Kultúra koronavírus

Koronavírus: leáll a Bulinegyed legtöbb szórakozóhelye is

Miközben a budapesti turistaforgalom is gyakorlatilag leállt, a 7. kerületi szórakozóhelyek többsége is bejelentette, hogy az országos veszélyhelyzet miatt határozatlan időre szüneteltetik a működésüket. Így tett a legrégebbi romkocsma, a ma már szinte kizárólag külföldi vendégeket vonzó Szimpla, és a több szórakozóhelyet is tartalmazó Instant-Fogasház is már szerdán közölték a közönséggel, hogy a határozat visszavonásáig bezárnak, írta a We Love Budapest.

Csütörtökön csatlakozott a névsorhoz az Ellátóház és a többieknél kisebb, de kockáztatni nem akaró Beat on the Brat is, akárcsak az V. kerületi Ötkert. A nagyobbak közül a Doboz egyelőre még nem reagált a helyzetre, mint ahogy a Gozsdu-udvar szórakozóhelyei sem.

A Mika Tivadar Mulató kocsmaként üzemel tovább, és lemondta a koncertjeit, a Kisüzem és a Központ viszont nyitva maradnak, és jelen cikk megjelenéséig a programjaikat sem mondták le.

A 8. kerületi Auróra Klub is Facebook-posztban jelezte, a csütörtök esti koncertet (külföldi fellépő nélkül) még megtartják, péntektől kezdve viszont a pince zárva tart, azaz az összes rendezvényt lemondják, és a klub kocsmaként ill. kávézóként üzemel csak tovább.

Fotó: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik