Kultúra

Nem utalják el az SZFE-sek ösztöndíjait és szociális támogatását

Sem a rászorulók szociális támogatását, sem a tanulmányi ösztöndíjakat nem utalták át a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak, tudta meg egyiküktől a hvg.hu. Értesüléseik szerint már október közepén, legkésőbb október végén meg kellett volna érkeznie az érintett hallgatók számlájára a szociális támogatás és az ösztöndíj összegeinek. Az utalást megindító dokumentum azonban az új kuratórium által kinevezett kancellár, Szarka Gábor aláírására vár.

A lap megkérdezte Szarka Gábort is a késedelmes kifizetésekről, aki közölte: nem kíván nyilatkozni.

A szociális ösztöndíjak visszatartásáról Szurdi Panni, az egyetem egyik hallgatója azt nyilatkozta, „azoktól vonják meg a támogatást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá”. A hallgatók jelenleg adományokból előlegezik meg egymásnak az elmaradó ösztöndíjak összegét, sokuknak ugyanis ez az egyetlen bevételi forrása.

A hvg.hu azt is megtudta, hogy Szarka Gábor kancellár utasítására újabb helyszínt zártak be a dolgozók, a filmes tanszék egyik külső műtermét a Róna utcában. A terem az operatőr hallgatók számára különösen fontos, ők heti négy órát tartottak itt, de rendező-, vágó-, látványtervező- és más filmszakos hallgatók számára is itt tartottak heti egy-két órát.

Lapunknak az SZFE hallgatói azt nyilatkozták, az újból bevezetett rendkívüli jogrend és az éjszakai kijárási korlátozás ellenére folytatódik az egyetemfoglalás.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik