Ha iparművészeti alkotásokról beszélünk, a kerámiák általában sokkal kisebb figyelmet kapnak a szobroknál, vagy a festményeknél, pedig a kerámia az iparművészet egyik legkülönlegesebb ágát jelenti. A huszadik század kiemelkedő magyar keramikus egyéniségei legalább annyira az egyediség kifejezésének, és az önálló formanyelv megalkotásának vágyával alkottak, mint a festő, vagy szobrász kortársaik, rendkívül értékes és magas színvonalú munkák kerültek ki így a kezeik közül.
Művészi kerámiáról az 1900-as évektől beszélhetünk, azonban a magyarországi kerámia nagy múltra tekint vissza. A tizenhetedik században a Magyarországon letelepedő habánok ónmázas kerámiái, majd a tizennyolcadik században Holicson induló majolikagyártás, valamint a világhírnévre szert tevő, folyamatosan megújuló Zsolnay- gyár mind előzményei voltak a huszadik század elején létrejövő, önálló magyar kerámiaművészetnek. A modern kerámiaművészetünk kialakulásában résztvevő alkotók alapvetően vagy a szobrászat, vagy a fazekasság hagyományaiból indultak ki, azonban rá kellett jöjjenek, hogy a kerámia készítése nem vezethető le kizárólag az egyik ágból, sokkal célravezetőbb, ha a kettőt ötvözve kutatnak új lehetőségek után.
A kétszeres Kossuth-díjas Gádor Istvánt tekinthetjük a modern magyar kerámia atyjának. Ő a szobrászatból kiindulva gondolta újra ezt az iparművészeti ágat, és aprólékos gonddal alkotott meg ékszereket, bútorokat, mindennapos használati tárgyakat. Bartók Béla, Kodály Zoltán és barátja, Pekáry István hatására ő maga is elkezdte tanulmányozni a népi művészetet, de kizárólag csak ihletet merített, soha nem adta fel teljesen az alkotói szabadságát egy-egy munka elkészítése során. A múlt század elejének másik kiemelkedő keramikusa, Gorka Géza kezdetben szintén a folklórból merített, de a harmincas évek amerikanizálódásának hatására ő maga is az új divat felé fordult, gyakran készített stilizált nőalakokat és faunafejeket. A két művész vezérletével a modern magyar kerámia virágzott, és bár nem volt soha olyan híres, mint a spanyol, vagy a francia kerámia, egy pillanatra sem kellett az iparág képviselőinek szégyenkezniük.
Ebben épp a mostoha körülmények játszottak fontos szerepet, mert megfelelő technikai feltételek hiányában az alkotóknak az alapanyagot, az agyagot kellett a lehető legátfogóbban megismerniük, ezzel pedig igazi mesterei lettek a szakmának.
Az utóbbi évek retróláza nagyon úgy tűnik, hogy a kerámiát is elérte, így nem nagyon lőhetünk mellé azzal, ha a lakást, vagy az irodát ilyen művészi kiegészítőkkel csinosítjuk ki. Aki pedig értékálló darabot szeretne magának, legjobb, ha a huszadik század mestereinek alkotásai között keresgél.
Kiemelt kép: Gádor István keramikos. Fotó: Magyar Hírek folyóirat / Fortepan
