Kultúra

Egyetemfoglalás: az ellenállás folytatásának lehetőségeiről gondolkodnak az SZFE hallgatói

Bár a hatályba lépő járványügyi szigorítások a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit is érintik, a diákok azt közölték a Facebookon, hogy a sajtóértesülésekkel szemben az ellenállás folytatásának lehetőségeiről bázisdemokratikus fórumunk keretei közt jelenleg is közösen gondolkodnak, mivel követeléseink továbbra sem teljesültek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit immár két hónapja tartják blokád alatt diákok, így esetükben érdekes gyakorlati kérdéseket vet fel, hogy mit jelent számukra az új szigorúbb járványügyi szabályok bevezetése.

A hallgatók kedd délután tartanak sajtótájékoztatót a további terveikről.

Korábban még az enyhébb szabályok bevezetésekor azt közölték lapunkkal:

Ha egy órára is kiürülne bármelyik épület, az általunk el nem ismert kuratórium rendelkezése értelmében az üzemeltetés munkatársai az újonnan kinevezett kancellár utasítására bezárhatnák azokat, ezzel pedig teljes mértékben ellehetetlenülne az oktatásunk. Jelen állás szerint kizárólag abban az esetben biztosított a tanóráink megtartásának a lehetősége, ha ezekben az épületekben rendszeres, éjjel-nappali őrség működik. Természetesen a hatályos járványügyi előírásokat továbbra is szigorúan betartjuk.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik