Kultúra

Ha sérül az autonómia, az egyetem nem tud számottevő tudományos és oktatási eredményeket elérni

Az SZFE-ért zajló küzdelem egy nagyobb folyamat része. A napi hírektől kettőt hátralépve vizsgáltuk meg Derényi András felsőoktatási szakértővel, mi állhat a modellváltási hullám hátterében, milyen viszonyban áll mindez az egyetemi autonómiával, és mi az, ami idővel mégis önmérsékletre kényszerítheti a kuratóriumokat.

Teljes a patthelyzet a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében. Röviden összegezve a dolgok állását: a kuratórium és az általa kinevezett új vezetők hol fenyegetésekkel (bérek visszatartása, tanulmányi félév elvesztése), hol gáláns anyagi ajánlatokkal (fizetésemelés, megduplázott költségvetés) próbálják áttörni a tiltakozás falát, ám egyelőre hiába: a sztrájk folytatódik, az egyetemfoglaló diákok pedig továbbra sem engedik be az épületbe a kuratórium tagjait, sem az általuk kinevezett új kancellárt és a rektorhelyetteseket.

Az új kancellár megjelent az SZFE-n, nem engedték be
Szarka Gábor megjelent, nem engedték be, felolvasott egy nyilatkozatot.

Párbeszédről már csak azért sem lehet szó, mert egyelőre abban sem sikerült megállapodniuk a feleknek, hogy kiknek kéne leülniük a tárgyalóasztalhoz. Míg a kuratórium által frissen kinevezett vezetők egyfelől minden erejükkel szeretnék kicsikarni, hogy a tiltakozók szóba álljanak velük, a diákság illegitimnek nyilvánítja őket, akárcsak a mögöttük álló kuratóriumot. Egyik alapfeltételüknek épp a kuratórium visszahívását tekintik, melyet követően az illetékes miniszterrel, Palkovics Lászlóval szeretnének tárgyalni arról, hogy őrizhető meg az egyetem autonómiája a tervezett átalakítások során.

Tehát a helyzet csalóka, mert egyfelől olyan, mintha őrült tempóban zajlanának az események – napról napra jönnek a hírek és röpködnek a kemény nyilatkozatok –, ám a lényeget tekintve hetek óta egy helyben toporog az ügy, és még a startvonalig sem jutottunk el a megoldás felé vezető úton.

Az olykor szándékosan gerjesztett zűrzavarban nem nehéz elveszteni a fonalat azzal kapcsolatban, hogy miről is zajlik a lényegi vita (nem önmagában az alapítványi modellre való átállás ellen tiltakoznak, hanem annak egyoldalú, önkényes, autonómiát csorbító módja ellen), és a nagyobb képet is könnyű szem elől téveszteni. A bizonyos szempontból példátlan SZFE-ügy ugyanis távolabbról nézve egy átfogó folyamat része, amely 2020 végéig nyolc egyetemet, a későbbiekben pedig az egész magyar felsőoktatást is alapvetően átalakíthatja. Derényi András felsőoktatási szakértővel jártuk körbe az olyan távlatosabb kérdéseket, hogy milyen lehetőségek és veszélyek rejlenek az alapítványi átalakításban, összeegyeztethető-e mindez az egyetemi önrendelkezés eszméjével, és vajon hosszú távon mi bírhatja rá a hatáskörükön túlterjeszkedő kuratóriumokat az önkorlátozásra.

Derényi András. Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Szűkülő autonómia

A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza

olvasható Magyarország Alaptörvényében. Erre a mondatra gyakran hivatkoznak az SZFE átalakítása ellen tiltakozók is, akik nemcsak idézik, de alkotmányossági panasszal is éltek az egyetemi autonómia elvétele miatt. Az autonómia tehát a vita kulcsfogalmává vált, annak ellenére, hogy az egyik fél – nevezetesen a kuratórium – előszeretettel negligálja a témát, és inkább javuló anyagi feltételekről, hatékonyabb működésről, és új ideológiákkal kiegészített, „sokszínűbb képzésről” beszél. De vajon mi garantálja az oktatás szabadságát, és mi az a pont, ahonnan kijelenthető, hogy sérül vagy elvész az autonómia?

