Kultúra

Ezek voltak az év legjobb sorozatai

Netflix, HBO
Netflix, HBO
Idén több időnk volt sorozatokat nézni, és ugyan a járvány felborította a tévés menetrendet is, azért volt miből válogatnunk. Az év legjobb sorozatai között az összes műfaj felbukkan, legyen szó klasszikus krimiről, alternatív történelmi drámáról vagy éppen egy fejlődésregény sorozatverziójáról. Idén azonban talán a szokottnál is érzékenyebbek voltunk az emberi drámákra, és azért az sem volt mellékes, hogy ezek valamiféle reményt adjanak nekünk. Íme tehát 2020 tíz legjobb sorozata a 24.hu szerint, plusz három további ajánlat.

10. Kis fejsze

Jó hír, hogy a brit fekete rendező Steve McQueent egyre kevesebben tévesztik össze az évtizedek óta halott amerikai filmsztárral, különösen az Oscar-díja óta. A 12 év rabszolgasággal McQueen fontos mulasztást pótolt az amerikai filmben, idei antológiasorozatával, a Kis fejszével pedig ugyanezt a küldetést folytatja a hazájában: a fekete közösség múltját igyekszik egy új szemszögből, kendőzetlenül bemutatni. Az öt epizód tulajdonképpen öt különálló film, amelyek mégis együtt rajzolnak ki egy teljesebb képet a kisebbségi lét kihívásairól és örömeiről. Hol egy történelmi jelentőségű pert dolgoz fel, máskor a börtönrendszer vagy a rendőrség működésének ellentmondásait járja körül, de akad olyan rész is, amelyik csak egy házibuliban végigtáncolt, bódító, szerelmes éjszakát mutat be elképesztő érzékiséggel. McQueen pedig szerencsére ismét csúcsformában van, lerázta magáról a hollywoodi kliséket, és visszatért első nagyjátékfilmjei repetitív, ellenállhatatlan ritmusához. Bizonyítja, hogy az apró részletekben micsoda drámai erő rejlik, és egy földön felejtett tésztaszűrő ábrázolásával olykor többet el lehet mondani a rendőri brutalitásról, mint bármilyen vallatásjelenettel. (Jankovics Márton)

(Small Axe, BBC, nálunk HBO)

Kapcsolódó
Húzhatsz egyenruhát, de a sajátjaid meg a rendőrök is gyűlölni fognak
A Kis fejsze nemcsak hiánypótló sorozat, de zseniális is: öt különálló történetben mutatja be a londoni karibi közösség történelmi kihívásait, mindennapi bánatait és örömeit.

The Mandalorian, 2. évad

A Mandalorian nem reformálta meg a Star Wars világát 2019-ben, de intelligens első évados történetvezetésével mégis váróssá tette a második etapot, amelyet 2020 őszére időzítettek. Utóbbi nemhogy nem okozott csalódást, de egyenesen felzárkózott a George Lucas-féle klasszikus trilógia mögé minőségben. Pedro Pascal a játékával, Bébi Yoda a cukiságával vonta magára a nézők figyelmét, a sorozat mögött álló Jon Favreau és Dave Filoni duója pedig bizonyította: hozzáértő kezekbe került a franchise a három legutóbbi, kritikailag nem túl sikeres mozifilm után. A mandalori fejvadász történetét a második évadra még jobb akciókkal és egy grandiózus fináléval turbózták fel, amely annyi érzelmet felszabadított a filmsorozat rajongóiból, hogy a Mandalorian stábja azóta is – joggal – gyűjtögeti befelé az elismerő kritikákat. (Besenyei Balázs)

9. Normális emberek

A Sally Rooney nálunk is megjelent regényéből készült sorozat forgatása hetekkel a Covid-járvány kitörése előtt fejeződött be, és a tavasz egyik legtöbbet emlegetett sorozata lett világszerte. Az introvertált, különc Marianne és az iskolai focicsapat sztárjaként népszerű, de valójában szorongós Connell éveken átívelő kapcsolata nem könnyen megfilmesíthető regény, de Lenny Abrahamson könnyedén megugrotta a feladatot. A Normális emberek ugyanis több egy szimpla romantikus-szerelmi történetnél: egy sor egyéb témát is érint, iskolai bullyingtól és családon belüli erőszaktól kezdve a depresszióig, viszont a legtöbb hasonló sorozattal ellentétben a szexjelenetek sem csak időkitöltésként kerültek be, hanem funkciójuk van, és ennek köszönhetően járta be a sajtót az ilyen jeleneteknél dolgozó intimitás-koordinátor fogalma is az idén. Abból pedig milliók ismerhettek magukra a sorozatból, hogy mennyi kapcsolat megy tönkre félreértések és nem kellően kibeszélt konfliktusok miatt. Ez is mutatta, ennek a sorozatnak a főszereplői teljesen normális emberek. (Inkei Bence)

(Normal People, BBC/Hulu, nálunk HBO)

Kapcsolódó
Azért hiúsulnak meg a nagy szerelmek, mert nem tudunk beszélni egymással
A nagy nemzetközi könyvsikerből készült Normal People a tavasz egyik legtöbbet tárgyalt sorozata. Tényleg csak egy szappanopera a huszonéveseknek, vagy sokkal több annál?

