Kultúra ismeretlen budapest

Nem nyelte el a mocsár, mégis az elmúlás felé tart a Süllyedő kastély

A lábakon álló, egykor díszes rákoscsabai épület előbb állami kézbe került, majd kívül-belül lecsupaszították.

Rendszeresen jelentkező, a főváros épületeit, tereit, történetének érdekes színfoltjait, illetve rejtett szobrait bemutató Ismeretlen Budapest sorozatunkban ma Rákosmentére, a főváros legkeletibb kerületébe látogatunk el, hogy bemutassuk a századfordulós Budapest egyik legérdekesebb otthonát, a rákoscsabai Bogáti Hajdú-villát.

A városrész 1950-ig önálló településként működött, neve pedig először a tatárjárás alatt elpusztult százdi apátság 1067-ben kiadott alapítólevelében

Chaba racusa, azaz Csaba rákosa néven bukkant fel.

Honnan a név?

A név eredete máig tisztázatlan, noha a legnépszerűbb történet szerint az itt letelepedett hunok fejéből pattant ki, akik Attila hun király fia, ma leginkább a Székely himnuszból ismert Csaba királyfi előtt kívántak tisztelegni ezzel.

Az évszázadokon át az országgyűlések színhelyeként használt Rákos-mező, illetve a mára lecsapolt mocsárral körbevett, a molnárok által számos ponton felduzzasztott Rákos-patak mentén fekvő települést a török jórészt elpusztította, területén pedig csak a közel százötven éves uralom utáni évtizedekig, a németországi svábok, illetve a szlovákok betelepítésével indult újra az élet. Az 1848–49-es szabadságharc éveiben még csak ezerfős kistelepülés – ahol Jókai Mór és Laborfalvi Róza a legendák szerint spontán házasságot kötöttek – a századforduló után gyors növekedésnek indult, így 1910-ben ötezren, harminc évvel később pedig már tizenötezren lakták.

Döntő többségük iparos volt, kivételek azonban természetesen itt is akadtak, így a magyar társadalom minden rétege képviseltette itt magát – ilyen kivétel volt a királyi törvényszéki bíróként működő Bogáti Hajdu Imre (1848–1932) is, akinek nevéhez a környék egyik legérdekesebb épülete kötődik.

Az építtető

A forradalom kitörésének évében született Bogáti Hajdu Imre életútja ma még számos ismeretlen részletet rejt, az azonban egyértelmű, hogy a bírói ranglétrán lassan felfelé haladó, Mezőtúrról induló férfi élete jó részét kúriai bíróként töltötte, 1909-ben a törvényszék szabadságra ment elnökét is helyettesítette. A lapok a kor egyik legderekabb bírájaként emlékeztek rá, sőt, 1913 májusi nyugdíjazása után az Ügyvédek Lapja így foglalta össze a négy évtizedes karrierjét: „azon magyar bírák közé tartozik, ki nem ismerte a stréberséget, csak a hivatalnak élt, rendkívül sokat és jól dolgozott.”

Bogáti Hajdu a Békés megyei szeghalmi ágról származó családja 1658-ban szerzett nemesi levelet Rákóczi Györgytől (1899-ben pedig nemesi bizonyítványt), családfájuk, illetve címerük leírása pedig Kempelen Béla Magyar nemes családok című nagy munkájában is feltűnik. A férfi 1882-ben házasodott össze egy másik nemesi család sarjával, Vattay Gizellával, akitől 1884-ben, illetve a következő évben is gyermeke született.

 

A férj és feleség megkopott arcképe a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (519. sz. falsírbolt)

A rákoscsabai házat nyilvánvalóan csak pihenőhelyként tartották fenn, hiszen a család Imre és József születésekor a Kálvin tér közelében – a mai Királyi Pál utca 5–7. számú házban – éltek, később pedig a hosszú időn át évente kiadott Budapesti Czim- és Lakásjegyzék szerint józsefvárosi Rökk Szilárd utcába költöztek. A visszavonulása után a rákoshegyi Casino Egyesület elnöki székébe kerülő Hajdu és felesége mindemellett a helyi közösség oszlopaiként működtek: előbbi a református egyházközség védnökeként, utóbbi pedig védőasszonyaként, illetve az 1913-ban alapított jótékony nőegyesület első vezetőjeként működött.

Ők szerveztek gyűjtést a közeli református templom 1908-ban öntött, 219 kilogrammos harangjára, sőt, a máig használt úrvacsorai kelyhet és keresztelőedényt is ők adományozták –, de Hajdu utolsó éveiben alma materét, a mezőtúri református gimnáziumot is előszeretettel támogatta.

