Kultúra

Házimozi: A film, ami megváltoztatta Jake Gyllenhaal életét

Filmajánló sorozatunk legújabb darabja egy olyan műfajban jeleskedik, ami inkább a horrorfilmek sajátja, nem mellesleg lényegében kihalt 2020-ra. Ez Az utolsó műszak.

Az úgynevezett kézi kamerás filmek jellemzője, hogy az átlagnál jobban törekszenek a néző sztoriba való bevonására, hiszen mindent közelebbinek érzünk, ami a vásznon történik. A horrorfilmek a found footage (amikor szintén egy kézi kamerán keresztül szemléljük az eseményeket) stílussal igen népszerűek voltak a 2000-es évek végétől úgy a 2010-es évek közepééig, elég csak a mára kultfilmmé váló Ideglelésre gondolnunk. David Ayer Az utolsó műszak című filmjével valami ilyesmit szeretett volna elérni: hogy a néző testközelből érezze, milyen az utcai járőrök munkája. Merthogy a sztori erre épül a mindig remek Jake Gyllenhaal és a mostanság szerepeit felemás módon megválasztó Michael Peña főszereplésével, akik egy zsarupárost alakítanak az LAPD, azaz a Los Angeles-i rendőrség kötelékében.

Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART /PHOTO12 /AFP

Az ő munkájuk, életük, barátságuk áll a sztori középpontjában, és egy drogkartell problémás működése, akikkel természetesen összeakaszkodik a két rendőr.

Ayer dokumentarista módon és eléggé nyersen mutat be a nézőnek mindent: a kétezres években itthon is láthattuk azokat az amerikai műsorokat, ahol különféle bűnelkövetés miatt helikopterrel, a sztrádán át üldözik a rendőrök a rossz arcokat. A formátum a mai napig népszerű a tengerentúlon, ebben persze kicsit benne van az amerikaiak szenzációhajhász, az ilyen tartalmakra már-már szomjazó mentalitása. Amit mi a tévék előtt, a helikopter szemszögéből látunk azokban, az Az utolsó műszakban testközelből telepszik rá a nézőre. Ayer ehhez pedig nagyon ért, ő írta a Kiképzés és a S.W.A.T. című filmek forgatókönyveit.

A közel kétórás játékidőben Ayer jól építi fel a végkifejletet, őrülten baljós Gyllenhaalék története, a színészek játékán túl ez viszi el a hátán az egész filmet.

Nem fogunk Halálos fegyver-szerű párbeszédeket és akciókat kapni, ez a film a realista megközelítés miatt emlékezetes, az elsőre kissé indokolatlan kézi kamerás megvalósítás pedig zavarónak tűnhet, de a film után úgy fogunk felállni a kanapéról, hogy nem marad hiányérzetünk. Aki némileg benne van a videojátékos világban, annak nagy eséllyel a Grand Theft Auto-sorozat San Andreas című darabja is visszaköszön majd a képernyőn látottak miatt, a rendező színekkel való játéka is külön piros pont a vizualitás szerelmeseinek.

A két főszereplő szoros baráti viszonyát hitelesen mutatják be, rendesen szurkolunk értük a százhúsz perc alatt. Ez minden bizonnyal a profi hozzáállásnak is köszönhető, ugyanis a film előtt Gyllenhaal öt hónapra beállt a Los Angeles-i rendőrök közé felkészülni, később a forgatáson pedig három életre szóló barátságot is kötött, mesélte egyszer a Guardiannek: „Az utolsó műszak megváltoztatta az életemet. Három nagyon közeli barátot is szereztem a forgatás során.”

Az utolsó műszak magyar felirattal is elérhető a Netflixen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.