Dennis Nilsen történetét bemutató, háromrészes sorozat elég sajátos módon nyúlt a témához: azon a ponton kezdődik, ahol általában véget érni szoktak a krimik, azaz Nilsen letartóztatásával, tehát nem a nyomozást mutatja be, hanem az ügy feldolgozását, és közben fokozatosan rajzolja meg Nilsen portréját. A sorozat azonban nem is feltétlenül egy aberrált sorozatgyilkos pszichéjében kutakodik, hanem egyéb kérdéseket vet fel arról, hogyan és miért történhetett meg, hogy éveken át senki sem kereste Nilsen áldozatait. A kellően nyomott hangulatú, a kora nyolcvanas évek komorságát tökéletesen visszaadó sorozatban a színészek játékát is ki kell emelni, a Nilsent letisztult, visszafogott játékkal megjelenítő David Tennant pedig újra igazolta, hogy nem véletlenül van helye a legkeresettebb brit színészek között. (Inkei Bence)
(Des, ITV, itthon HBO)
4. Better Call Saul, 5. évad
Mit mondjunk annak, akinek most próbálnánk kedvet csinálni egy öt évadnál járó sorozathoz? Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Breaking Bad előzménysorozatáról beszélünk, és annak ismerete ugyan nem elengedhetetlenül szükséges a Better Call Saul élvezetéhez, de kétségkívül azzal együtt teljes az élmény. Vince Gilligan és Peter Gould sorozata lassan építkező, tökéletesen kivitelezett karakterdráma, mely eddig is több volt puszta előzménysorozatnál, de idén érkezett meg oda, hogy bátran oda lehet állítani a Breaking Bad mellé, és már nem csak a kistestvére annak. A Bob Odenkirk alakította simlis ügyvéd sztorija ebben az évadban tényleg elképesztő mélységeket és drámai csúcsokat járt meg, köszönhetően a körültekintő forgatókönyvnek és az olyan színészi teljesítményeknek, mint a Kimet alakító Rhea Seahorn és az évad felfedezettjét, Lalo Salamancát játszó Tony Dalton. A sivatagban játszódó epizódot (Bagman), illetve az utána következő rész elképesztően feszült zárójelenetét még egész biztos sokáig emlegeti mindenki, aki végigizgulta, és tényleg sajnálni lehet, hogy már csak egy évad van hátra a sorozatból. Szóval, még nincs késő nekikezdeni. (Inkei Bence)
(Better Call Saul, Netflix)
3. Szexoktatás, 2. évad
A Szexoktatás második évada pont a koronavírus-mizéria előtt került fel a Netflixre, de most már furcsa visszanézni az első részt, melyben egy lehetséges szexjárvány miatt hordanak szájmaszkot a gimis diákok (és némelyikük szülei is). Igaz, ott viszonylag gyorsan kiderül, hogy a Chlamydia nemi úton és nem levegő által fertőző betegség, így a maszkok mennek, a szexproblémák viszont maradnak. A főszereplő, a kissé mulya Otis (Asa Butterfield) a második évadra egészen összeszedi magát, már nemcsak szextanácsokat ad iskolatársainak – miután szexuálpszichológus anyja (Gillian Anderson) révén némi tudást ő is elsajátított a témában –, hanem maga is elmerül szexualitása felfedezésében a barátnőjével. Hogy elveszti-e a szüzességét a második évadban, derüljön ki a sorozatból, az viszont biztos, hogy a Szexoktatás sztorija nem vesztett minőségéből, humorából és bájából egy kicsit sem az új évadban. Otisnak riválisa akad, anyja szexedukációs céllal üléseket vállal fia iskolájában, miközben kiderül, Otis barátnőjének az apjával jár. Nemcsak járvány idejére szuper kikapcsolódás a Szexoktatás, hanem egyébként is fontos sorozat, hiszen egy kicsit tisztába rakhatja a kamaszok fejében a szexszel kapcsolatos kételyeiket. Márpedig, ahogy a sorozatból is kiderül, abból még van bőven. (Szántó Eszter)
(Sex Education, Netflix)
2. Összeesküvés Amerika ellen
2020-ban sok minden bizonytalanná vált az életünkben, de egyvalamiben nem kételkedtünk: David Simon és Ed Burns, a Drót és a Gyilkos megszállás alkotó párosa rendkívül magas színvonalú sorozatot fognak készíteni Philip Roth regényéből. A tavaszi premier nem is okozott csalódást, még ha a Drót tévétörténeti jelentőségét kár is számon kérni az új produkción, vagy bármely másik, ma készülő sorozaton. Simonék ezúttal is sok szálon futó, tablószerű történetet mesélnek egy olyan Amerikáról, ahol 1940-ben a Hitlerrel parolázó, a második világháborúból való kimaradással kampányoló Charles Lindbergh-et választják meg elnöknek, a következő években pedig egyre kényelmetlenebb, majd veszélyesebb lesz zsidónak vagy fekete bőrűnek lenni.
Az alkotók a manapság népszerű alternatív történelmi műfajban maradva figyelmeztetnek rá, milyen sérülékenyek a demokrácia intézményei, és hogy a különféle embercsoportokat megbélyegző kormányzati kommunikáció meg a nyilvános lincselés egyazon logikai sorba illeszkedik. Az áthallásokat nemcsak Donald Trump Amerikájából, hanem Magyarországról nézve is nagyon könnyű észrevenni, de az Összeesküvés Amerika ellen csak ritkán válik didaktikussá. Többnyire józan és higgadt látlelet marad egy történelmi folyamatról, amely Amerikában fantáziának számít, a harmincas évekbeli Európában viszont a valóság volt. (Kránicz Bence)
(The Plot Against America, HBO)
1. A vezércsel
A felületes szemlélő számára a sakk nem túl akciódús játék, így meglehetősen kockázatos húzásnak tűnhet nagy költségvetésű sportfilmet forgatni róla. Ám a Netflix nem félt a szokatlan megnyitástól, és végül hatalmasat szakított A vezércsellel. Walter Tevis regényének hétrészes feldolgozása a straming-óriás szerint minden idők legnézettebb minisorozata lett, és vannak arra utaló jelek is, hogy új keletű sakklázat váltott ki a világ számos országában. A feszes sztorin túl a siker egyik fontos összetevője a különc főszereplő: az elidegenedést, dekadenciát és csodabogárságot bármikor szexivé tevő Anya Taylor-Joy tökéletes választásnak bizonyult a megárvult sakkzseni, Beth Harmon karakterére. És legalább ilyen fontos elem a markáns, Wes Anderson-i jegyeket mutató képi világ, amellyel nemcsak a szállodabelsőket és az amerikai kertvárost, de a történetet végigkísérő sakkpartikat is hipnotikussá tudták tenni.
A sakkrajongók külön értékelték a tényt, hogy A vezércsel azon kevés filmek egyike, amelyek legalább igyekeznek komolyan venni a játék szabályait és a kombinációk művészi összetettségét. Beth ugyan hosszan küszködik a függőség és megszállottság démonaival, Scott Frank sorozata mégsem komolyan vehető lélektani dráma vagy realista remekmű, sokkal inkább egy vágybeteljesítő sportfilm, ahol ellenállhatatlanul haladunk a sorsszerű végkifejlet felé. Abból viszont a legstílusosabb és legélvezetesebb fajta. (Jankovics Márton)
(The Queen’s Gambit, Netflix)
