Ízirájder, öcsém, ízirájder!
A legtöbbeknek feltehetően ez a mondat ugrik be elsőre, ha meghallják Dennis Hopper és Peter Fonda filmjének eredeti címét. És már önmagában mutatja az Easy Rider kultúrtörténeti hatásának léptékét, hogy az egyik legnépszerűbb rendszerváltás utáni magyar vígjáték legmaradandóbb beszólása is ehhez kötődik. Az ezredfordulós magyar ugaron is a szabadságérzet szimbóluma lehetett az 1969-es film, még ha csak komikus formában is. De azért a Szelíd motorosok jelentősége némileg túlmutat az Üvegtigrisen, és azon, ahogy Csoki a babettáján csalinkázva közelít Lali tóparti büféje felé. Mai szemmel nézve a Szelíd motorosok messze nem hibátlan, és nem is feltétlenül öregedett a legszerencsésebben, de tökéletesen érthető, hogy 50 évvel ezelőtt miért szólt akkorát, és hogyan válhatott generációs kultuszfilmmé. Az évforduló alkalmából Amerikában 400 moziban újra bemutatják a frissen felújított verziót, mi most felidézünk pár fontos tényezőt a filmmel és kultuszával kapcsolatban.
Az ellenkultúra himnusza lett
„1968-ban már volt saját zenénk, művészetünk, nyelvünk és öltözködésünk, de nem volt saját filmünk” – mondta Peter Fonda, aki szerint a Szelíd motorosok kirobbanó sikere épp abból fakadt, hogy sikerült betölteni ezt a tátongó űrt. Bob Dylan, Jimi Hendrix, Janis Joplin, a békejel és a virágos ingek mellé bekerült Wyatt és Billy figurája is, akik némi kokain eladása után Harley Davidsonra ülnek, hogy átszeljék Amerikát Kaliforniától New Orleansig. A kisebb költségvetésű motorosfilmek népszerűek voltak a 60-as években, olyannyira, hogy Peter Fonda is egy ilyennel szerzett magának kultikus státuszt. A három évvel a Szelíd motorosok előtt bemutatott A Vad Angyalokban Fonda egy Hell’s Angels banda vezetőjét alakítja, az ennek nyomán készült Az ördög angyalaiban és a Becsület Tiprókban pedig Dennis Hopper tűnt fel kemény motorosként. Állítólag Fondának épp A Vad Angyalok forgatása alatt jutott eszébe, hogy kéne egy motorosfilmet csinálni, ami kicsit többről szól, mint ezek az akciódús B-filmek. Egy modern westernt akart, amiben a lovakat Harleyra cserélik, és két magának való figura szeli át a végtelen prérit, megvalósítva a szabadságot, amíg vidéki suttyók agyon nem lövik őket. Az ötlettel felhívta Hoppert, aki rápörgött, és meg is állapodtak, hogy egyikük lesz a rendező, másik a producer, de közösen írják és játsszák a főszerepeket. Ekkor még The Loners címen futott a film, az Easy Rider ötletével a harmadikként bevont Terry Southern hozakodott elő.
Felforgatták Hollywoodot
A Szelíd motorosok bemutatója egészen 1969-es júliusáig csúszott, de gigantikus pénzügyi siker lett. Mindössze 400 ezer dollárból forgatták, ám több mint 60 millió dollárt hozott világszerte. Ez a döbbenetes profit jelentős szerepet játszott abban, hogy a hollywoodi stúdiók keblükre öleljék az ellenkultúrát, mint potenciális pénzforrást, és megnyissák kapuikat a fiatal, új látásmódot hozó rendezők előtt is, akiket korábban kamera közelébe sem engedtek volna. Közülük kerültek ki azok a „fenegyerekek” – Spielberg, Lucas, Scorsese, Coppola, De Palma –, akik a 70-es években forradalmasították a filmezést, megteremtve új-Hollywoodot, és a mai napig meghatározva a műfaji követelményeket.
Félnek a szabadságtól
A sikernek számos titka volt. Az egyik nyilván az, hogy jókor volt jó helyen, de fontos részét képezte a zene, a szereplők, a kísérleti filmes betétek, a természetes fény és valós helyszínek használata, a temetői LSD-vízió, amiről lehet tudni, hogy valós drogot fogyasztottak a forgatáson is. De persze mindenekelőtt az, hogy a film egy generációs életérzés összegzése volt, egy olyan évtized végén, ami ugyan a szeretetet, békét és szabadságot áhítozta, de közben zajlott a Vietnami háború, lelőttek két Kennedyt, Martin Luther Kinget, és sokkal erősebb megosztottság és polgárháborús hangulat uralkodott, mint ahogy ma azt el tudjuk képzelni. Ahogy a Jack Nicholson által alakított részeges ügyvéd figyelmezteti Billyt és Wyattet: „Félnek attól, amit képviseltek. A szabadságtól. De nehogy megmondjátok nekik, hogy nem szabadok, mert teljes erőbedobással vetik majd bele magukat az öldöklésbe és csonkításba öljenek, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét.” Ez a jóslat aztán valóra is válik a film végén, így demonstrálva, hogy a valódi szabadság megélését bünteti a frusztrált társadalom. A film szlogenje is ezt a kiábrándulást sugallta: „Egy ember elindult, hogy megkeresse Amerikát. És nem találta”. Peter Fonda az idei évforduló kapcsán sokatmondóan hozzátette, hogy még most, ötven évvel később is hiába keresi.
Mint egy cigánykaraván
A Szelíd motorosoknak volt magyar alkotója is, Kovács László operatőr, aki 56-ban menekült Magyarországról, és Zsigmond Vilmossal egy időben ívelt fel a karrierje Hollywoodban. Hogy a Szelíd motorosok kultikus státusza mennyire nem látszott előre, mutatja, hogy Kovács először nem is akarta elvállalni a filmet, mert nem tetszett neki a forgatókönyv. Mikor egy 2005-ös Magyar Narancs-interjúban megkérdezték tőle, mi győzte meg végül mégis, ezt felelte:
„Nem mi, hanem ki. A rendező, Dennis Hopper, aki azt mondta: “Na, ide figyelj! Eljátszom neked a sztorit.” Fantasztikus volt. Az előkészület, a helyszín keresése felejthetetlen élmény volt. Egy rozoga kombival bejártuk Amerikát Los Angelestől New Orleansig. A legelképesztőbb helyszíneket választottuk ki. Alacsony költségvetésű film volt, sehol nem volt forgatási engedélyünk, de a helyiek sokszor ingyen felajánlották, hogy statisztálnak. Olyanok voltunk, mint egy cigánykaraván. Iszonyú jó érzés volt, hogy a film valósággal robbant egy olyan korban, amikor festett díszletek előtt Rock Hudson és Doris Day édeskedett.”
Hopper fegyverrel mászkált
A forgatás nem volt egyszerű menet. Dennis Hopper tehetségét és elkötelezettségét senki nem vitatta, de azt sem, hogy sosem volt egy könnyű ember. Rengeteg sztori kering arról, hogy már a Szelíd motorosok forgatásán is mennyire kezelhetetlen volt: őrjöngött, káoszt teremtett, többször majdnem verekedésbe keveredett, és volt, hogy lőfegyverrel érkezett, azzal szerezve nyomatékot rendezői instrukcióinak. A vége az lett, hogy a vágás idejére inkább direkt nyaralásra küldték, hogy nélküle fejezhessék be az utómunkálatokat, és ne találjon agyonlőni senkit, miközben másfél órára meghúzzák az általa javasolt 220 perces verziót. Hopper visszatérve teljesen kiakadt, hogy egy rohadt tévéfilmet csináltak az ő remekművéből, de később – a sikereket látva – már azt mondta, hogy valójában az ő elképzelései alapján készítették a film végleges változatát.
Born to be Wild
A zene minden filmben fontos, de a Szelíd motorosok esetében különös jelentősége van. Annak ellenére is, hogy a kezdeti tervekkel ellentétben végül nem eredeti zene készült hozzá (a Crosby, Stills, Nash & Youngot kérték fel, hogy írjon soundtracket, de aztán ejtették őket), hanem a 60-as években szárba szökkenő ellenkultúra élvonalából válogattak ikonikus dalokat. Dylan, Hendrix, The Band, és persze a Steppenwolf két felejthetetlen slágere, a nyitány dílerkedése alatt szóló The Pusher és a kultikus Born To Be Wild, ami a filmtörténet egyik legelcsépeltebb dalává vált azóta. A jogdíjakkal persze akadtak nehézségeik, így több dalból (The Weight, It’s Allright Ma (I’m only bleeding)) feldolgozást készíttettek. Szükség is volt a jó dalokra, hiszen a film jelentős része abból áll, hogy Billy és Wyatt motoroznak különböző tájakon, zenei aláfestésre. Nem véletlen, hogy a 400 ezres forgatási költségvetéshez képest több mint egymillió dollárt költöttek a soundtrack jogdíjainak megvásárlására.
Helló, Jack Nicholson!
A Szelíd motorosok egyik fontos filmtörténeti hozadéka az is, hogy feltette a térképre Jack Nicholsont, akinek ez a film hozta meg az ismertséget. Ő játssza George Hansont, a részeges ügyvédet, akivel egy kisvárosi fogdában barátkozik össze a két motorossal, ahol azért tölti az éjszakát, mert túlzottan bepiált ahhoz, hogy hazamenjen. Ezt a szerepet eredetileg nem neki, hanem az épp a napokban meghalt Rip Tornnak ajánlották fel, akivel azonban úgy összeveszett Hopper az első találkozón, hogy visszamondta a lehetőséget. Így jött képbe Nicholson, akivel Fonda már korábban is dolgozott közösen, és aki a mellékszerepet olyan erővel formálta meg, hogy ellopta a showt a film két sztárjától. A korabeli kritikák is az ő humoros, ám tragikus sorsú karakterét emelték ki, egekig magasztalva a játékát. Persze elég valószínű, hogy Nicholson tehetsége előbb-utóbb amúgy is feltűnt volna, de mégiscsak az arany bukósisakban bohóckodó Hansonként szerzett nemzetközi hírnevet és gyűjtötte be első Oscar-jelölését (amit nyolc másik jelölés és három díj követett). Igazi színfolt a filmben, a morózus Billy és Wyatt helyett pedig az ő figurájának nyomdokaiban jár leginkább Csoki is, ahogy a babettájával körözve azt üvölti:
Nekem miért nincsenek milliárdok? Azt hiszed, az öreg Csoki nem szerez egy kis dohányt, hogy lelépjen Amerikába? Én elmegyek, New York, repülővel, utána végig a prérin, a 66-os úton, minden táblába belelövök egyet bazdmeg!
Kiemelt kép: AFP
