Miközben a nyolcvanas évek elejére a magyar tévénézők már folyamatosan el voltak látva a legváltozatosabb külföldi (elsősorban nyugati) sorozatokkal, pont a magyar valóság volt az, amely teljesen eltűnt a képernyőkről. Legalábbis így érezhették a Magyar Televízió illetékesei, és mivel az 1977-ben Horváth Ádám vezetésével indult önálló sorozatosztály kifejezetten történelmi és romantikus filmek, továbbá krimik és sci-fik gyártását tűzte ki célul, a realizmus a szórakoztató főosztályra maradt. Hogy ez milyen megfontolásból alakult így, az nem világos, talán valamiféle kieresztőszelep-funkciót szántak a Kádár-rendszer visszásságait óvatosan kikarikírozó vígjátéksorozatoknak, mindenesetre a nyolcvanas évek első felében három ilyet is láthattak a nézők: A 78-as körzet, a Dániel és a Szálka hal nélkül című sorozatokat. Könnyen lehet, hogy még azok az olvasók sem feltétlenül fognak emlékezni ezekre, akik már abban az évtizedben is néztek tévét, és nem bennük lesz a hiba, hiszen mindegyik kimaradt az évente ismételt sorozatok köréből, és csak hébe-hóba tűzték műsorra őket újra.
Sztankay időnkint megemeli az üres szifont
Ebből már látható, hogy egyik sem aratott átütő sikert, noha ez még így is több millió nézőt jelentett sorozatonként, ám az MTV mégis úgy döntött, hogy nem folytatja egyiket sem, pedig korábban hosszabbra tervezték az első kettőt. A három közül talán A 78-as körzet maradt meg a leginkább a köztudatban, és annak idején is ezt nézték a legtöbben. A sorozat tervéről először 1980-ban beszélt Kalmár András, a szórakoztató főosztály vezetője a Magyarországnak (a cikk nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a Robog az úthenger korábbi kudarca „az egész műfajra árnyékot vetett”), végül 1982 februárjának egy szombat estéjén ismerhette meg az ország Molnár Dezsőnét, a 78-as körzet frissen megválasztott lakóbizottsági elnökét, és férjét, aki folyamatosan ki van borulva, amiért a felesége társadalmi szerepvállalása miatt nincsen otthon szóda. Molnárné mind a hat részben megpróbál megoldani valami aktuális problémát a lakóközösségben, de azt is kötelességének érzi, hogy kiszedje az utcában lakó házaspárból, hogy miért nincs gyerekük. Közben folyamatosan harcol a bürokráciával, de a legjobban a saját férjével, aki szerint elhanyagolja a családot. (A sorozat nagy részét egyébként Rákospalotán forgatták, a Budapest, XV. kerületi blog egy posztban számos forgatási helyszínt össze is gyűjtött.)
A 78-as körzet forgatókönyvét Dávid Ilona írta, akiről nincs sok információ azon kívül, hogy a sorozat rendezője, Palásthy György felesége volt (a Wikipédia szerint 1962-ben született, ami kicsit valószínűtlennek tűnik, tizenévesen akkoriban se nagyon írtak tévésorozatokat), de besegített négy humorista is: Majláth Jenő, Sinkó Péter, Selmeczi Tibor és Tormai László. A szereplőgárda a szokásoknak megfelelően elsőrangú volt: Molnárékat a gyakran házaspárt alakító Schütz Ila és Sztankay István játszották, de feltűnt kisebb-nagyobb szerepekben Turay Ida, Haumann Péter, Zenthe Ferenc, Tordy Géza, Piros Ildikó és Harsányi Gábor is. Lehetett volna tehát ez egy sikeres sorozat is, mégsem így alakult, főleg, hogy a kritika az első résztől kezdve össztűz alá vette. A cikkek többsége ráadásul nem is ugyanazokat kifogásolták, egyszerűen viszolyogtatónak, infantilisnek, hamisnak titulálták a sorozatot, az Esti Hírlap cikkírója pedig egyenesen úgy vélte: a nézők „csak azért nem estek neki tévékészüléküknek, mert úgy vélték: újat a Magyar Televízió nem hajlandó vásárolni számukra”.