A XIX. század utolsó harmadában született (a pontos évszám meglepő módon máig ismeretlen) óriás egykor a romantika és a neogótika jegyeit hordozta magán, 1913-ban nyugdíjazott gazdája pedig egészen haláláig rendszeresen megfordult a falai közt.

Az épület eredeti képe egy századfordulós képeslapon.

A négy budapesti kerületet is kettévágó Rákos-patak tőszomszédságában fekvő telek az építéskor még mocsaras területnek számított, a munkák megkezdése előtt előbb lecsapolásra, majd a talaj kellő megszilárdítására volt tehát szükség – ezt azonban nem körültekintően végezték el, így a lábakra helyezett, száz évvel ezelőtt még hétezer négyzetméteres kerttel körülvett épületet

a megszületése után röviddel már Süllyedő kastély néven emlegették.

Az eredetileg színezett homlokzatú, örökölt, illetve különböző árveréseken vásárolt bútorokkal berendezett, kastélynak is beillő otthon a kommunista hatalomátvétel után természetesen állami tulajdonba került, és noha a Budapestre hulló bombák, illetve a harcok miatt nem szenvedett súlyos károkat, a természetes öregedése miatt évről évre egyre sürgetőbbé vált a felújítása.

A házat kézben tartó Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat (IKV) is jól tudta mindezt, takarékossági okokból – számos másik épülethez, köztük a Rákóczi úti lecsupaszított szecessziós csodához hasonlóan – azonban nem az eredeti állapotra való helyreállításban, hanem a homlokzat egyszerűsítésében gondolkodtak. A hatvanas évek hajnalára ennek következtében

eltűnt a főbejárat előtti csúcsíves-árkádos előcsarnok, a rajta ülő emeleti terasz, valamint a homlokzat magasítására szolgáló, valódi funkcióval nem rendelkező attikafal is.

Mindez azonban távolról sem volt elég a megmentéshez, illetve ahhoz, hogy az épület legalább lakható maradjon, így a szebb napokat is látott, és díszítőelemei jó részét továbbra is magán hordó villa néhány évre lakatlanná vált.

Elhagyatva, valamikor a hatvanas évek első felében. Fotó: urb.BME

Akkoriban talán a lebontása is felmerült, ám 1965-ben a Budapesti Várostervezési Intézet tervei nyomán jellegtelen lakóépületté gyalulták, eltüntetve az egyediségét adó jegyeket:

az apró tornyokat, a kovácsoltvas díszeket, az épület középtengelyén álló pártázatos attikát, befalazták az oldalsó teraszokat, sőt, a lépcsőket és a teraszokat szegélyező kő mellvédet is fémkorlátra cserélték.

Az IKV a munkák részeként öt részre osztotta a házat, így négy komfort nélküli lakást, illetve egy egyéb célú részt alakítottak ki a korábban csak a Hajdu család, illetve a cselédek által lakott épületben, aminek az egykori szépségét elveszítő főhomlokzatán immár csak unalmassá vált ablakok és ajtók váltották egymást.

A pirossal keretezett részeket a hatvanas évek hajnalán, a kékeket pedig 1965-ben tüntették el.

Régen itt a pincében állva taposták az asszonyok a káposztát a Micsurin téesznek. Ma már be sem férek, ha csak le nem hajolok

– emlékezett vissza húsz évvel ezelőtt egy akkor már negyven éve ott élő nő a Népszabadságnak (2000. május 27.), utalva arra, hogy az épület süllyedése azóta sem állt meg egészen.

4 fotó megtekintése

Nem nyelte el a mocsár, mégis az elmúlás felé tart a Süllyedő kastély

Nem nyelte el a mocsár, mégis az elmúlás felé tart a Süllyedő kastély

Fotó megosztása:

A helyszínre érkező riporter ekkor akár egy régi képét épp visszanyerő, vagy legalább felújítás alatti csodát is találhatott volna a helyszínen, hiszen a 272 négyzetméteres alapterületű villát 1999 végén egy kereskedelmi tévétársaság – a Sztár TV – akarta megvenni, hogy irodaként és szervezési központként hasznosítsa. Huszonhárom millió forintot ajánlottak fel érte, ezt azonban az önkormányzat távolról sem tartotta elégnek, hiszen egy friss értékbecslés szerint a 6914 négyzetméteres telek önmagában 30, a kiürített épület pedig 13 milliót ért, noha ehhez a három bérlőt is ki kellett volna költöztetni, ami további húszmilliót emésztett volna fel. Mindennek fényében nem meglepő, hogy az ingatlan a következő évben az ingatlanpiacon tűnt fel, a kerület vezetése pedig remélte, hogy valaki meglátja benne a lehetőséget,

és lovas panzióvá vagy vadászkastély jellegű szállodává alakítja az épületet, amihez talán majd egy lovardát is épít.

