A főszabály szerint ha egy magyar filmben előkerül egy pisztoly, onnantól kezdve általában nem lehet komolyan venni az egészet (feltéve persze, hogy addig lehetett). Magyarország nem Amerika, Budapest sem egy maffiaháborúktól harcos nagyváros szerencsére, és külön hír lesz minden alkalommal abból, ha akár egy rendőr nagy ritkán használja a szolgálati fegyverét, egyszóval a legritkább esetben és nagyon indokolt cselekménynél tesszük félre csak a szkepticizmusunkat egy magyar filmben elsült revolvernél. De mi a helyzet, ha mindez valahol messze keleten, egy posztszovjet reménytelenséget idéző pokolban történik? Akkor már mindjárt más, pedig valami azt súgja, Románia leglerobbantabb részein sincsenek ennyire vadnyugati viszonyok, amilyeneket a Valan – Az angyalok völgye című magyar film sugall, de ez már mindegy, a hitelességi problémát ezzel a huszárvágással kiiktatta Bagota Béla, a film forgatókönyvírója és rendezője is egy személyben.
Ha valamiért ez a film működik, akkor az pont az a miliő, amelybe helyezték ezt az egyébként krimiként nem túl erős sztorit. Valan gyakorlatilag a Hargita megyei Balánbánya az igazinál noirosabb, veszélyesebb megfelelője: a filmet javarészt ott is forgatták, és a cselekmény is egy olyan erdélyi városban játszódik, amely a bánya bezárása óta csendben haldoklik. Ahogy a forgatáson készült helyszíni riportunkban írtuk: „A mesterségesen létrehozott város a maga indusztriális, kihalt jellegével sokat adott hozzá a hangulathoz. Balánbánya ugyanis tényleg megadja a nyomasztó, kriminek való teret, csak éppen itt tényleg a megélhetésért küzdenek a lakosok, és az elhagyatott épületekben tényleg nem lakik senki.” A város lakossága a rézkitermelés csökkentése, majd megszüntetése óta a töredékére csökkent, és az ott maradó magyarok és románok egyaránt szenvednek a következményektől. A Valan azért ennél jobban nem akar szociografikus lenni, egyszerűen csak jó háttér egy valóban pusztuló város egy ilyen thrillerhez.
A sztori 1989 decemberében indul, amikor a Ceaușescu bukása miatti felfordulás a várost is eléri, a zűrzavarban pedig eltűnik a főszereplő Péter húga, Juli és soha nem kerül elő. 22 évvel később Péter (Krisztik Csaba) rendőrként dolgozik Brassóban, de még mindig kísérti a húga eltűnése, és a feldolgozatlan traumája a film elején egy kiskorúakat foglalkoztató bordély felszámolásakor is veszélybe sodorja az akciót. Amikor azonban az anyjától megtudja, hogy azonosítatlan, régóta a havasokban rejlő holttestet találtak, Péter visszatér gyerekkora helyszínére, és a rejtély nyomába ered, pláne, hogy aktuális bűncselekmények és a húga eltűnése között is kapcsolódást talál. Innentől Péter gyakorlatilag westernhősként harcol az igazságért, hiszen a helyi rendőrségre se nagyon számíthat: lánykereskedőket pofoz, gyanús alakokat üldöz, erőszakoskodó férjet csillapít. Később aztán akad társa is ugyan, de végig az ő magányos harcát követhetjük. Kár, hogy maga a történet se nem túl eredeti, se nem különösebben szövevényes, és a rejtély nyitja sem szolgál igazi arcul csapásként a nézők többségének.
Ennek ellenére a Valan működik filmként, de ez elsősorban a híven ábrázolt közeg, továbbá Garas Dániel operatőri munkája és a legtöbb szerepben látható erdélyi színészek érdeme. A rendező jó érzékkel nem a magyar filmek néha már túlhasznált arcai mellett döntött: a főszereplő, Krisztik Csaba első komolyabb filmes főszerepe ez, és jó választás is, mint ahogy Hatházi András és Mátray László is, de talán mind közül Tollas Gábor román rendőrkapitánya a legmeggyőzőbb alakítás. A film ugyanis kétnyelvű: a párbeszédek majdnem harmada román nyelvű, ami egy kétnyelvű városban hihető is.
Nem is hiányoljuk, hogy Bagota Béla innen Budapestről megfejtse a helyiek évszázados konfliktusait, viszont még egy kicsivel több olyan direkt utalás beleférhetett volna, mint a román forradalom, hogy ne csak valahol a vadkeleten történjenek a dolgok (bár az azóta történt caracali gyilkosságok fájdalmas aktualitást kölcsönöznek a filmnek). Így is van szó korrupt és tehetetlen hatóságokról, prostitúcióról, családon belüli erőszakról, nem létező szociális hálóról, de maga a sztori valójában játszódhatna Moldovától Ukrajnáig bármilyen lepattant posztkommunista országban, a magyar és román nevektől, és a már említett forradalmi utalástól eltekintve. Ha pedig az X – A rendszerből törölve modoros társadalomkritikájára gondolunk, akkor nem is baj talán, hogy a Valan nem megy mélyebbre.
Viszont a nyomasztó városi közeghez képest kontrasztként itt van még a szép drónfelvételeken mutatott hargitai, behavazott táj, a végeláthatatlan fenyőerdőkkel, amely össze is köti a film képi világát a skandináv noir példaképekkel. Ez a nem is titkolt törekvés azonban mintha helyenként gúzsba is kötötte volna a rendezőt, és be is került pár olyan, erőltetettnek tűnő klisé a filmbe, mint egy őrszobai lövöldözésbe torkolló, körzővel-vonalzóval megtervezett konfliktus; egy szükségtelen (és végtelenül nyomasztó) szexjelenet, no meg maga a film lezárása, amire itt most bővebben nem is térnék ki. Tekintve azonban, hogy a skandi-noir thriller is túljutott már a zenitjén, és minden A tetovált lányra, vagy sorozatoknál az Egy gyilkos ügyre vagy A hídra öt sablonos és középszerű alkotás jut, a Valan sem kell, hogy szégyenkezzen kelet-európai kistestvérként. A legnagyobb különbség így nem is annyira a lerobbantság lehet a skandináv jóléti krimivel szembeállítva, hanem az, hogy azokkal szemben itt a nők még mindig kizárólag áldozatként kapnak szerepet a sztoriban, mely azonban nem feltétlenül a film hibája, hanem ebben is hűen ábrázolja a közeget. A korábban már többször rendező asszisztensként dolgozó Bagota Béla első filmjében egy zsánerműfajnak próbál hellyel-közzel megfelelni, de igazán a helyszínválasztással sikerült megmutatnia, hogy a lecke felmondásán kívül is van motivációja a filmcsinálásra. Remélhetőleg legközelebb ehhez egyértelmű saját hang is társul.
Valan – Az angyalok völgye, 2019, 97 perc. 24.hu: 6,5/10