De hogy kicsit konkrétabbak legyünk: volt, aki eleve a sorozat alapszituációját hazugnak nevezte. Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzetben elég nyíltan ki is mondta, hol a hiba: „Mifelénk eléggé ritka jelenség, hogy a középfiatal állampolgároknak szép és terebélyes családi ház a lakhelyük. Kiváltképp ritkán találkozhatni ilyen jelenséggel akkor, ha – miként ebben a »mindennapi valóságunkat« tükrözni óhajtó filmben – csupán a családfő dolgozik, az anya viszont egyes-egyedül a háztartási teendőkkel és az iskoláskorú gyermekek fölnevelésével foglalkozik. Minálunk – nem árulunk el ezzel nemzeti titkot, ha kibeszéljük – az úgynevezett otthonülők, nyugdíjasok és háztartásbeliek is keményen dolgoznak”, ugyanis „egyetlen fizetésből, hivatalos fizetésből nem lehet kényelmesen megélni”. Zappe László a valóság egy másik szeletét hiányolta a Népszabadságban: „Közösségi és magánélet egyéni és csoportérdek ütközései ugyan bőven buzgó humorforrást jelenthetnének, ha valóban napjaink realitásainak megfelelő megnyilvánulásait ábrázolnák. A 78-as körzet hősnőjének elképzelései a közösségi életről éppoly képtelenek, mint a megvalósítás érdekében igénybe vett eszközei.”
Mások egyszerűen a forgatókönyvet okolták: „Papírfigurákkal, megíratlan konfliktusokkal és kimunkálatlan helyzetekkel nem lehet jó tévéjátékot csinálni” – írta a Magyar Ifjúság. „Az idő húzható nem sokat mondó szövegeléssel, tanmese ízű fordulatokkal meg azzal a játékkal is, hogy Sztankay időnkint megemeli az üres szifont” – mérgelődött a Szabad Föld újságírója. Akácz László a Pest Megyei Hírlapban „küllemében mai, jellegében viszont súlytalanul időtlen áljátéknak” nevezte a sorozatot, „kliséfigura kliséfigurát követett benne, az elnyújtott, gyakorlatlanul dialogizált jelenetekről nem is szólva”, az Észak-Magyarország kritikusa, Benedek Miklós pedig tévésorozatot várt, de csak „egy hat folytatásban adagolt, szakadozott szálakkal összevarrott életkép-sorozat csordogálását” kapta. És akkor még nem is említettük a Film Színház Muzsika jegyzetíróját, Szász Pétert, aki egyenesen „katasztrófa sújtotta területté” nyilvánította a 78-as körzetet, hozzátéve, hogy „színészi alakításokról nem beszélhetünk”, hiszen például „Balázs Péter rendkívüli leleménnyel Balázs Pétert játszott, Haumann Péter már merészebb volt. Ő az elnökhelyettes szerepében egy tökéletes Haumann Pétert játszott.” De megkapta tőle a magáét a rendező is, aki tétova közlekedési rendőrként „álldogál az összevissza forgalom kellős közepén, és nyilván arra gondol, olyan szép, zavaros ez a nagy piros Élet, miért rendezzek én bele?”
Említsük meg azért, hogy páran találtak pozitívumokat is: Székely András az Új Tükörben a civil kurázsi népszerűsítéseként méltatta az utolsó részt, amelyben Molnárné vezetésével a lakók felmásztak a kivágásra ítélt fákra, hogy így szálljanak szembe a tanáccsal (ez meglepően aktuális üzenetnek hathat manapság). Ugyanott Tamás István a sorozat „javító-nevelő szándékát” emelte ki, néhányan pedig Schütz Ilát és a színészeket dicsérték, hozzátéve, hogy nem volt könnyű dolguk. A 78-as körzet mégis alapvetően bukásként vonult a Televízió történetébe, és még a Ludas Matyi is azzal poénkodott, hogy Döbrögi-díjat adott a sorozat készítőinek, amiért „az írástudatlanság elleni harcban értek el jelentős sikert; számos néző csak azért tanult meg írni, hogy megírhassa a tévének: »Ezeket ne!«” A XV. kerületi blog már említett bejegyzésében pedig megszólaltatta a sorozat gyártásvezetőjét, Somoghy Kálmánt, aki szerint a kritikák és a pénztelenség együttesen nyírta ki a sorozat folytatását, és „fúrták, ahol tudták”. Őt vélhetően az sem vigasztalta, hogy egy évvel később a Nagy Feró-féle Ős-Bikini első lemezén két Kicsinál szódát? című szám is hallható volt.