8. Hétköznapi vámpírok – A sorozat, 2. évad

Miután a Star Wars- és a Marvel-univerzumban is megvetette a lábát, ma már Taika Waititi az egyetemes filmművészet egyik megkerülhetetlen fenegyereke, akinek ráadásul nem kell választania blockbusterek és szerzői filmek közül. De nem volt ez mindig így, sőt, még néhány éve is csak fesztiváljáró ínyenc filmrajongók tudták, ki ő. Komoly díjai voltak már akkortájt is, ám a színésznek indult író-rendező kultstátuszát a 2014-es Hétköznapi vámpírok stabilizálta: a mai Új-Zélandon boldogulni próbáló vámpírokról készült áldokumentumfilm fergetegesen vicces volt, és a rajongók gyakorlatilag azonnal könyörögni kezdtek a folytatásért, ám végül csak tavaly kapták meg, amire vágytak. Akkor viszont többet, mint amire számítani mertek: egyetlen film helyett egy egész sorozatot, amiben Waititi szereplőként már nem volt jelen, és a rendezést is átadta régi alkotótársának, Jemaine Clementnek, ám íróként maradt a fedélzeten.

A sorozatverzióban a vámpír-lakóközösség nem Új-Zélandon, hanem New Yorkban él együtt, a házaspár Nadia és Laszlo, Nandor és halandó familiárisa, Guillermo mellett velük él egy különleges vámpírfaj képviselője, Colin is, aki energiavámpír – és ez pont olyan vicces, ahogy hangzik. A második évadban a csapat szokásos ökörségei mellett megismerünk további éjszakai életformákat is boszorkánytól nekromanszerig, és vámpírvadászok is felbukkannak, ott is, ahol nem várnánk. Tehát az ebben az évadban is megmaradt fergeteges humor, látvány és legjobb főcímzene mellé még a sorozat világa is gazdagodott, és nem kevesebbet várunk a jövőre érkező harmadik évadtól sem. (Bodnár Judit Lola)

(What We Do In The Shadows, FX, nálunk HBO)

Kapcsolódó
Jobbnál jobb sorozatok várnak ránk a kánikulában
A kvízműsoros botránytól kezdve a hétköznapi vámpírokig és a férjét megpuccsoló cárnéig sok témából választhatunk, és nehéz mellényúlni.

A Korona, 4. évad, Netflix

Peter Morgan nagyszabású, II. Erzsébet uralkodását végigkövető sorozata az előző évadban kicsit leült, de most, a nyolcvanas évekbe lépve az eddigi legerősebb évaddal jelentkezett. Láthatjuk Diana és Károly boldogtalan házasságát, Margaret Thatcher szerepében pedig Gillian Andersont, és érthetően fel is korbácsolta az indulatokat, hiszen a régmúltból átért a sorozat a közelmúltba. Most először mutatta be a sorozat igazán negatív színben a királyi családot, és nyilván ezért kezdte nyomasztani a brit kormány a Netflixet, hogy jelezze, ez fikciós sorozat. Érdekes, amíg a királyi család egész szimpatikusnak tűnt a sorozatban, addig ez nem zavarta őket. (Inkei Bence)

7. Tudhattad volna

A gyönyörű, sikeres terapeutaként dolgozó Grace és sármos gyermekonkológus férje, Jonathan a New York-i dúsgazdagok pompásnak tűnő életét éli, gyermeküket nívós magániskolába járatják. Ez a tökéletes idill pillanatok alatt szertefoszlik, amikor a magánsuliba járó egyik kisfiú anyját megölik, a gyilkossággal pedig nem mást, mint Jonathant vádolják. Rezgő lábakon álló alibijének az a tény sem tesz jót, hogy nem csakhogy megölhette a nőt, de viszonyt is folytatott vele, ráadásul munkahelyéről is kirúgták, amiről felesége mit sem tud. A Jean Hanff Korelitz You Should Have Known című regényén alapuló, az első néhány rész után tárgyalótermi drámává alakuló pszichothriller utolsó percéig azon töprengünk, ki a gyilkos. Grace sem tudja már, férje egyre idegenebb és kiismerhetetlenebb lesz számára. Bár több kritika is érte a Susanne Bier által rendezett minisorozatot, hol amiatt, hogy ellaposodik, hol pedig azért, mert mindezt már láttuk az alkotó, David E. Kelley előző sorozatában, a Hatalmas, kis hazugságokban, feszessége és körmönfont dramaturgiája viszont egészen a befejezésig nyitva hagyta a kérdéseket, Nicole Kidman és különösen Hugh Grant alakítása miatt pedig külön megérte nézni. (Szántó Eszter)

