Veszélyes fegyver a humor, már persze, ha arról a humorról beszélünk, ami kissé túlmutat az orraesés-puki-testnedvek Bermuda-háromszögön, és bár ez így van, mióta világ a világ, elkeserítő látni, hogy az emberiség összesített intelligencia-szintje nem követi a technológiai fejlődést. Magyarán: a minden eddiginél több elérhető tudás korában sem tudnak a tömegek mit kezdeni azzal a humorral, ami meghaladja a fent említett alapvonalat. Alaptörvény, hogy minél intelligensebb és műveltebb egy ember, annál több dolgot tud humorosnak találni, hiszen megvan az a tudásbázis, ami a humor referenciáinak értelmezéséhez kell.
Ha innen nézzük, elég lesújtó képet rajzol ki a magyar társadalomról, hogy anyukák tömegei szörnyülködnek Varró Dani iróniáján, szó szerint értve a szöveget, az ugyanis, ha nem alakult ki a szarkazmus, az irónia, és általában az átvitt értelmű kifejezések dekódolásának képessége, általában együtt jár azzal, hogy más szövegárnyalatok, így a hazugság és a manipuláció értelmezésével is gond van. Nem beszélve arról, hogy mindez borítékolja a nevetséges rosszfejséget. Taika Waititi ezért jár veszélyes vizeken mindennel, amit csinál: humora bátor, okos és sokrétű, és bár a Thor: Ragnaröknél láthattuk, hogy az egyszerűbb, darabosabb humorban is jártas, a legtöbb munkája olyan szofisztikált és merész, hogy azzal sokan nem tudnak mit kezdeni. Az ő bajuk – Waititi ugyanis többek között azért generációja egyik legmarkánsabb rendezője, mert nem hajlandó a néző kiszolgálószemélyzeteként tekinteni magára. Ezt a tabumentességet járatja csúcsra a vakmerőségig a Jojo Nyuszival.
A történet főhőse Johannes, azaz Jojo, akit zsenge kisfiú korában ér a náci befolyás, ennek megfelelően el is hisz mindent, amit tanítanak neki, hithű náci lesz maga is, és belép a Hitlerjugend felkészítő intézményébe, a Jungvolkba, ahol kiselejtezett egykori katonák tanítják a fiúkat az árjához méltó viselkedésre és a hadászati ismeretekre, a lányok pedig abból kapnak kiképzést, hogyan adhatnak minél több igaz árját a birodalomnak. Igen ám, de Jojo hamar rájön, hogy a gyilkolás nem is olyan könnyű, és mivel társai kigúnyolják, csak legjobb – bár képzeletbeli – barátjára, Hitlerre számíthat, aki viszont nagyon megbízható barát: mindig felbukkan, ha Jojónak szüksége van egy kis bátorításra, motivációra, bátorságra.
Olyannyira, hogy Jojo hamarosan otthon találja magát, ahol egy félresikerült bátorságpróbából fakadó sérüléséből lábadozik. A Jungvolk persze nem hagyja magára, kap bőven feladatot, amivel Hitlerért dolgozhat, ám így is sok ráérő ideje van, és a csendes otthon töltött órák során borzasztó titokra bukkan: anyja, ez a csodálatos, varázslatos tündér egy zsidó lányt rejteget a házukban. Elsa Jojo nővérének a barátnője, vagyis csak volt, Inge ugyanis nemrégiben meghalt, és mivel Jojo apja a fronton – vagy ki tudja, hol – van, a kisfiúnak magától kell rájönnie, hogyan menjen tovább az élet. Ráadásul Elsa jelenléte egyre jobban felzaklatja.
A Jojo Nyuszi alapját Christine Leunens Cellába zárva című regénye adja, és a film azon ritka tünemények közé tartozik, amikor a filmadaptáció nagyságrendekkel jobb, mint az alapkötet. Ugyan itt az adaptáció elég erős kifejezés, ugyanis Waititi bátor kézzel nyúlt a regényhez a filmforgatókönyv elkészítésekor, és csak a túlírt, a második felére meglehetősen elfáradó történet főbb eseményeit hagyta meg. Így, míg Leunens egy komoly, sőt, komor hangulatú, és egyre bizarrabbá váló történetet mesél el meglehetősen vontatottan, melyben a történet nagyobb része az után zajlik, hogy a háború véget ért, addig Waititi egy, a háború végéig tartó, a pusztítás ábrázolása mellett is alapvetően pozitív hangvételű, életigenlő és szeretettel teli filmet formált meg remek ritmussal és olyan fergeteges humorral, aminek az alapkötetben konkrétan nyoma sincsen. Mindeközben a Jojo Nyuszi beszél a gyűlölet abszurditásáról, a propaganda nevetségességéről, és arról is, hogy az olyan ősi érzések, mint a szeretet vagy a humanizmus mindig felülkerekednek a művi eszméken.
Fontos kiemelni, hogy bár a film tényleg nagyon vicces – mégis csak Taika Waititi rendezte – a marketingje félrevisz: a Jojo Nyuszi messze nem annyira idétlen, amilyennek az előzetesei alapján tűnhet. Ez főleg Hitler alakjában válik nyilvánvalóvá: a promócióban inkább a komikus képzeletbeli barát abszurd figuráját láthattuk belőle, miközben a filmben hamar teljesen egyértelművé válik, hogy a fickó gyakorló elmebeteg, akinek gyilkos, beteg őrülete látványosan fokozódik, ahogy haladunk előre a történetben. Hitlert maga Waititi játssza, és alkalmat is adott magának arra, hogy elmondja, mit gondol a témáról, hol fergetegesen szórakoztató, hol borzongató, amit csinál, és bár ordítóan ripacs, élek a gyanúperrel, hogy annak, hogy Waititit nem jelölték semmire a szerepért, az inkább diplomáciai okoknak tudható be: nem lehet díjat adni valakinek, aki Hitlerrel viccelődik.
A Jojo szerepében látható Roman Griffin Harris esetében viszont egyenesen botrány, hogy a srácot nem halmozták el díjakkal – bár Golden Globe-ra jelölték –, ő ugyanis olyan érzékeny és mély alakítást nyújt, amilyet ritkán látni ilyen fiatal embereknél. Scarlett Johansson kiváló Jojo anyjának szerepében, a háborúból játékot csináló manó és anyatigris között feszül a skála, minden jelölése mélyen megérdemelt, ami azt illeti, szerintem itt még jobb is, mint a Házassági történetben, pedig ott is nagyot játszik – csak hát elhomályosítja Adam Driver ordító zsenialitása. Kiemelendő még Sam Rockwell is, aki úgy jön fel az utóbbi években, mint a talajvíz, fergeteges humorral hozza a kiselejtezett katonát, párosuk a Trónok harca Theonjaként ismert Alfie Allennel hozza a film legszórakoztatóbb jeleneteit.
A Jojo Nyuszi okos, mélyen humanista és meghatóan pacifista film, melynek vaskosan szatirikus humorának befogadásához jól jön némi mentális rugalmasság, ugyanis Waititi szinte egyáltalán nem ismeri a tabukat – a tiszteletet viszont nagyon is: a film egyetlen pillanatra sem lesz ízléstelen, nem tesz a humor tárgyává olyasmit, amit tényleg nem szabad, nem nevetünk pusztításon, halálon, holokauszton. Ostobaságon nevetünk, tudatlanságon, agymosott sötétségen – de hát ezeken meg, mint a Harry Potter mumusán, muszáj is, nem?
Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit) – új-zélandi-cseh-amerikai szatíra, 108 perc. 24.hu: 9/10
Kiemelt kép: Forum Hungary