A mai helyzetet látva nem meglepő, de sem ez, sem az ezt követő álmok nem váltak valósággá, a helyzet pedig szemmel láthatóan évről évre egyre súlyosabbá vált. Egy, az ezredfordulón született szakvélemény szerint a teraszán (csapadék esetén csúszásveszélyessé váló) beltéri járólapokkal fedett épület

akkori állapotában már nem sokáig maradhat meg, így mindenképpen elengedhetetlen a felújítási munkálatok elvégzése, mivel az épület további romlása beláthatatlan következményekkel járna.

Talán az újbóli lakhatatlanná válásra utaló soroknak köszönhető, hogy Rákosmente önkormányzata a következő években is napirenden tartotta az eladás ügyét: 2003 őszén még volt esély arra, hogy a Rákosmenti TK sportszállóvá alakítja, ez az ötlet azonban szintén kudarcba fulladt.

Kisvártatva újabb vevőjelölt tűnt fel a színen: a Glória Alapítvány és a 2014-ben megszűnt Új Utak Betegekért és Gyógyultakért Egyesület, aminek vételi ajánlatát a képviselő-testület elutasította, majd 17 igen, 7 nem, illetve 6 tartózkodás mellett új pályázatot írt ki a három bérlő által lakott ingatlan értékesítésére.

Befalazott ajtók a szerző augusztus 14-i felvételén.

A kerület ekkor 59 millió 480 ezer forintos minimum árat szabott meg, bár tudta, hogy az ekkor még mindig csatornázatlan ingatlan teljes rendbetételének összege akár 50–100 millió forint is lehet. Vevő ezúttal sem érkezett, a helyzet pedig azóta sem épp előnyére változott.

Rákosmente önkormányzatának honlapja szerint

az épület általános műszaki állapota meglehetősen rossz, ugyanakkor súlyos tartószerkezeti, állékonysági problémák nem érzékelhetők,

arról azonban megfeledkeznek, hogy a hatvanas években rövid ideig egy orvosi rendelőnek is otthont adó, 2005 óta helyi védettséget is élvező, továbbra is önkormányzati tulajdonban lévő villa ma akár sokkal jobb színben is lehetne.

A lassan földbe süllyedt csúcsíves árkádsor a szerző augusztus 14-i felvételén.

Kérdés, hogy jelenleg vannak-e az eredeti állapot legalább részleges helyreállítását célzó hasznosítási, illetve eladási terveik – a kerület 2015-ben született településfejlesztési akciótervének vonatkozó sorai mindenesetre sokatmondók:

[…] a kertvárosias lakóterület szélén található Hajdú-Bogáti-villa (más néven Süllyedő kastély) épülete szintén alulhasznosított. A kedvező környezeti adottságok – kellemes zöldfelület, kerékpárút, sportpályák közelsége – kedvezően hathatnak új funkciók megtelepedésére. A terület hasznosításának lökést adhat a Rákos-patak integrált fejlesztése.

A ma három „alacsony komfortfokozatú” lakást rejtő, a patak felé eső telken folyó építkezés, illetve a növényzet miatt szemből már alig látható épület az elmúlt évszázadban tehát egy néhány éves periódustól eltekintve folyamatosan lakott volt, a létfontosságú felújítások, illetve a képe megóvására idejében tett kísérletek hiánya miatt egyre jellegtelenebbé vált, ma pedig már csak a csúcsívek sora emlékeztet az egykori szépségére.

A megmentés azonban még most sem lehetetlen, kérdés azonban, hogy milyen célra lehetne hasznosítani az épületet, aminek helyi védettsége egyáltalán nem jelent leküzdhetetlen akadályt egy, azt esetlegesen lebontani kívánó, vagy akár átépíteni vágyó befektető előtt. Felmerült kérdéseinkkel Rákosmente önkormányzatát is megkerestük, de leveleinkre cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. A későbbiekben érkező reakcióikkal természetesen frissítjük majd a cikket.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.