A bolondnak nézett becsületes ember
Aztán az 1982-es év őszén már jött is az új, hatrészes vígjátéksorozat, a Dániel, amely valójában korábban készült, mint A 78-as körzet, hiszen már 1980 nyarán forgatni kezdték, de később tűzték műsorra. Ezt már egy neves író, az Adáshiba című darabbal befutó Szakonyi Károly jegyezte, a rendezője pedig Szalkai Sándor volt, aki épp előtte aratott sikert a Kojak Budapesten című filmmel. A sorozat eredeti címe egyébként Mozgólépcső lett volna, de végül a Dániel mellett döntöttek, a rendező pedig így harangozta be: „A társadalmi szatíra hőse olyan ember, aki igyekszik szorgalmasan, becsületesen, mindenkit segítve élni. Emiatt bizony jó néhányan kinevetik, sőt egyesek egyenesen bolondnak nézik” – mondta a Hétfői Híreknek, Szakonyi pedig egy icipicit mintha már előre mentegetőzött volna: „A hatrészes, egyenként harminc perces epizódok nyíltan vállalják, hogy elsősorban szórakoztatni szeretnék a nézőket, ám korántsem »alantas« eszközökkel. Meggyőződésem: nincsenek előkelő, illetve már eleve »övön aluli« műfajok”. A szereposztás is erős volt: Huszti Péter játszotta a főszereplő Dánielt, a túlságosan is önzetlen fényképészt, de fontos szerep jutott Gobbi Hildának, Páger Antalnak, Tordy Gézának és Bordán Irénnek is, Bánfalvi Ági pedig három évvel az Abigél kamaszlánya után már kikapós, elvált anyát játszott. Mindez mégsem tudta megakadályozni, hogy a Dániel még kegyetlenebb kritikákat kapjon, mint A 78-as körzet.
„Dánielt, ahogyan az író megírta, a rendező megrendezte és a színész eljátszotta, csak unni lehetett. De azt azután mértéktelenül” – írta senkit se kímélő kritikájában Lőcsei Gabriella. „Szakonyi és Szálkái: tehetségesek, tehát igazán rosszat nem tudtak csinálni, de ezt a szegény Dánielt, nyilván a soványka történet miatt elhúzták, elnagyolták, ahogy a művészeti szakzsargon mondja: odakenték” – csatlakozott Tamás István, a Magyar Ifjúság pedig arról fantáziált, mi lenne, „ha a Dániel kezdeti unalmas percei után valódi szórakoztató műsorrá alakulna. Ha a szatíra törvényei szerint a történet nem fulladna olcsó poénkodásba, hanem valahogy ellebegne a valóság fölött. Ha nem álmosítana.” A legpontosabban talán a Szabad Föld kritikusa mutatott rá a problémára: „Derék fényképészünkkel az volt a legfőbb bajunk – és ettől kezdettől fogva képtelenek voltunk szabadulni –, hogy tetteivel, csetlő-botló ügyetlenségével, hihetetlen tájékozatlanságával oly mértékben sebezhetővé formálták, hogy bukfencei, hasra esései még csak nevetésre sem ingereltek.”
Az év végén a Magyar Ifjúság így összegezte a televízió két szórakoztató sorozatát: „A 78-as körzet egy vicclap sztorijának szintjére süllyedt, a Dániel bután és görcsösen borzolta az idegeket. Hiába volt a Dániel főszereplője a kitűnő Huszti Péter, a 78-as körzeté pedig Schütz Ila és Sztankay István, ha egyszerűen nem tudták önmagukat mihez mérni. Ha nem tudták papírmasé szerepüket megoldani.” A kudarc olyannyira nyilvánvaló volt, hogy a szórakoztató főosztály vezetője, Kalmár András sem tagadta az Új Tükörnek: „Hadd áruljam el: a Dániel előbb készült, mint A 78-as körzet, ám később került képernyőre. A nézők többsége a Dániel nézése közben okkal mondhatta: mennyivel jobb volt A 78-as körzet! Mi viszont a Dániel hibáin okulva fogunk hozzá Schütz Ila tanácstag kalandjaihoz.” És mintegy magyarázatként hozzátette: „Humorban sohasem lehet biztosra menni.”
