Az évek óta megrendezett Budapest100 programsorozat minden évben tucatnyi szuper fővárosi ház kapuját nyitja ki egy hétvégére, hogy az építészet és a rejtett szépségek szerelmesei felfedezhessék őket – tavaly a budapesti terek fölé magasodó csodák, tavalyelőtt a Dunára néző óriások, 2016-ban pedig a Nagykörút bérpalotái és hotelei mutatták meg magukat.
Idén az emberek jó részének fejében a szocializmus építészetével együtt mostoha módon kezelt két világháború közti, a Bauhaus egyértelmű hatását mutató építészet kap teret.
Az épületek helyét egy folyamatosan bővülő, jelenleg már több mint kétszázötven pontot mutató térképen jelölték meg – ezek egy része természetesen látogatható is lesz a május 4-5-i hétvégén, az azonban még kérdés, hogy mely lakóközösségek nyitják majd ki a kapujukat a kíváncsi szemek előtt.
A térkép itt érhető el, a hagyományos listákat kedvelők pedig ugyanezen az oldalon találhatják meg a pontos címeket.