Kultúra filmkritika

Egy Beatles nélküli világban élni lehet, csak nem érdemes

Miután megünnepeltük Eltont és a Queent, haladhatunk még eggyel visszább a poptörténetbe. A Beatlest ünneplő örömzenés örömfilm súlytalan, de tüneményes, és ez épp elég így hőségriadók idején. Yesterday kritika.
Korábban a témában:

Csodálatos dolog manapság könnyűzenei klasszikusok rajongójának lenni, monstre költségvetésű, csillogó-villogó látványvilágú, az aktuális zenész dalaival telecsorgatott mozifilmek készülnek sorra, márpedig moziminőségű képpel, hanggal egészen ritkán hallhatjuk ezeket a dalokat, hol történelmi, hol földrajzi okokból. Ugyanakkor, míg a Bohém rapszódia és a Rocketman legalább részben és szándékban életrajzi ihletésű, addig a Yesterdayben inkább csak ürügy a Beatles zenéinek használata ahhoz, hogy az alkotók elmeséljenek egy kedves tündérmesét a zenéről, a zeneiparról, na meg, persze, hiszen nyár van, a szerelemről.

Főhősünk, Jack inkább lelkes, mint tehetséges zenész, ahogy az egyébként a legtöbb hobbizenésszel lenni szokott, ám valamiért nem tudja elengedni az álmát, hogy híres gitáros-dalszerző legyen. Ám a siker nem nagyon akar megérkezni, ehelyett inkább egy baleset érkezik, mégpedig igen rejtélyes formában: Jack épp hazafelé biciklizik, amikor városszerte – sőt, mint kiderül, világszerte – elmegy az áram, és a kulimász sötétben elgázolja egy busz. Szerencsére nagy baja nem történik, inkább vicc, mint szánalom tárgya a barátai körében, de azért kap néhány gyógyajándékot, köztük egy új gitárt, mert a régi a balesetben ripityára tört. A hangszert kipróbálandó a barátainak pengetni kezd, éspedig a világ leghíresebb dalát, a Beatlestől a Yesterdayt. A barátai lehidalnak, micsoda gyönyörű dal, de láthatólag újdonságként érte őket az élmény, Jack pedig azt hiszi, hülyéskednek vele, ám hazaérve egy gyors Google-keresésből kiderül, hogy a globális áramkimaradás utáni világban a Beatles nem létezik, soha nem is létezett.

Fotó: UIP Duna

Csak Jack emlékszik a dalokra, ami érthető mód ad némi alapot a reménykedésre, hogy mégis csak lehet valami a már épp feladott zenei álmokból. Igaza is lesz, akad stúdió is, sőt, maga Ed Sheeran is felfedezi, és egyenes úton megindul a szupersztárság felé. Csak hát közben otthon barátok, és barátnak hitt szerelem várná, míg a hírnév, minden bulival, csillogással és pénzzel együtt sem olyan boldogító. Na de közben ott van az, hogy végre zenélhet, és hallgatják, sőt, imádják, mindenki őt akarja, hogyan lehet döntést hozni egy ilyen helyzetben?

Ha egy film a Gettómilliomos rendezője és az Igazából szerelem írója együttműködésében születik, akkor azért ott sejthető, hogy nagyjából milyen hangulatra számíthatunk. Ezen a fronton a Yesterday nem okoz csalódást: pikírt és idétlen humorral vegyes szupercukiságot kapunk, de még a cukros szentimentalizmuson innen, némi súlytalan és ártalmatlan kritikai éllel és tündérmesei fordulatokkal, ahogy azt általában az angol romantikus komédiáktól megszokhattuk. Azért egyik alkotó egyik nagy művével sem veszi fel a versenyt a film, annál sokkal egyszerűbbek a képletek, de legalább szégyent sem hoz a nagy elődökre, hozva mindent, amit egy nagyon könnyed, nagyon nyári szórakoztató filmtől vártunk, és néhol még annál többet is.

Fotó: UIP Duna

A film humora például végig színvonalas, néha pedig még ezen belül is csillan egyet-egyet, Kate McKinnonnak például a pénzéhes menedzser szerepében minden egyes megmozdulása fergeteges, Ed Sheeran meg olyan felszabadultan figurázza ki saját magát, hogy azt nem lehet nem szeretni. De nincsen kizárólag a szereposztásra bízva a humor, a forgatókönyv is gondoskodott róla, hogy érkezzenek a poénok, és hogy közben azért legyenek érzelmi csúcspontok is. Egy-egy koncertpillanat például simán hozza azt a meghatódást, amilyeneket a Bohém rapszódia jó pillanataiban láttunk, pedig azért itt jóval kevesebb pénz-posztó volt a mutatványra. A női főszerepben Lily James egészen imádnivaló, és a mellékszereplők is hoznak pár emlékezetes intermezzót, érdekes módon pont a főszereplő Himesh Patel mint karakter nem különösebben emlékezetes, de az ő szerepe egyébként is inkább a dalok átadásáról szól, azt pedig még jobban is hozza az elvártnál. Lehet tehát bulizni a moziszékekben – ebben az utóbbi időben nagy tapasztalatot szereztünk – lehet elgondolkodni a fontos és a nem fontos dolgok különbségein, lehet tapsikolni az Igazából szerelem hommáge-on, és lehet, persze, meghatódni és ujjongani, meg önfeledtnek lenni is. Ahogy azt ilyenkor nyáron kell.

Yesterday, 2019, 116 perc – értékelés: 7/10

Kiemelt kép: UIP Duna

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.