(The Undoing, HBO)

Kapcsolódó
Tudhattad volna, hogy kiderülnek a hatalmas kis hazugságok
Nagyon gazdag emberekkel szörnyű dolgok történnek, ráadásul mindez csodaszép díszletek között zajlik. Bombabiztos recept, vagy azért el lehet rontani? A Tudhattad volna alkotóinak majdnem sikerül.

6. Ez minden, amit tudok

Nem először fordul elő, hogy Mark Ruffalo feledhetetlen, és díjakkal kidekorált alakítást nyújt egy radar alatt maradó tévés szerepben: így volt ez a 2014-es, Igaz szívvel című tévéfilmben is, és így van az idén májusban bemutatott HBO-minisorozat, az Ez minden, amit tudok esetében is. Dupla alakítására a súlyos családi terheket cipelő Birdsey-ikrek szerepében még sokáig emlékezni fogunk – mármint azon kevesek, akik képesek voltunk megnézni a sorozatot, ami önmagában is túl lánctalpas volt ahhoz, hogy tömegek nézzék, pláne ebben az évben. Ám attól, hogy az Ez minden, amit tudok alighanem a legnehezebb nézői élmény az idei sorozat-felhozatalból, még nem kevésbé remek. A Wally Lamb regényéből készült sorozat igazi, kőkemény és végeérhetetlenül sorjázó emberi drámák sora, valamint titkokkal és iszonyú fájdalmakkal terhelt családtörténet. (Bodnár Judit Lola)

(I Know This Much Is True, HBO)

Kapcsolódó
Vannak, akiknek egyszerűen csak brutálisan nehéz élet jut
Nagyjából ekként tudom összefoglalni az HBO lánctalpas, kőkemény és csodálatos új sorozata, az Ez minden, amit tudok tanulságait.

5. Des

A britek 2020-ban is megmutatták, hogy ők a mesterei a megtörtént bűnügyek minisorozat keretében való dramatizálásának: a tévés vetélkedők történetének egyik legnagyobb botrányát feldolgozó Kvíz és a novicsokos Szkripal-mérgezést elmesélő Salisbury Poisonings egyaránt emlékezetesek voltak, de rajtuk is túltett az ősszel bemutatott Des. Az egyik leghírhedtebb brit sorozatgyilkos, Dennis Nilsen történetét bemutató, háromrészes sorozat elég sajátos módon nyúlt a témához: azon a ponton kezdődik, ahol általában véget érni szoktak a krimik, azaz Nilsen letartóztatásával, tehát nem a nyomozást mutatja be, hanem az ügy feldolgozását, és közben fokozatosan rajzolja meg Nilsen portréját. A sorozat azonban nem is feltétlenül egy aberrált sorozatgyilkos pszichéjében kutakodik, hanem egyéb kérdéseket vet fel arról, hogyan és miért történhetett meg, hogy éveken át senki sem kereste Nilsen áldozatait. A kellően nyomott hangulatú, a kora nyolcvanas évek komorságát tökéletesen visszaadó sorozatban a színészek játékát is ki kell emelni, a Nilsent letisztult, visszafogott játékkal megjelenítő David Tennant pedig újra igazolta, hogy nem véletlenül van helye a legkeresettebb brit színészek között. (Inkei Bence)

(Des, ITV, itthon HBO)

Kapcsolódó
Háborítatlanul gyilkolt éveken át, nem is keresték az áldozatait
Dennis Nilsen Nagy-Britannia egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa volt, aki pont olyan áldozatokat választott ki, akikkel a társadalom nem törődött. Történetéből most sorozat készült.