Hiszen én főztem ezt a halat!
Mindezek ellenére sem adta fel a televízió a saját, valóságban gyökerező bohózat tervét, és két évvel később Szálka hal nélkül címmel egy újabb hatrészes sorozatot indított útjára, méghozzá a sikeres író, Gyurkovics Tibor tollából, Dobray György rendezésében. „Az volt a fő törekvésem, hogy megnevettessem az embereket” – mondta az író a Film Színház Muzsikának, és ehhez egy háromtagú családot állított a középpontba, Wagneréket, egy minden lében kanál apával (Bodrogi Gyula), egy lojális feleséggel (Máthé Erzsi), és egy ügyefogyott fiúval (Szacsvay László), akik egy családi vállalkozást indítanak, ám minden törekvésük balul sül ki. A Szálka hal nélkült nem fő műsoridőben, hanem este 11-kor adta a televízió, de ez sem akadályozta meg abban, hogy akkorát bukjon, hogy ahhoz képest még a Dániel is sikernek tűnt. „A Szálka, hal nélkül című hatrészes tévéjáték-sorozat az év egyik leggyöngébb produkciója volt. A kritikusok rajta fenték meg a tollukat, róla vicceltek a kabaréban, s az autóbuszsofőrök is fölötte évődtek hajnalban, indulás előtt, a remízben” – összegezte a jelenséget Galsai Pongrác a Kritikában.
Zappe László egy hosszú elemzést szentelt a sorozatnak a Népszabadságban, melyben arra jutott, hogy a Buszon című angol sorozat fémjelezte abszurd humort próbálták átültetni magyarra az alkotók, de „azt sem tudtam elhinni, hogy ezt a műfajt lehet ennyire rosszul is csinálni.” A problémákat pedig a családfő figurája testesíti meg leginkább: „Wagner János jelleme, lelki habitusa egyáltalán nem mutatkozik meg, mindössze egy idióta, minden lében kanál pasast látunk, aki sohasem azt csinálja, ami logikusnak, értelmesnek tetszene, hanem valami mást, valami képtelent. A kórház szülészeti osztályán például a hűtőgép javítása helyett pörköltet kezd főzni.” A Magyar Hírlapban pedig azt próbálták megfejteni, hogyan adhatták a nevüket ehhez a sorozathoz ilyen neves színészek, és végül arra jutottak, hogy „amilyen rohanásban élnek, nem olvasták el Gyurkovics Tibor forgatókönyvét, mielőtt Dobray György rendező felkérésének nem tudva ellenállni, aláírták a szerződést.”
Maga Gyurkovics egy talányos, de inkább sértettnek értelmezhető írásban szedte le ironikusan a keresztvizet a saját művéről, a kritikák felvetéseire is reflektálva: „Ki tud nálunk összehozni egy hatrészes sorozatot, melyen derülünk? Ki tudja ezt megrendezni? Ki tudja eljátszani – kivetkezve a magyar hasraesős és ál-pikáns stílusból –, hogy európai módon (vagy amerikai módon – a hidegebb háború óta nálunk most ez a módi!) burleszkesen derüljünk? Ki tudja ezt idő-ütemezni, hogy a blődli elég gyors legyen, és elég lassú, melyben a helyzetkomikum és jellemhumor megforgasson minket, rekeszizmunkat szorongatva? Senki. Főleg nem a televízió. (…) Ezzel akartak etetni minket? Nem beszélve a saját ételemmel, hiszen én főztem ezt a halat!” Arra viszont nem reagált, hogy még az Új Ember című katolikus lapot is sikerült felháborítania egy „útszéli” gyónási jelenettel: „Egy író, aki pályája kezdetén és később is, gyakran publikált a katolikus folyóirat, a Vigília hasábjain, s ezzel mintegy jelezvén azt, hogy némi sejtelme van a keresztény felfogásról és szokásokról, a nevét adja ilyen sületlen, ostoba, a humanista szellemiséget is sértő ötletekhez, mindez meghaladja képzeletünket és jogos aggodalmat kelt bennünk” – írta a lap.