A válasz nem evidens, mivel az egyetemi autonómia egy komplex fogalom, aminek számos vetülete van. Ezért Derényi András szerint jobb is lenne inkább többes számban, autonómiákról, nem pedig autonómiáról beszélni. Nem véletlen, hogy a Magyar Rektori Konferencia nemzetközi megfelelője, az Európai Egyetemek Szövetsége is négy dimenzióban vizsgálja az egyetemek önállóságát (és ezeken belül is számos alszempontot állapít meg):

  • Szervezeti: az intézmény maga határozhatja-e meg a saját szervezetét és irányítási rendjét.
  • Pénzügyi: saját vagyona, pénzügyei tekintetében mennyire önálló?
  • Személyügyi: mennyire szabad a munkaerő-gazdálkodás (kinevezés, elbocsájtás, előléptetés) és a bérek meghatározása tekintetében?
  • Akadémiai: mennyire szabadon tudja egy intézmény a saját szakjait, képzési programjait kialakítani, vagy a hallgatói létszámát, illetve a tandíj mértékét meghatározni?

Az autonómia kérdése tehát nem fekete-fehér, fokozatai és árnyalatai vannak. Az mindenesetre kijelenthető, hogyha a fenti négy területen egyaránt rosszul teljesít egy egyetem, akkor ott az alkotmányban garantált autonómia sem tud érvényesülni. Ebben a tekintetben a magyar felsőoktatási intézmények eléggé hátul szerepelnek a nemzetközi összehasonlításban – mondta a 24.hu-nak Derényi, aki szerint a hazai egyetemek autonómiája eleve meglehetősen csekélyke, ráadásul csökkenő tendenciát mutat. Az akadémiai szabadság leépülése nem csupán a jelenlegi modellváltásokhoz és még csak nem is a NER tíz évéhez köthető, a rendszerváltás óta folyamatosan tart.

1993-ban hozták létre az első szakosított felsőoktatási törvényt, amelynek 1996-ban már jött is egy komolyabb módosítása, és onnantól kezdve folyamatosan csökkent az intézmények mozgástere. A mindenkori kormány egyre több olyan jogszabályt hozott és fenntartói jogosítványt kötött ki, amelyektől az intézmények autonómiája zsugorodott.

Ennek a folyamatnak egyik kitüntetett pontja volt a 2011-es felsőoktatási törvény, ahol újabb fontos jogosítványokat veszítettek el az egyetemek. Ahogy Derényi egy idei tanulmányában fogalmaz: ettől kezdve erősödött meg a felsőoktatási intézmények központi, kormányzati mikromenedzsmentje. „Ebben az időszakban nyertek egyre nagyobb ellenjegyzési hatáskört a pénzügyminisztériumi alkalmazásba került gazdasági főigazgatók, jelentek meg a költségvetési felügyelők, majd a kancellárok, illetve állandósult a különböző ellenőrző szervek (Állami Számvevőszék, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, fenntartó minisztérium pénzügyi területe) szinte folyamatos vizsgálati jelenléte az intézményekben.”

Új működési módot hozott be a képbe, mikor egyes intézményeket a kormány elkezdett alapítványok alá, magánegyetemmé kiszervezni. Eleinte csak néhány [DA1] pilot-intézményről volt szó, és úgy volt, hogy majd ezeken tesztelik az eredményeket, de váratlanul újabb egyetemek kerültek be a programba. A folyamatot vezénylő Palkovics László pedig arról is beszélt már, hogy idővel az egész felsőoktatást alapítványi formába fogják átszervezni.

A modellváltás ténye és az autonómia alakulása között persze nincs közvetlen összefüggés: az alapítványi forma akár az intézményi mozgástér növekedését is hozhatta volna. Ám ez esetben nem ez történt. Derényi szerint az már most látszik, hogy a fenntartónak kijelölt alapítványok szinte minden eddigi esetben még tovább szűkítették az egyetemek amúgy is gyengécske autonómiáit. Néhol finomabban, máshol egészen radikálisan tették ezt. Az SZFE esete egyértelműen az utóbbi csoportba tartozik, hiszen a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium a rektor és a szenátus egészen alapvető munkáltatói és oktatásszervezői jogköreit is magához vonta. Nem is csoda, hogy ebből nyílt konfliktus lett, ami a most is tartó állóháborúig fajult.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Derényi András úgy tudja, hogy a többi kiszervezett egyetemen belül is komoly feszültségek követték a modellváltást, csak ezek a belső viták egyelőre nem léptek még ki a nyilvánosságba, mint a Színművészeti esetében.

