Kultúra

Elvették az SZFE-oktatók Neptun-hozzáférését, nem tudják kiírni a vizsgákat

Szombat délután óta nem érhető el a Neptun a Színház-és Filmművészeti Egyetem valamennyi oktatója számára. A hvg.hu értesülése szerint az egyetemi informatikai rendszerből azután zárták ki a tanárokat, hogy Szarka Gábor kancellár pénteken megtiltotta az oktatást.

A Neptun az egyetemi – tanulmányi és pénzügyi – adminisztrációhoz szükséges, ezen felül itt zajlik az oktatás szervezése is. A rendszerhez az oktatóknak, a hallgatóknak, és a tanulmányi osztálynak van hozzáférése, lényegében a teljes munkát a Neptun szervezi és igazolja.

A hírt Jákfalvi Magdolna, az egyetem egyik professzora erősítette meg a hvg.hu-nak. Szombaton még többen azt hitték, a saját rendszerükben van a hiba, vasárnapra azonban egyértelmű lett, hogy nem tudják folytatni a felületen az oktatás szervezését.

Jákfalvi a doktori iskola oktatója: őket a felfüggesztés különösen súlyosan érinti, mivel náluk nem tizenhárom, hanem tíz hét a képzési idő, ezért már épp a végéhez közeledik a szorgalmi időszak, a tanárok pedig vizsgákat hirdetnének. Ezt tette lehetetlenné a lezárás.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.