Hosszú interjút adott az Origónak Vidnyánszky Attila, aki szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói végig őszintétlenek voltak, mert úgy tettek, mintha el akarnák kezdeni a szemesztert, a csütörtöki sztrájkhirdetésből azonban kiderült, hogy mégsem.
A kormány által a SZFE kuratóriumának élére kinevezett, majd a egyetem szenátusát minden fontos jogkörétől megfosztó Vidnyánszky úgy véli, „elképesztő, hogy nem veszik figyelembe a diákok jövőjét. Döbbenetes, hogyan használják a hallgatókat, mennyire manipulálják őket. Hihetetlen politikai játszma ez az első pillanattól kezdve.”
A Nemzeti Színház igazgatója úgy tudja, hogy az Amnesty International a nyáron egy táborban készítette fel a tiltakozó diákokat.
Ám
ha a diákok részéről ez az euforikus hangulat véget ér, szembesülnek a valósággal. Ezt követi majd a fájdalmas kijózanodás és felismerés, hogy eszközként használta őket a politika.
Mindezt pedig azért történik szerinte, mert az ellenzék nem tud fogást találni a kormányon, ezért inkább feláldozzák a diákok jövőjét.
Vidnyánszky azt állítja, egyre többen jelzik az egyetemről, hogy tanulni akarnak, de félnek megszólalni.
A magyar színházi élet legnagyobb pozícióhalmozója ezután a tiltakozó diákok mellett tetemes számban kiálló szakmabeliekről is szólt, az ő mozgatórugójuk szerinte az iránta érzett gyűlölet (arra nem tér ki, hogy vajon a szolidaritását kifejező számos külföldi alkotót is ez motiválja-e).
A szakma egy része pedig nem a tanulni akarókat biztatja, hanem táplálja a tüzet. Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem
– mondja, ám amikor azt kérdezik tőle, hogy megfordult-e a fejében a lemondás gondolata, előző képzetével némileg ellenmondóan nyilatkozik. „Ha azt látnám, hogy tényleg én vagyok az akadálya a megegyezésnek, ha az én személyem gátolná, hogy elinduljon egy konszolidációs folyamat, akkor felállnék. De nem így látom.”
A tanárokról inkább nem mondana semmit – teszi hozzá, noha ebben az interjúban és korábban sem fukarkodott a minősítésükkel. De a tiltakozó diákokról sincs jobb véleménnyel, ami aggodalommal tölti el a jövőre nézve.
Most kezdik az életüket, és már ennyire párbeszédképtelenek, és ultimátumok szintjén kommunikálnak. Már igazodnak, már eszközként használják őket, és meg akarnak felelni. Micsoda perspektíva ez? A megfelelni akarás a legborzasztóbb dolog, ami megbénítja az alkotó embert. Egyebek mellett azért nem tud a szakma jobban teljesíteni, mert nem lélekből alkotnak a művészek, hanem meg akarnak felelni.
Kép: Kummer János
