Kultúra koronavírus

Rákay Philip filmjét támogatja a Filmintézet, Pálfi György tervét viszont nem

A Nemzeti Filmintézet filmes döntőbizottsága a koronavírus okozta veszélyhelyzet alatt sem áll le, és a közleményük szerint az alábbi produkcióknak ítéltek meg állami támogatást:

  • John Vardar vs. a Galaxis című, macedón-magyar-horvát-bolgár koprodukcióban készülő családi animációs film: 77,7 millió forint
  • Miklya Anna, Csurgó Csaba, Kárpáti György Mór forgatókönyvének fejlesztése
  • SZFE dokumentumfilm-rendező osztályának diplomafilmjei
  • MOHOLY 125 című MOME-rendezvénysorozat
  • Kis-Szabó Márk és Szente Vajk A nap című filmje, amiben Rákay Philip, fideszes önkormányzatok egykori tanácsadója és a közmédia korábbi vezetője társszerzőként vett részt: 3 milliót kaptak forgatókönyv-fejlesztésre.

Ezek mellett viszont az is kiderül az Index szemléjéből, hogy Pálfi György Cserna-Szabó András regényéből készülő Sömmi című filmtervét nem támogatják. Pálfi az elmúlt években sokszor nyújtott be pályázatot a Filmalaphoz, de visszadobták őket, és a Toldi elkaszálása fájt neki a legjobban. Mostani tervére korábban egyébként már megítéltek 36 millió forintos előkészítési támogatást.

Pálfi György: Az volt a bűnöm, hogy összevesztem Vajnával
Nem jut filmezési lehetőséghez, a színház felé fordult.

A Nemzetközi Emmy-díjat kapott Örök tél rendezője, Szász Attila sem kapott támogatást az Ég és föld című filmjére. „A forgatókönyv első változatát a Filmszakmai Döntőbizottság elfogadta, a fejlesztési folyamatot lezárta, a film megvalósítását nem támogatja” – írják a döntésükben.

A legtöbb pénzt kapó John Vardar vs. a Galaxis című animáció rendezője Goce Cvetanovski, a magyar koproducer pedig Konrád Éva. A történet egy plázás mikulás kalandjairól szól, akit rabul ejt egy narcisztikus robot, hogy a fejében rejtsen el egy hatalmas fegyvert. Ettől a pillanattól kezdve, amit John kimond, valósággá válik, és ez vezet rengeteg kalandhoz, romantikához és humorhoz. A moziból 15-20 perc animáció készül nálunk, valamint a teljes kompozit utómunka, ami a közlemény szerint harminc filmesnek biztosít munkát fél éven át.

A Filmintézet korábban azt is bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradt szabadúszó filmeseket 50 millió forintos segélyalappal támogatja.

50 millió forinttal segíti a munka nélkül maradt filmeseket a Filmintézet
A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került, szabadúszó filmeseket akarják támogatni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik