Az Akik maradtak az idei év váratlan magyar filmes sikere. Tóth Barnabás televíziós gyártási rendszerben készült filmjét meghívták az amerikai Telluride Filmfesztiválra, a külföldi kritikusok elismerően nyilatkoztak róla. Mindez nemcsak a magyar mozibemutatóhoz volt elég, hanem az Oscar-nevezéshez is. A siker megérdemelt: Tóth filmje egyszerű, de hatásos eszközökkel mesél klasszikusan humanista történetet, amelyhez nézőként bárhol a világban könnyű kapcsolódni. Népszerű és emlékezetes kisfilmjei (terepSZEMLE, Újratervezés, Susotázs) és első nagyjátékfilmje, a személyes történetet mesélő Rózsaszín sajt után az Akik maradtak minden szempontból szintlépés a rendező pályáján.
Érdemes lenne egyszer végiggondolni, miért sűrűsödhettek össze az újabb magyar filmek között a holokauszt traumáját a túlélők nézőpontjából feldolgozó, röviddel a világháború után játszódó filmek. A Hajnali lázat, az 1945-öt és most az Akik maradtakat az is rokonítja egymással, hogy kortárs regények adaptációi, és a szerzők közül csak az 1945 alapjául szolgáló elbeszélést jegyző Szántó T. Gábor tekinthető hivatásos írónak – Gárdos Péter filmrendezőként írta meg szülei történetét, az Akik maradtak szerzője, F. Várkonyi Zsuzsa pedig pszichológus.
A pszichológiai megalapozottság érezhető is a filmen, amelyben két holokauszttúlélő kísérli meg elfogadni a múltat és újrakezdeni az életét, a másik segítségével. A negyvenéves orvost és a 16 éves kamaszlányt is megnyomorítja a túlélők bűntudata, ám amíg a koncentrációs táborból családtagjai közül egyedüliként hazatérő Aladár elfogadja a veszteséget és félholtként, gépiesen próbálja folytatni az életét, addig a fiatal Klára kitartóan várja haza a szüleit. Ők ketten akkor találkoznak, amikor a lányt nőgyógyászhoz viszi a nagynénje, Klára ugyanis testileg is éretlenebb a koránál – mintha az idő múlása ellenére gyerektestben rekedt volna, így horgonyozva le a múltban, amikor még együtt élt a családjával.
A súlyosan traumatizált főhősök különös szövetséget kötnek. Alapvetően apa-lánya viszony alakul ki köztük, a rendező azonban finoman lebegteti az együtt töltött idő erotikáját is. Kapcsolatuk számukra természetesen épül, környezetük előtt viszont magyarázkodniuk kell.
Noha Tóth Barnabás alapvetően a két főhősre koncentrálva, kettejük intim ügyeként mutatja be a kapcsolat alakulását, a történelmi helyzet változására utaló jelenetekkel érzékelteti, hogy Aldó és Klára körül nem állt meg az élet, holokauszttúlélőkként hiába érzik úgy.
A történelmi kontextust szűkszavúan, de találóan megteremtő jelenetek mindvégig baljós feszültséggel töltik meg a főhősök idillinek megélt perceit is. Ugyanakkor Aldó és Klára önelemző, reflektált személyisége miatt sem válik érzelgőssé a történet. A tehetséges Szőke Abigélé a látványosabb szerep, karakterébe nagyobb érzelmi amplitúdókat vihet, de következetesen rajzolja meg Klára felnőtté válásának ívét. A szerencsére filmen is egyre többször látható Hajduk Károly (A martfűi rém) inkább belülről dolgozik: legalább annyira izgalmas az, ami űzött tekintete mögött zajlik, mint amit nyíltan kifejez. Mellettük Tóth emlékezetes epizódszerepeket bízott Paizs Miklósra, Lukáts Andorra és Stefanovics Angélára is. Ahogy a színészeknek elég rá, hogy egy-egy jelenetükkel hiteles figurákat teremtsenek, úgy Rajk László is – sejthetően utolsó díszlettervezői munkájában – kevés tárggyal, de autentikusan rendezi be a háború utáni, mérhetetlenül szegény Magyarország nyomasztó közegét.
A rendező tehát sokat bíz a színészeire, és következetesen kevesebbet mutat meg, mint amennyi a felszín alatt megtörténik a hőseivel. Koncepciójának köszönhetően egyrészt egy pillanatig sem válik zavaróvá, hogy az Akik maradtak tévéfilmes költségvetésből készült – az intim történethez nem is illene a tablószerű, látványos feldolgozás –, másfelől elkerüli a szentimentális melodráma vonzását is. Tóth filmje jellegzetesen európai, „tompított”, lefelé stilizált melodráma, hasonló például az olasz Nanni Moretti filmjeihez, különösen az ugyancsak gyászfolyamatot bemutató A fiú szobájához. Olykor pengeélen táncol hatásvadászat és keresetlen hatáskeltés között, de szinte minden esetben az utóbbi felé mozdulnak a jelenetei – a kivételt egy-egy szájbarágós, a karakterek intelligenciájához kevésbé illő párbeszéd jelenti.
Vagyis Tóth ezúttal nagyjátékfilmben éri el ugyanazt, amit eddigi legsikeresebb filmjében, a 10 percnél alig hosszabb Újratervezésben:
Ez azt is jelenti, hogy az Újratervezésen és az Akik maradtakon is nagyon könnyű sírni egy kicsit – az érzelmes, de sosem érzelgős filmekhez alighanem Tóth Barnabás ért a legjobban a fiatal magyar rendezők közül.
Akik maradtak, 2019, 83 perc, 8/10