Tönkretehetlek (I May Destroy You, BBC One – HBO)

Nem lepődnénk meg, ha a jövő évi díjszezonban még hallanánk erről a sorozatról, míg a sorozat főszereplője és egyben alkotója, a slammerből elismert filmes-színházi alkotóvá lett Michaela Coel pedig egyértelműen besorolt az év felfedezettjei közé. A sorozatban kicsit saját magát alakítja: egy Twitterről indult, közönségkedvenc fiatal írónőt, Arabellát, aki tehetségét ügyesen kamatoztatva éli a sikeres, vagány, szingli fiatal nők életét barátokkal, kalandokkal, bulikkal és könnyű drogokkal. Ám az egyik buli után furcsa, töredékes emlékképek kezdik felzaklatni, és az aprócska mozaikok összerakásával rájön, hogy bizony őt az előző éjjel megerőszakolták, miután randidrogot csempésztek az italába. Lassan fejti fel a történteket és dolgozza fel a traumát, ennek a töredékes, zaklatott folyamatát követi a sorozat, miközben barátainak történetei révén a szexuális szabadság és az azzal való, mindent elrontó visszaélések természetéről is mesél ezt-azt. (Bodnár Judit Lola)

4. Better Call Saul, 5. évad

Mit mondjunk annak, akinek most próbálnánk kedvet csinálni egy öt évadnál járó sorozathoz? Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Breaking Bad előzménysorozatáról beszélünk, és annak ismerete ugyan nem elengedhetetlenül szükséges a Better Call Saul élvezetéhez, de kétségkívül azzal együtt teljes az élmény. Vince Gilligan és Peter Gould sorozata lassan építkező, tökéletesen kivitelezett karakterdráma, mely eddig is több volt puszta előzménysorozatnál, de idén érkezett meg oda, hogy bátran oda lehet állítani a Breaking Bad mellé, és már nem csak a kistestvére annak. A Bob Odenkirk alakította simlis ügyvéd sztorija ebben az évadban tényleg elképesztő mélységeket és drámai csúcsokat járt meg, köszönhetően a körültekintő forgatókönyvnek és az olyan színészi teljesítményeknek, mint a Kimet alakító Rhea Seahorn és az évad felfedezettjét, Lalo Salamancát játszó Tony Dalton. A sivatagban játszódó epizódot (Bagman), illetve az utána következő rész elképesztően feszült zárójelenetét még egész biztos sokáig emlegeti mindenki, aki végigizgulta, és tényleg sajnálni lehet, hogy már csak egy évad van hátra a sorozatból. Szóval, még nincs késő nekikezdeni. (Inkei Bence)

(Better Call Saul, Netflix)

Kapcsolódó
Az év eddigi legjobb sorozata plusz még három másik
Négy sorozatévad, amit a karantén alatt nézhettünk végig: Better Call Saul, A Kalifátus, After Life és A tengeralattjáró. Kritikák.

3. Szexoktatás, 2. évad

A Szexoktatás második évada pont a koronavírus-mizéria előtt került fel a Netflixre, de most már furcsa visszanézni az első részt, melyben egy lehetséges szexjárvány miatt hordanak szájmaszkot a gimis diákok (és némelyikük szülei is). Igaz, ott viszonylag gyorsan kiderül, hogy a Chlamydia nemi úton és nem levegő által fertőző betegség, így a maszkok mennek, a szexproblémák viszont maradnak. A főszereplő, a kissé mulya Otis (Asa Butterfield) a második évadra egészen összeszedi magát, már nemcsak szextanácsokat ad iskolatársainak – miután szexuálpszichológus anyja (Gillian Anderson) révén némi tudást ő is elsajátított a témában –, hanem maga is elmerül szexualitása felfedezésében a barátnőjével. Hogy elveszti-e a szüzességét a második évadban, derüljön ki a sorozatból, az viszont biztos, hogy a Szexoktatás sztorija nem vesztett minőségéből, humorából és bájából egy kicsit sem az új évadban. Otisnak riválisa akad, anyja szexedukációs céllal üléseket vállal fia iskolájában, miközben kiderül, Otis barátnőjének az apjával jár. Nemcsak járvány idejére szuper kikapcsolódás a Szexoktatás, hanem egyébként is fontos sorozat, hiszen egy kicsit tisztába rakhatja a kamaszok fejében a szexszel kapcsolatos kételyeiket. Márpedig, ahogy a sorozatból is kiderül, abból még van bőven. (Szántó Eszter)

(Sex Education, Netflix)

Kapcsolódó
Még mindig jobb, ha a Netflixről tanuljuk a szexet, mint ha a pornóból
Ugyanakkor még az olyan érzékeny sorozatok sem pótolják a kora gyerekkorban elkezdett tudatos szexuális nevelést, mint a Sex Education.

