A period should end a sentence, not a girl’s education
– lehetetlen igazán jól lefordítani a mondatot, amivel a Period. End of Sentence. című film producere, Melissa Berton köszönőbeszédét zárta, miután átvette a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat.
A „period” szó az angolban ugyanis egyszerre jelenti a mondat végi pontot és a menstruációt is, a producer pedig arra utalt a szójátékkal, ami filmjükből ki is derül, hogy Indiában, mint a harmadik világ számos egyéb országában is lányok tömegei nem mennek iskolába, amikor megjön a menzeszük, és egy friss tanulmány szerint a lányok 20 százaléka a nehézségek miatt lassanként végleg kikopik az oktatási rendszerből. A témát övező tabuk nyomán, felvilágosítás híján ugyanis fogalmuk sincsen, hogyan tartsák magukat tisztán a menstruáció napjai alatt, a ház körül talált rongyok nem sokat érnek, ráadásul az iskolák több mint 40 százalékában nincsen külön női mosdó, így könnyebb otthon átvészelni az egészet. Arról nem beszélve, hogy ezek a rongyok többnyire minimum kétes tisztaságúak, ami csak tovább ront a helyzeten. A menstruáló nő ezen kívül tisztátalannak minősül, olyannyira, hogy a vallást sem gyakorolhatja, nem léphet be a szentélybe, sőt, sok helyen a saját otthonába sem, mert balszerencsét hoz, így ezeken a területeken egyenesen száműzetést jelent a menzesz időszaka, ami nem egy tragédiát okozott már.
Iszonyú dilemma ez: túlnépesedett országban, iszonyú szegénységben és patriarchátusban élő nők életében, gondolhatnánk, a menzesz-kérdés csak a jéghegy csúcsa, ugyanakkor a filmből kiderül, mennyire messzire hathat a megoldása, amellett, hogy a problémák között prioritási sorrenden rugózni egyébként is a tettek ellen hat. Egy amerikai tanár és egy csapat tini pedig tenni akart, kiválasztottak egyet az ordító problémák hosszú sorából, és kitalálták, hogyan lehetne a megoldás felé hatni. A Period. End of Sentence ugyanis bár Indiában játszódik, indiai nők életéről mesél, láthatatlan, de annál fontosabb szállal kapcsolódik össze Amerikával, szépen demonstrálva, hogy mennyire össze vagyunk drótozva mind, és ha szándék van, mennyire nem lehetetlen a nyugat jólétéből a harmadik világ nyomorán enyhíteni. Történt ugyanis, hogy a fent idézett Melissa Berton, aki, mielőtt Oscar-díjas producer lett, egyszerű tanár volt egy Los Angeles-i iskolában, 2012-ben egy nők helyzetéről szóló előadáson járt, amit az ENSZ szervezett. Itt hallott először arról, hogy a menstruációs higiénia mennyire luxuscikknek számít a világ számos pontján.
Megdöbbentett a tudatlanságom, és rájöttem, hogy valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki még sosem hallott minderről.
– nyilatkozta Berton a Time-nak. A tanárnőt annyira felkavarták a hallottak, hogy az iskolájában működő diákszervezet elé vitte az ügyet, akik a nők helyzetének javítását tűzték ki célul, és akik hamar Berton mellé álltak, és elhatározták, hogy tesznek a helyzet megoldásáért. Eddigre már hallottak a híres indiai „Betétemberről”, Arunachalam Murugananthamról, aki azzal érdemelte ki helyét a Time a világ 100 legbefolyásosabb emberét összegyűjtő listáján, hogy évek munkájával kifejlesztett egy gépet, amivel helyi női közösségek a nagy márkák termékeinél nagyságrendekkel olcsóbban tudnak jó minőségű, steril és biztonságos egészségügyi betéteket gyártani – A Betétember egészen elképesztő történetéről itt írtunk hosszabban.
Berton és csapata elhatározta, hogy üzembe helyeznek egy ilyen gépet Indiában, de nem érték be ezzel, azt is szerették volna, ha tehetnek a menstruációt övező szégyen és tabuk ellen is – így jött az ötlet, hogy szülessen a gép üzembe helyezéséről és hatásairól egy dokumentumfilm is.
A gép egy Kathikhera nevű faluba került, a film pedig azt a folyamatot követi végig, ahogy a szó szerint néven nevezhetetlen, arcpirító témából kifejlődik valami, ami aztán nők tucatjainak ad megélhetést és bizonyos fokú szabadságot és még ennél is több nőnek könnyebben elviselhető menstruációt, ezzel pedig lassú felszabadulást a szégyen és a tabusítás alól. Berton és az általa létrehozott nonprofit szervezet, a The Pad Project munkája nyomán azóta még egy ilyen gép került üzembe egy közeli faluban – miközben a filmben látott nők már több mint negyven környező településen árulják a Fly, azaz Repülés névre keresztelt terméket.
Ugyan kritikus hangok arra hívják fel a figyelmet, hogy a történet messze nem ennyire egyszerű: a harmadik világbeli lányok nem kizárólag azért esnek ki az iskolából a pubertáskor kezdetével, mert nem jutnak hozzá a menstruációs higiénia alapeszközeihez, hanem azért, mert a hagyományok erősebbek. Vagy úgy látja a család, hogy ha már nagylányok, akkor akár férjhez is adhatók, vagy ha mégsem, akkor is jobb, ha nem járkálnak el hazulról, nehogy teherbe essenek – és teherbe is esnek, nem véletlenül ezek a legtúlnépesedettebb régiói a bolygónak. Ezzel együtt a Betétember és a The Pad Project fáradozásai korántsem hiábavalóak, és ezt a Period. End of Sentence Oscar-győzelme ékesen bizonyítja – főleg, hogy nem sokkal az Oscar előtt nyilvánosságra került egy névtelen nyilatkozat egy Akadémia-tagtól, miszerint ő, ahogy a szervezet más férfi tagjai sem, nem fog a filmre szavazni, mert bár jól megcsinált doku, a témája kényelmetlen (!) a férfi szavazóknak.
A tabu tehát nem ér véget Indiában – ahol a film szereplői azt füllentik otthon, hogy babapelenkákat gyártanak –, a fejlett Amerikában is épp úgy jelen van. És a menstruációs szegénység sem szorítkozik a Távol-Keletre: világszerte több mint egymilliárd (!) nő szenved ettől, Európában is sokkolóak az adatok, felmérések szerint minden tizedik brit 14 és 21 év közötti lánynak nem fér bele a havi betétvásárlás, innentől kezdne nem kérdés, hogy itthon is jelen van a probléma. A hazai helyzet előre mozdítására így jelenleg egy-egy civilszervezet vagy alulról jövő vállalati szerveződés tesz próbákat, tavaly ősszel a Nők Egymásért Mozgalom kezdeményezte betét- és tampongyűjtő dobozok felállítását, szintén tavaly télen nyert komoly díjat egy magyar, menstruációs szegénységről szóló kisfilm, mi több, a nőnap apropóján jelenleg is zajlik egy gyűjtés az espell fordítócég szervezésében. Szükség is van minderre, mivel szerencsésebb európai országokkal szemben itthon egyelőre a döntéshozók nem igazán akarnak tenni a helyzet megoldásáért.
Rayka Zehtabchi Period. End of Sentence. című dokumentumfilmje – magyar felirattal is! – elérhető a Netflixen.