Abban az időszakban az MTV már tudta mérni a műsorok nézettségét is: „Az átütő sikerhez (Columbo, Onedin család, Kórház a város szélén) képest közepes fogadtatásban részesültek mind a nézettséget, mind a tetszési pontszámokat figyelembe véve” – írta a három sorozatról Szilágyi Ágnes és Valkó Emőke a Jel-képben. „A 78-as körzet (1982) nézettsége 52–70 százalék volt, míg tetszési pontszámai 72–82 között mozogtak. A filmsorozat mégsem tekinthető sikernek, mert hősei vagy színterei nem váltak olyan fogalommá, mint mondjuk a Kórház a város szélénből Sova vagy a baleseti sebészeti osztály élete” – írták, hozzátéve, hogy a másik kettő műsor pedig gyengébben szerepelt ugyan, de azok is egész tisztességes, noha messze nem kimagasló nézettséget mondhattak a magukénak.
Mára a három közül csak A 78-as körzet látható videomegosztókon, de még a másik két sorozatnak is vannak kedvelői. Mindháromra igaz, hogy – miként a Robog az úthenger esetében is – jót tett nekik az idő: mivel már semmi köze a mi életünkhöz, kellő távolságból nézve szórakoztatónak hatnak, és a külső helyszíneket (különösen A 78-as körzet Rákospalotán vagy éppen Székesfehérváron felvett jeleneteit) pláne érdekes látni közel négy évtizeddel ezelőttről. Ilyesmiből a Szálka hal nélkülben van a legkevesebb, de nem ez a legnagyobb baj vele, hanem itt még a nosztalgia sem képes eltakarni, hogy olyan, mintha egy gyengécske Szeszélyes évszakok-kabaréjelenetet néznénk félórásra nyújtva, funkciótlanul üvöltöző színészekkel, erőltetett helyzetkomikumokkal, és kiszámítható poénokkal, a végén Wagneréket mindig jól elverik, Máthé Erzsi pedig ételhordóval látogatja őket a kórházban.
A Dánielben a legmeglepőbb, hogy a félórás epizódokból három percet foglal le magának a Szegény Dániel című, fülbemászó főcímdal (A 78-as körzetnél erre a célra az akkori szokás szerint lenyúlták a Ki fizeti a révészt? című brit sorozatét, a Szálka hal nélkül pedig nehezen érthető okból a Száguldás, Porsche, Szerelem című slágerrel indult), a második legmeglepőbb, hogy az első jelenet olyan, mintha inkább egy olasz vígjátékot látnánk, hiszen Huszti Péter Fiat 500-ázasát egy Volvo és egy Mercedes fogta közre. A totál idiotizmusra építő Szálka hal nélküllel szemben a másik két sorozatban már tetten érhető valamiféle korszellem az érett Kádár-korszakból, mindkettő kikezdi a bürokráciát, az anyagi javak hajszolását és még sok minden mást is. Mégis, mindkettőn érződik azért, hogy élethű karakterek helyett egydimenziós típusfigurák maradtak, akiknek a bonyodalmai olyan félreértésekre épültek, amelyeket valójában egy mondattal tisztázni lehetne. Az pedig, hogy A 78-as körzetben például a betegesen féltékeny, erőszakos barmot alakító Tordy Géza figuráját elnéző mosollyal nyugtázza a sorozat, és természetesnek veszi, hogy a felesége így is a rajongásig szereti, a mai szemmel már botrányos. De pont ezért is érdemes nézni a régi filmeket-sorozatokat, hogy megnézhessük, hol tartottunk akkoriban és hol most. Ám ez a Magyar Televíziót már nem vigasztalja, hiszen ezután leálltak a modern vígjátéksorozatokkal.
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók.
