A montenegrói Podgoricáról a legtöbb magyarnak jó eséllyel a magyar vetélytársaik orra alá is többször borsot törő városi kézilabdacsapat jut eszébe, pedig az alig hatszázezres ország 1946-1992 közt Titográd néven az egykori jugoszláv államfő nevét viselő fővárosa ezen kívül is szép számmal tartogat meglepetéseket – így a világ harmadik legnagyobb ortodox templomát, a két évtizeden át, 1993-2013 között épült Krisztus feltámadása-katedrálist.
A Predrag Ristić és Jovan Popović tervei szerint született, az avatatlan szem számára évszázadokkal idősebbnek tűnő ikertornyos épület első látásra nem tűnik egy igazi turistamágnesnek, belső tere pedig a keleti kereszténységre jellemző túldíszítettséget hozza, egy részlete miatt azonban mégis rengetegen keresik fel évente:
az oltártól balra lévő freskók egyikén ugyanis nem csak egy átlagos apokalipszis-jelenet, hanem
Az ötlet falra vitele nem ok nélküli, hiszen Tito a marxizmusból kinőtt rezsime alatt nem csak a papokat, de a vallásosságukat nyíltan vállalókat is üldözték, így a névtelenség homályában maradni kívánó festőművész az évtizedes ellenszenvet, illetve elnyomás meg.
Az ortodox templomokban kortárs témák és jelenetek megjelenése egyébként teljességgel szokatlan, de ebben a templomban számos más kivétellel – az ország több politikusának nem épp mennyei környezetbe helyezett arcával – is találkozhatunk.