Patria, HBO

Az ETA, baszk szeparatista terrorszervezet nyomában maradt áldozatok és börtönben raboskodó terroristák családtagjainak életét bemutató sorozat nehéz feladatra vállalkozott. Ezek az emlékek még frissek Spanyolországban, ám a Fernando Aramburu regényéből készült sorozat alkotói szerint a szembenézés elkerülhetetlen. A Patria azt beszéli el, hogy mit jelentett a terror idején Baszkföldön élni, és milyen döntési lehetőségek álltak az emberek előtt, akik csak élni szerettek volna nyugodtan. Az év egyik legerősebb drámasorozata úgy mutat be ősidők óta ismert erkölcsi dilemmákat, hogy azokról a történelmi háttér ismerete nélkül is tud újat mondani, de főleg abban segít, hogy megérthessük a baszk konfliktust. (Inkei Bence)

2. Összeesküvés Amerika ellen

2020-ban sok minden bizonytalanná vált az életünkben, de egyvalamiben nem kételkedtünk: David Simon és Ed Burns, a Drót és a Gyilkos megszállás alkotó párosa rendkívül magas színvonalú sorozatot fognak készíteni Philip Roth regényéből. A tavaszi premier nem is okozott csalódást, még ha a Drót tévétörténeti jelentőségét kár is számon kérni az új produkción, vagy bármely másik, ma készülő sorozaton. Simonék ezúttal is sok szálon futó, tablószerű történetet mesélnek egy olyan Amerikáról, ahol 1940-ben a Hitlerrel parolázó, a második világháborúból való kimaradással kampányoló Charles Lindbergh-et választják meg elnöknek, a következő években pedig egyre kényelmetlenebb, majd veszélyesebb lesz zsidónak vagy fekete bőrűnek lenni.

Az alkotók a manapság népszerű alternatív történelmi műfajban maradva figyelmeztetnek rá, milyen sérülékenyek a demokrácia intézményei, és hogy a különféle embercsoportokat megbélyegző kormányzati kommunikáció meg a nyilvános lincselés egyazon logikai sorba illeszkedik. Az áthallásokat nemcsak Donald Trump Amerikájából, hanem Magyarországról nézve is nagyon könnyű észrevenni, de az Összeesküvés Amerika ellen csak ritkán válik didaktikussá. Többnyire józan és higgadt látlelet marad egy történelmi folyamatról, amely Amerikában fantáziának számít, a harmincas évekbeli Európában viszont a valóság volt. (Kránicz Bence)

(The Plot Against America, HBO)

Kapcsolódó
És akkor Amerika elnöknek választott egy celebet, aki lepaktált Hitlerrel
A Philip Roth regényéből készült minisorozat egy alternatív történelmet tár a néző elé, nyomasztóan hitelesen ábrázolva egy demokrácia fokozatos ledarálását.

1. A vezércsel

A felületes szemlélő számára a sakk nem túl akciódús játék, így meglehetősen kockázatos húzásnak tűnhet nagy költségvetésű sportfilmet forgatni róla. Ám a Netflix nem félt a szokatlan megnyitástól, és végül hatalmasat szakított A vezércsellel. Walter Tevis regényének hétrészes feldolgozása a straming-óriás szerint minden idők legnézettebb minisorozata lett, és vannak arra utaló jelek is, hogy új keletű sakklázat váltott ki a világ számos országában. A feszes sztorin túl a siker egyik fontos összetevője a különc főszereplő: az elidegenedést, dekadenciát és csodabogárságot bármikor szexivé tevő Anya Taylor-Joy tökéletes választásnak bizonyult a megárvult sakkzseni, Beth Harmon karakterére. És legalább ilyen fontos elem a markáns, Wes Anderson-i jegyeket mutató képi világ, amellyel nemcsak a szállodabelsőket és az amerikai kertvárost, de a történetet végigkísérő sakkpartikat is hipnotikussá tudták tenni.

A sakkrajongók külön értékelték a tényt, hogy A vezércsel azon kevés filmek egyike, amelyek legalább igyekeznek komolyan venni a játék szabályait és a kombinációk művészi összetettségét. Beth ugyan hosszan küszködik a függőség és megszállottság démonaival, Scott Frank sorozata mégsem komolyan vehető lélektani dráma vagy realista remekmű, sokkal inkább egy vágybeteljesítő sportfilm, ahol ellenállhatatlanul haladunk a sorsszerű végkifejlet felé. Abból viszont a legstílusosabb és legélvezetesebb fajta. (Jankovics Márton)

(The Queen’s Gambit, Netflix)

Kapcsolódó
A sakk még soha nem volt ilyen szexi
A Vezércsel azt is le fogja nyűgözni, aki nem ismeri a sakk szabályait. A Netflix minisorozata egy csodagyerek rögös útját követi a felnőtté válásig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik