Az Edo-kor (1603-1868) hajnalán teljesen bezárkózó, egyedül Kínával, a hollandokkal – és egy ideig az angolokkal – kapcsolatban álló Japán három nagyvárosa, a saját korában a világ legnagyobbjának számító Edo (ma Tokió) a XIX. század hajnalára 1,3 millió, Oszaka és Kiotó pedig fél-félmillió embernek adott otthont, ezek az óriási méretek pedig komoly hátulütőkkel jártak, így a háború, vagy épp természeti katasztrófák mellett a nagyvárosoknak az emberi gondatlanság okozta, nem ritkán egész városnegyedeket a földdel egyenlővé tévő tűzvészekkel is szembe kellett nézniük.
A korban Tokióból negyvenkilenc, a másik két városban pedig kilenc, illetve hat nagy pusztulásról számoltak be, melyek nem ritkán ezernyi (sőt, az 1657-es nagy tűzvész során több mint százezer) áldozatot szedtek.
Létfontosságú volt tehát egy jó tűzőrség felállítása, ami azonban a mai módszerekkel ellentétben nem a vízzel való oltást tartotta a legjobb módszernek – a fából készült szivattyúk kezdetlegessége és a vízhiány sem segített mindezen –, hanem a lángokat körbevevő házak összedöntését, remélve, hogy a romok majd megállítják a lángokat. A közemberekből és az ekkor már nem harcosokként, hanem bírókként és hivatalnokokként működő nemesekből – szamurájokból – álló csapatok természetesen egyenruhát viselt, egyikük azonban jóval díszesebbet a többieknél.
Az egyszerűbb oldalukon csak a brigád nevét, a másikon viszont szimbolikus ábrázolásokkal teli, kifordítható kabátok (hikesi banten) többrétegű pamutszövetből készültek. A tűzhöz való induláskor ezeket vízzel itatták át, majd
Pók egy elhagyott gó-tábla felett
A kép a harcos Minamoto no Yorimitsu (948-1021) legendájára emlékeztet: az éppen betegeskedő férfit egyszer egy óriási pókká változott gonosz pap látogatta meg. A férfi persze átlátott a szitán, így megtámadta a szörnyet, kardjával sebet ejtett rajta, majd négy, épp gó-t játszó szolgájával elkergették.
A rabló, és a neki varázslatot tanító Varangyszellem, aki megeskette a férfit, hogy újdonsült erejét csak az emberek javára fogja használni (Meidzsi-kor, 1868-1912)
Az épp óriási varanggyá váló varázsló, Dzsiraja
A szamuráj Szato Tadanobu, akit ellenségei épp egy gó-parti közben zavartak meg
A harcos a játékhoz használt táblával sújt le a támadók egyikére, szétszórva a fekete és fehér köveket.
A XIX. századi Japánban bátorságáról ismert Zang Sun alakja egy ruhabelsőben
Muszasibó Benkei, a harcos szerzetes harca az óriás ponttyal
Egy játékos tigris olajra lép a kastélyépítőként és rettegett hadvezérként ismert Kato Kijomasza sisakjával
Sárkány a viharban
Kandzsik és egymásba fonódó körök