A vitában időnkén felmerül a jogszerűség kérdése. A kuratóriumi tagok gyakran hivatkoznak arra, hogy mindenben törvényesen jártak el, és ez bizonyos szempontból igaz is. A felsőoktatási törvény nyári módosításával ugyanis a kormány lehetővé tette az új alapítványi fenntartóknak olyan jogkörök elvonását, amik korábban még a magánegyetemeknél is intézményi hatáskörbe tartoztak (az állami intézmények esetében ma is oda tartoznak). Ezzel a szokatlan felhatalmazással pedig a legtöbb esetben éltek is a kuratóriumok. Mindez azonban olyan léptékben sérti az egyetemi autonómiát, amit az SZFE érintett oktatói és hallgatói már alkotmányossági próbának kívánnak alávetni. És van is precedens, ami őket látszik igazolni. Derényi felidézett egy korábbi esetet, amikor az Alkotmánybíróság elkaszált egy hasonló törvényt:

2005–2006-ban volt egy kísérlete az akkori kormányzatnak, melynek keretében az egyetemek fölé irányító testületeket akart kinevezni. Ezek annyiban egyeztek a mostani kuratóriumokkal, hogy egy külső csapat vett volna át hatásköröket az egyetemektől a menedzsment, a stratégiaalkotás és a vagyongazdálkodás terén. A rektorok azonban akkor közösen az Alkotmánybírósághoz fordultak, ami alkotmányellenesnek ítélte, és törölte is ezeket a passzusokat a törvényből.

Az Alkotmánybíróság az ítélet indoklásában egyértelművé tette, hogy az alkotmányban meghatározott egyetemi önállóság letéteményese a szenátus. A modellváltó egyetemek mostani jogkörelvonásai tehát az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával is szembemennek. Erre viszont törvény hatalmazta fel őket. Azt majd az Alkotmánybíróság eldönti, hogy továbbra is elidegeníthetetlennek tartja-e a szenátus jogait, de erre az ítéletre minden bizonnyal jó sokat kell még várni. A kialakult patthelyzet viszont közben napról napra nagyobb bizonytalanságot eredményez, és egyre csak mélyíti az egyetem legitimációs válságát.

Törékeny egyensúly

Az autonómiáért folytatott küzdelem amúgy korántsem új keletű jelenség, nagyjából egyidős az egyetemek középkori megszületésével. Régen a pápa igyekezett befolyásolni, hogy a teológiai karokon miről, mit és hogyan tanítsanak. Napóleon uralkodása idején viszont létrejött az állami egyetemtípus, és onnantól kezdve az állam próbált beleszólni, mivel foglalkozzanak a falakon belül. Derényi András szerint optimizmusra adhat okot, hogy hosszú távon az egyetemek rendre ki tudták vívni az autonómiájukat. Ennek oka meglehetősen egyszerű:

Ha körülnézünk a világban, látszik, hogy az igazán színvonalas egyetemek bizony autonómok. Ahol sérül vagy túl szűk a mozgástér, ott nem tudnak számottevő tudományos és oktatási eredményeket elérni.

Ugyanis bármennyire úgy viselkedik, egy fenntartó nem képes kívülről hatékonyan mikromenedzselni a rá bízott intézményt. Üzleti hasonlattal élve: egy részvényesi testület is legfeljebb eredménycélokat tűz ki az általa finanszírozott cég menedzsmentjének, de nem írja elő konkrétan, hogy milyen irányítási rendszerben, milyen divíziókkal és hogyan működve érje el a kitűzött célokat. Ez az elv még inkább igaz az egyetemekre, amelyek különösen komplex tevékenységet végeznek. Évtizedek, sőt évszázadok alatt alakult ki az a működésmód és status quo, amely annak ellenére is képes biztosítani az akadémiai közösség stabilitását, hogy közben éles viták zajlanak, valamint állandóan személyek, műhelyek és paradigmák versengenek egymással.

„Ez egy nagyon törékeny egyensúly, ami azonnal borul, ha belenyúlnak kívülről, és onnantól már az autonómiájuk megvédése elvonja az oktatók és kutatók figyelmét arról a tudományos munkáról, amit a társadalom is elvár tőlük. A tudomány és művészeti alkotás biztonságérzetet, nyugalmat, elmélyültséget igényel” – mondja Derényi. Az SZFE-n kialakult állapotok ékesen példázzák, mi jelenti ennek a nyugalmi állapotnak a tökéletes ellentétét.

Derényi András. Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A szakértő úgy látja, hogy az alapítványi kuratóriumok jelenleg jócskán túlterjeszkednek indokolt szerepkörükön, vagyis azon, hogy minél jobb működési feltételeket teremtsenek az általuk fenntartott intézmény számára. Idővel tehát szükségszerű lesz annak a kérdésnek a tisztázása, hogy hol végződik a kuratórium, és hol kezdődik az egyetem hatásköre. „Hosszú távon nem maradhat úgy, hogy egy fenntartó ennyire összefolyik az egyetemmel. Az autonómia ilyen szintű megsértése a bizonytalanság fenntartásával óhatatlanul teljesítményromlást eredményez.”

Márpedig a kuratóriumokat végső soron az általuk fenntartott egyetem által elért eredmények igazolhatják. A magánintézményként működő egyetemek fő finanszírozója ugyanis várhatóan továbbra is az állam lesz, igaz, immár nem tulajdonosként, hanem megrendelőként viszonyul majd az egyetemekhez – négy-ötéves finanszírozási szerződések keretében rendelve meg tőlük az oktatást, kutatást. Ezzel az államnak tehát közvetve továbbra is meglesz a zsarolási potenciálja az alapítványok felé. A kuratóriumok például nagyon nehéz helyzetben találhatják magukat, ha a kormány úgy dönt, hogy nem hosszabbít szerződést a fenntartásukba került egyetemmel.

Mert ideológiai térfoglalás ide vagy oda, az a kormány számára is fontos célnak tűnik, hogy a magyar egyetemek előrébb kússzanak a nemzetközi rangsorokban. A minisztériumi indoklásban is visszatérő érv, hogy az alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek „megerősíthetik nemzetközi jelenlétüket”. Ennek Derényi szerint két lehetséges eszköze van: a sok-sok pénz, illetve a stabil és szabad egyetemi működés.

Hatalmas anyagi források hiányában nem lehet ligát váltani. Borítékolható, hogy ehhez elég pénz nem fog rendelkezésre állni. Ezek az egyetemek tehát ugyanabban a ligában maradnak, mint voltak: ez a közép-európai régiót tekintve is a szerény középmezőnyt jelenti, esetleg egy-két szűkebb szakterületre korlátozottan jobb eredménnyel. Viszont ebben a középmezőnyben is lehet lejjebb csúszni, vagy egy kicsit előrébb rukkolni. Ez attól függ, hogy hagyják-e az egyetemeket nyugodtan dolgozni. Ha állandóan kívülről akarják megmondani nekik, mit hogyan csináljanak, akkor még lejjebb csúsznak. Ez a tét

– mondja Derényi, aki szerint ezt előbb-utóbb a kuratóriumok is kénytelenek lesznek belátni, különben lesz egyetem, amelyik ellehetetlenül.

Kifelé az államból

Egy kicsit távolabbról nézve az is megállapítható, hogy a modellváltás ötlete sem a mostani kormánynak jutott először eszébe: az elmúlt harminc évben több hasonló próbálkozás merült fel. Derényi szerint ennek hátterében egy világméretű tendencia áll, miszerint a társadalmak egyre inkább elvárják az egyetemektől, hogy hatékonyan költsék a közpénzt, a kormányok pedig egyre nehezebben teremtik elő az állami forrásokat a felsőoktatás finanszírozására.

Régi tapasztalat, hogyha az állam költségvetési szervként működteti az egyetemeket, akkor az rettentő nehézkessé és pazarlóvá válik, mivel az államháztartási törvény bürokratikus szabályai megnehezítik a mindennapi menedzselést. Szemléletes példa, hogy ne kelljen közbeszerzéseken hozzájutniuk a műszerekhez, mert mire lefut a közbeszerzési pályázat, kiderülhet, hogy olyan műszert vettek, ami nem is alkalmas a célra. Az is erősödő elvárás, hogy az egyetemek sokkal intenzívebben részt vegyenek a gazdasági életben, kutatási eredményeiket forgassák be az alkalmazott fejlesztésekbe. Az államháztartási béklyók azonban képtelenné teszik őket arra, hogy hatékonyan együttműködjenek a piaci szabályok szerint működő cégekkel.

„Ezért van az, hogy 1995 óta a legkülönfélébb színezetű kormányok keresik a módját, miként lehetne az egyetemeket az államháztartási törvényen kívül működtetni, ahol lazábbak a szabályok – az ingatlankezeléstől az amortizáción és a pénzügyek könyvelésén át a kifizetésekig. Korábban volt olyan ötlet, hogy legyenek közalapítványok, aztán az állami státuszon belül akartak létrehozni egy »vállalkozói közintézet« elnevezésű cégformát, de végül egyik se valósult meg. Most kitalálták ezt, hogy egy saját alapítványi fenntartót hoznak létre, és így viszik ki az államháztartási törvényen kívülre az egyetemeket”.

A megújuló próbálkozások elsődleges célja Derényi szerint tehát nem a pénzkiszivattyúzás vagy az egyetemi autonómia elfojtása, inkább az, hogy a szűkre szabott államháztartási béklyók alól felszabadítsák az intézményeket.

Előbbiek legfeljebb a hozzáértés hiányából, ügyetlenségből vagy rövid távú egyéb érdekek érvényesítéséből fakadó járulékos következmények, amiknek idővel muszáj visszaszorulniuk, ha az intézmények sikeresen akarnak szerepelni a nemzetközi porondon.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.